Az EIT InnoEnergy friss tanulmánya szerint az e-áruszállító kerékpárokból és e-autókból álló vegyes elektromos flották jelentős költségeket takaríthatnak meg a városi logisztikai szolgáltatóknak a 100%-ban e-autó flotta üzemeltetéséhez képest. Ezzel ráadásul a fenntarthatóság irányába is nagy lépést tennének.
Költséghatékony és környezetbarát
Az Európai Unióban az elektronikus kereskedelem évente 8–14%-kal növeli a szállítandó csomagok mennyiségét, miközben az európai országok a CO2-kibocsátásra törekednek. A logisztikai szolgáltatóknak a növekvő csomagmennyiség mellett, szigorodó városi szabályozásokkal, valamint a költségmegtakarítás szükségességével is szembe kell nézniük egy alapvetően alacsony árrésű üzletágban. Az EIT InnoEnergy friss tanulmánya szerint az e-áruszállító kerékpárok nemcsak fenntartható megoldást jelentenek ezekre a kihívásokra, hanem versenyképesek is lehetnek a számukra. Már ma is, 2030-ra még inkább – jelentette ki Jennifer Dungs, az EIT InnoEnergy mobilitásért felelős globális vezetője.
Az EIT InnoEnergy tanulmánya rámutat arra, hogy például az évi 2 milliárd darab csomagot szállító nagy logisztikai piaci szereplő esetében, amely 80%-ban e-cargo kerékpárokból és 20%-ban e-furgonokból álló vegyes flottát működtet (a 100%-ban e-furgonokból álló flottához képest), az éves költségmegtakarítás 2030-ra 554 millió eurót tehet ki és ezzel akár 80%-kal is csökkenhet az esetükben a kibocsátás mértéke. Ráadásul ez a vegyes működési modell a 100%-ban e-autós flottákhoz képest csökkenti a helyi hálózatokra nehezedő nyomást, és városonként akár 850 háztartás éves energiaigényének megfelelő megtakarítást eredményezheti.
Az EIT InnoEnergy teljes szakértői tanulmánya IDE klikkelve letölthető – olvasható a technokrata oldalán.