Hujter Alexandra
Mint a Soproni Egyetem tervezőgrafikus hallgatója, a zoknicsomagolás munkám okleveles elismerésben részesült a 2023-as HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákversenyen.
Egy színes díszdobozos csomagolást álmodtam meg, ami 12 pár gyermekzoknit tartalmaz.
Tartani a szintet
Mint a legtöbb alkotással foglalkozó embernél, nálam is már egészen kisgyermekkoromban megmutatkozott a művészet iránti érdeklődés. Általános iskolában számtalan rajzversenyen vettem részt eredményesen, rendszeresen jártam rajzszakkörre, és nem meglepő módon a rajz- és technikaórákat élveztem legjobban.
A sikereimen felbuzdulva és családom, valamint tanáraim ösztönzésére jelentkeztem a Pápai Református Gimnázium grafika szakára, ahol életem legszebb öt, oktatásban eltöltött évét éltem meg. Megismerkedtem a sokszorosító grafika legtöbb ágával, az alapvető számítógépes grafikus programokkal, kipróbálhattam magam a plasztika és a festészet világában. Kiváló tanárok kezei között fejlődhettem, útmutatásukkal tehettem le a tervezőgrafikusi OKJ-s vizsgámat, és készülhettem fel az egyetemre.
Először a Pécsi Tudományegyetemre adtam be a jelentkezésemet, ahova fel is vettek, de végül nem éltem a lehetőséggel. A középiskola elvégzése után dolgoztam egy évet, majd újra jelentkeztem felsőoktatásra, ezúttal a Soproni Egyetem tervezőgrafika szakára, ahová szintén felvettek. Itt már nincs olyan könnyű dolgom, mint az általános- vagy középiskolában, a kezdetekben nehezen is találtam a helyem. Sokkal több itt az elszánt és igazán tehetséges diák, így nehezebb kitűnni közülük. Pontosan ezért igyekszem úgy elkészíteni a beadandó munkáimat, hogy azok helytállóak legyenek még akkor is, amikor nem érzem erősségemnek a témát vagy éppen időszűkében vagyok. Ez többnyire sikerül is. Amikor viszont nem, akkor igyekszem a későbbiekben hasznosítani a kritikákat.
Most, két év távlatában már úgy érzem, hogy itt a helyem. Ebben a két tanévben tanáraimtól értékes tudást szereztem, figyeltem feltörekvőbb diáktársaim munkáit, ezzel tanulva tőlük. Igyekeztem tartani azt a szintet, vagy legalábbis megközelíteni azt, amin ők is állnak.
Az ötlettől, a maketten át, az elismerésig
Az egyetemi évek alatt már eddig is számtalan új dolgot tanultam. Többek között kipróbálhattam magam a csomagolástervezésben is, amivel korábban nem igazán kísérletezgettem. Tanárunk, Rosta Péter mindig izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokkal áll elő, melyekre hol könnyen találok megoldást, hol pedig kihívást látok bennük. Szerencsére a tanár úr nagyon segítőkész, így amikor látja, hogy valamit nehezebben kezdünk el, mindig segít egy-két ötlettel, gondolatmenettel. Nem volt ez másképpen a HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákversenyre szánt pályázatomnál sem. Kezdetben csak annyit tudtam, hogy egy díszdobozos zoknicsomagolást szeretnék tervezni, ami ajándéknak is tökéletes választás. A felnőtt korosztályt céloztam meg arra gondolva, hogy egy kisgyerek nem igazán örülne, ha zoknit kapna ajándékba. Miután első terveimet megmutattam Rosta tanár úrnak, ő állt elő azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha mégiscsak a kisebb korosztálynak szánnánk egy ilyen összeállítást. Az állatos témát szintén neki köszönhetem.
Ezek után el is kezdtem gondolkozni a dizájnján. Olyan formákkal szerettem volna dolgozni, amik kerekdedek, aranyosak, mégis könnyen felismerhető belőlük az adott állat. Igyekeztem olyan állatokat összeválogatni, amelyek minél különbözőbb, izgalmasabb színűek.
A tervezést azzal kezdtem, hogy színes foltokban, kissé elnagyoltan meghatároztam az állatok formáit, majd a rájuk jellegzetes részletekkel ruháztam fel őket. Próbáltam úgy megalkotni őket, hogy a gyerekek képesek legyenek lerajzolni a számukra legkedvesebbnek ítélt karaktereket. A kis figurák hamar testet öltöttek, nagy örömöt leltem a megrajzolásukban – kitalálni azt, hogyan legyenek egységesen megalkotva.
Az állatkákhoz neveket is társítottam, hogy ezzel is közelebb hozzam őket a gyerekekhez: egyszerű, könnyen megjegyezhető neveket kaptak. Végül nem maradt más hátra, mint a dobozok megtervezése, azon belül is a betűtípusok kiválasztása, a szöveg megírása, a képek elhelyezése, a stancforma megalkotása, a háttérszínek meghatározása. A betűket úgy igyekeztem kiválasztani, hogy tükrözzék a többi alkotóelem formavilágát. A színes háttérrel a visszafogottabb színű mintáimat akartam kihangsúlyozni, a dobozoknál pedig az volt az irány, hogy a kinyitásnál az ajándékozott átérezhesse az ajándékbontás izgalmát, ne látszódjon azonnal a benne lévő termék. A doboznál nagy figyelmet szenteltem arra is, hogy az a használat után ne csak a kukában landoljon, hanem másodlagos szerepet is betölthessen, a rajta lévő motívumok tovább élhessenek. Így jött az ötlet, hogy az állatfigurák matricaként szerepeljenek a csomagoláson, amiket a gyerekek kedvük szerint bárhová felragaszthatnak.
Ezután már nem maradt más hátra, mint összeállítani a makettet. Ekkor kerültem szembe először azzal a problémával, hogy a kis dobozok pár milliméter híján nem fértek a nagy dobozba, ráadásul a kinyomtatott stancom kissé fakó lett. Kénytelen voltam a méreteket újragondolni és a színeket fokozni. Második próbálkozásra a méretek jók lettek, viszont a színek még mindig nem voltak megfelelőek, és a papír sem volt elég stabil szerkezetű. Nem hiába mondják, hogy három a magyar igazság, akkorra sikerült is mindent jól elkészítenem. El sem hittem, amikor a kezemben tartottam a kész makettet. Amikor bevittem az órára, és a tanár úr kitette az asztalra és odahívta a többieket, majd elégedettséggel a hangjában elmondta nekik, hogy valami ilyenre gondolt, és a többieken is láttam, hogy nekik is tetszik – nos, akkor éreztem igazán, hogy ezt sikeresen elvégeztem. Ez annál is jobb érzéssel töltött el, mint amikor átvettem az okleveles elismerést.
Merre tovább?
A versenyen való eredményes szereplésem nem az egyetlen ok arra, hogy megszerettem a csomagolástervezést. Ebben nagy szerepet játszott a motiváló környezetem is. Különösen az, hogy Rosta Péter tanár úr gondoskodott arról is, hogy ne csak az iskolán belüliek alkothassanak véleményt a munkáinkról, hanem mások is. Összehozott minket olyan emberekkel, akik ténylegesen ezzel foglalkoznak, akik a csomagolásterveinket a kivitelezés szempontjából is kritikával illethették. Nagyszerű tanácsokat kaptunk tőlük, és az általuk említett hibáinkból okulva a jövőben nemcsak esztétikailag, de kivitelezhetőség szempontjából is megfelelő tervekkel állhattunk elő.
A csomagolás mellett sok minden más is a szívembe lopta magát. Tekintve, hogy kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik az olvasás, ezért az illusztrálás is közel áll a szívemhez, de a kiadvány- és plakáttervezés is az elsők között található. Most, hogy az egyetemen elkezdtem a harmadik évet, egyre többször állok szemben azzal a kérdéssel, hogy merre tovább a diploma megszerzése után. Őszintén szólva nem tudom. Talán elhelyezkedek egy cégnél, tovább tanulok, esetleg saját vállalkozást indítok, netán valami teljesen más irányba indulok. Valahogyan biztosan lesz, hiszen még sohasem volt olyan, hogy valahogyan ne lett volna.
Tehát, merre tovább? Nem tudom. A válasz még folyamatban van, igyekszem megküzdeni a generációnkat nyomasztó kapunyitási pánikkal, és megtalálni helyem a munkában és a magánéletben is.
Rosta Péter, Szarka Judit Soproni Egyetem
