Válaszok az EPR-rendszerben 2. rész
A legutóbbi lapszámunkban arról számoltunk be, hogy az EPR-rendelet közel egy éve lépett életbe, és számtalan kérdés merült fel a jogszabállyal kapcsolatosan. Nagyon sok kérdés még mindig nem jelent meg a normaszövegben, és arra, hogy mire gondolt a jogalkotó, csak a kiadott állásfoglalásokból kaphatunk iránymutatást. Mostani cikkünk célja a további kérdések tisztázása.
Fontos megjegyezni, hogy az állásfoglalások leginkább releváns részleteit mutatjuk be, viszont felhívjuk a figyelmet, hogy a jogértelmezés minden esetben a kötelezett feladata és felelőssége. Jelen szakmai összefoglaló néhány felmerült kérdésre igyekszik választ adni a rendelkezésre álló állásfoglalások alapján.
Bérgyártás, bércsomagoltatás után ki az EPR-kötelezett?
Ez az EPR-rendelet egyik nem leszabályozott pontja, viszont jó néhány vállalatot érint. Nagyon sok vállalkozás gyárttat saját márkás terméket (Private Label, PL), illetve végeztet csomagolási szolgáltatást. Fontos tisztázni, hogy az ügylet valójában termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás-e, illetve azt, hogy a tevékenységhez ki és milyen mértékben biztosítja a csomagolószereket. Ez kiemelt kérdés, ugyanis nem mindegy, hogy ki a kötelezett az adott ügyletekben, illetve a „mindenki fizet” és a „senki sem” is elkerülendő ezekben az esetekben. A csomagolás tekintetében, a termék értékesítésekor általános esetben EPR szempontjából az a kötelezett, aki az árut a csomagolási funkciókat (áru tartása, megóvása, átadása, átvétele, szállítása, valamint bemutatása) ellátó csomagolószerekbe helyezi, és a csomagolt árut elsőként hozza forgalomba. A klasszikus bérgyártás, bércsomagoltatás pedig az, amikor az alapanyagot, terméket, csomagolószereket a megrendelő biztosítja és adja át a szolgáltatást nyújtója részére ellenszolgáltatás nélkül. Amennyiben a csomagolást bérmunka keretében hozza létre belföldi megbízott a megbízó tulajdonát képező árukból és csomagolószerekből, a megbízott a szolgáltatás elvégzése során csupán használója a csomagolószereknek.
A folyamat eredményeként nem keletkezik a használónál belföldön hulladék, így a használat nem minősül saját célú felhasználásnak. Általánosságban elmondható, hogy bérgyártás esetében a termék belföldi forgalomba hozatala – amelyhez az EPR díjfizetési kötelezettség kapcsolódik – a megrendelőnél (bérgyárttató) jelentkezik, a bérgyártó csak szolgáltatást nyújt. Logikus, ugyanis amennyiben a csomagolószer tulajdonjoga a megrendelőé, úgy az abból előállított csomagolásé is az övé. Viszont a csomagolást – mint körforgásos terméket – a szolgáltatásról szóló számlával is megvásárolhatja a szolgáltatás igénybe vevője. Ez azt jelenti, hogy a csomagolást végző szerzi be a csomagolószert, használja csomagolásra. A szolgáltatás eredménye egy becsomagolt termék, mely vélhetően belföldön fog hulladékká válni, így ebben az esetben a kötelezett a szolgáltatás nyújtója. Kialakult egy piaci gyakorlat, miszerint az válik EPR-kötelezetté, aki az adott csomagolószert biztosítja a csomagolási tevékenységhez. Ez akkor okoz bonyodalmat, amikor bizonyos csomagolószereket a megrendelő, bizonyos csomagolószereket pedig a szolgáltatást nyújtó szerez be. Az állásfoglalások azonban felhívják a figyelmet, hogy fentiek alapján a jogviszonyok egyedi jellemzőinek vizsgálata mellett lehetséges a kötelezettség pontos beazonosítása. A szerződéses jogviszonyban érdemes rögzíteni, hogy a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kit terhelnek a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettségek.
A padlójelölő szalag és a maszkolószalag után megmarad-e a fizetendő termékdíj?
A termékdíjköteles termékek vámtarifaszámok alá osztályozott körét a vonatkozó kormányrendelet 1. melléklete határozza meg. Azt is vizsgálni kell, hogy az adott vámtarifaszám előtt található-e „ex” jelölés. Az „ex” jelzéssel ellátott vámtarifaszámok alá tartozó termékek közül azok a termékdíjköteles termékek, amelyek a tárgyi hatály alá tartoznak (csomagolószer), ide nem értve a megnevezésben kivételként megnevezett termékeket. Az „ex” jelölés megtalálható azoknál a vámtarifaszámoknál, ahol szóba jöhet a nem csomagolószer-jelleg. Tehát a kivételeknél felsorolt árukon túl nem tartoznak a termékdíjköteles csomagolószer termékek közé azok az áruk sem, amelyek nem felelnek meg a csomagolószer fogalom meghatározásának, például a padlójelölő szalag és a maszkolószalag.
Keletkezik-e EPR fizetési kötelezettség a bálaháló, a bálázózsineg és a drót felhasználása után?
A bálaháló funkciója azonos a szálasárukon kívüli más áruféleségek csomagolása során alkalmazott műanyagból vagy fémből készült pántolószalag funkciójával. Szerepe az, hogy az árut összefogja, összetartsa. A szálasáru (széna, szalma) a bálaháló alkalmazása nélkül is teljes értékű áru, és annak létrejöttéhez, felhasználásához nem tartozik elengedhetetlenül a bálaháló. Ömlesztve is szállítható, tárolható, bár kétségtelen tény, hogy a bálázás lehetővé teszi az áru gépi rakodását, helytakarékosabb tárolását. Minderre tekintettel a szálasáru, bálahálóval létrehozott csomagolásának első belföldi forgalomba hozóját, saját célú felhasználóját EPR-kötelezettség terheli.
Használtan vásárolt raklap után keletkezik-e EPR fizetési kötelezettség belföldi forgalomba hozatal esetén?
A rendelet 2024. január 1-jétől kiegészült, amelynek értelmében nem kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat megfizetni az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásában nem szereplő, használt csomagolószerből létrehozott csomagolás után. A használt raklap vásárlása esetén nem jelenthető ki általánosságban és egyértelműen, hogy a kötelezettség korábban más gazdasági szereplőnél már keletkezett. A használt raklap tekintetében abban az esetben lehet mentesülni az EPR-díj megfizetése alól, amennyiben igazolható annak korábbi megfizetése. Ha a raklapkereskedő igazolni tudja, hogy az általa forgalmazott használt raklapok után megfizetésre került a kiterjesztett gyártói felelősségi díj, akkor számlazáradék alkalmazásával a számlán feltüntetheti.
EPR-kötelezettség keletkezik-e a különböző nagy méretű, főként ipari hűtő- és légkezelő berendezések, kereskedelmi egységekben lévő hűtőgépek, épületre szerelt telepített klímaberendezések, splitklímák és hőszivattyúk után?
Az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 197/2014. (VIII 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ekr.), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-i elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012/19/EU Irányelv (a továbbiakban WEEE irányelv) szabályait kell megvizsgálni. A WEEE irányelv IV. melléklet és az Ekr. 1. melléklet 2.1. pont hőcserélő berendezés kategória alá tartozóként sorolja fel többek között a légkondicionáló berendezéseket és a hőszivattyúkat.
A kizárólag nem lakáscélú felhasználásra tervezett, helyhez kötött, telepített hűtő-, légkondicionáló és hűtő- vagy fűtőrendszerek nem tartoznak az EPR-köteles berendezések közé, ugyanis ezek a berendezések nagy méretű, helyhez kötött berendezéseknek minősülnek. Ezért nem tartoznak a WEEE irányelv és így az Ekr. hatálya alá sem. Ilyenek a nagy méretű, főként ipari hűtő- és légkezelő berendezések, melyek ipari létesítmények, közintézmények és kereskedelmi épületek hűtését, fűtését vagy szellőztetését szolgálják, valamint az ellátó berendezések, folyadékhűtők, VRV-k, légkezelő berendezések is. Szintén nem EPR-kötelezett berendezések a nem háztartásokban található kereskedelmi hűtőgépek, melyek helyhez kötöttek (pl. áruházakban hosszú sorokban található, fixen telepített, úgynevezett regálok vagy hűtőbútorok), saját kompresszorral nem, csak külső aggregátorral rendelkező hűtőszekrények, melyek az aggregátor nélkül nem működőképesek.
Ezzel szemben a háztartásokban és az ipari-kereskedelmi szegmensekben az épületre szerelt egy vagy több helység hűtését és fűtését ellátó splitklímák és hőszivattyúk esetében nem tekinthetők nagy méretű, helyhez kötött elektromos, elektronikus berendezésnek, ezért azok után EPR-kötelezettség keletkezik belföldi forgalomba hozatal vagy saját célú felhasználás esetén. Ugyanezen logika alapján kötelezettek az EPR-rendszerben a bolti üdítőitalos vagy sörös hűtők is.
A dohánytermékek szűrővel kategóriában mi minősül a fizetési kötelezettség alapjának: a termék teljes tömege vagy kizárólag a szűrőé?
Az EPR Kormányrendelet 1. mellékletének 1.2.8. pontjával meghatározott termékáram a dohánytermékek szűrővel, valamint azok a szűrők, amelyeket a dohánytermékekkel történő együttes használathoz hoznak forgalomba. A Rendelet értelmében ezen termékek a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartoznak, és a kiterjesztett gyártói felelősségi díj mértékének megállapítása a forgalomba hozott termék tömegének alapulvételével történik. Mindezek alapján, mivel a dohánytermékek szűrővel egy terméknek minősülnek, az együttes tömegüket kell figyelembe venni.
Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet, ami minden állásfoglalás záradékaként megjelenik:
„a jogértelmezés a jogalkalmazó mindenkori feladata és felelőssége. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, továbbá a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet alapján a minisztérium állásfoglalás kibocsátására nem jogosult, ezért minisztériumi tájékoztatásokban foglaltakra a jogalanyok és a hatóságok nem hivatkozhatnak, azok nem használhatók fel peres vagy közigazgatási eljárás során”.
Bízunk benne, hogy ezzel a szakmai összefoglalóval segítettünk néhány további nyitott kérdést megválaszolni a rendelkezésre álló állásfoglalások alapján. Kérdések esetén a Green Tax Service Kft. munkatársai állnak rendelkezésre.
Sztruhár Imre és a Green Tax Service Kft.
