fbpx

Hogyan nyerd meg magadnak a Z generációt?

Írta: Transpack-2024/IV. lapszám cikke - 2024 szeptember 23.

INTERJÚ A FÜRGE DIÁK ISKOLASZÖVETKEZETTEL

A 30 éves piaci szereplésünk alatt mindig szem előtt tartottuk, hogy az aktuális kihívásoknak megfeleljünk, és olyan tudásra tegyünk szert, amivel mi és a partnereink is fejlődni képesek. Célunk, hogy olyan munkáltatók legyünk, ahol a generációk igényeire válaszolunk, és segítjük őket a munkaerőpiacra lépésben.

Fontosnak tartjuk, hogy minden munkáltató felismerje a diákságban rejlő és hosszú távon befolyásoló erőt. Ennek tudatában pedig közösen vigyük véghez a szükséges fejlesztéseket, hiszen a mai fiatalok lesznek jelen a magyar munkaerőpiacon a következő 40 évben. Ismernünk kell, hogyan gondolkoznak, mi a motivációjuk, és mi fontos számukra a munkavállalás során. Ezen ismeretek nélkül gondot okozhat a megtartásuk. Ha munkáltatóként nem fordítunk rájuk megfelelő figyelmet, akkor hosszú távon a munkáltatói márkánk is sérülhet.

Milyenek a mai fiatalok?

Az utóbbi néhány év eseményei megváltoztatták a mai fiatalok életét ugyanúgy, mint bármelyik más korosztályét. A diákok úgy érzik, a lemondások kora jött el. A magas infláció jelentősen megnehezíti a megélhetést, és gyakran keresztülhúzza az eddig elérhetőnek tartott tervek megvalósítását – különösen a 18 év feletti diákok önállósodási, elköltözési szándékát.

A fiatalok fontosnak tartják azt a lehetőséget, hogy még diákként több munkát kipróbálhassanak. Ezáltal tapasztalatot gyűjtenek, megismerik a munka világát, az egyes szakmákat, átlátják a munkafolyamatokat, amik a későbbi munkakereséskor is hasznosak lesznek.

„Bizonytalan a jövő, stresszes. Nem „Bizonytalan a jövő, stresszes. Nem tudom, mit tanuljak. 5 év múlva mi lesz tudom, mit tanuljak. 5 év múlva mi lesz a jó munka? Sok szakma szűnik meg, újak a jó munka? Sok szakma szűnik meg, újak születnek. Teljesen el tudom képzelni, hogy születnek. Teljesen el tudom képzelni, hogy olyat csinálok majd, ami ma még nincs olyat csinálok majd, ami ma még nincs.”

A diákmunkában kevesebb felelősséggel tudják kipróbálni magukat többféle területen. A 18–25 éves korosztály a kapcsolatok kiépítését is említi, ami a későbbiekben előnyös lehet számukra.

Egy olyan életszakaszváltásban vannak a fiatalok, amely során több hosszú távra szóló, és az életüket meghatározó döntést kellene meghozniuk. Munkáltatóként segíthetünk ezen nehézségek egy részének leküzdésében, így javíthatunk a diák munkavállalók fluktuációján is a jövőre nézve.

Hol található még munkaerő? Hol vannak a munkaerőpiaci tartalékok?

2024. év elején a DTC Solutionnal együttműködve végeztünk egy nagy szabású felmérést a magyarországi gyakornoki programokról. A kutatásban több mint 200 magyar HR vezető szakember vett részt, akik megosztották velünk tapasztalataikat és meglátásukat.

A fenti kérdésre az egyik helyes válasz az, hogy a 15–24 éves korosztály 30%-a, míg a felsőoktatásban tanulók 47%-a nem dolgozik, ami jelentős mértékű, kihasználatlan erőforrást jelent. A diákok számszerűsége és a közelgő munkaerőpiacra lépésük miatt a diákmunka fontos forrás a vállalatok számára. A gyakornoki program a megnyíló munkakörök betöltésében a legfontosabb eszközök közé tartozik. A kutatás adatai alapján tudunk olyan vállalatokról, akik az üres pozíciók 70%-át a jól szervezett gyakornoki programból töltik fel.

Az eredményekből látható, hogy a fiatalok foglalkoztatása válasz lehet a munkaerőpiaci igények kielégítésére. Továbbá a költséghatékonyság is érv a gyakornokok foglalkoztatása mellett, mert a cégek flexibilis, könnyen mozgósítható erőforrásként tekintenek a diákokra. Emellett fontos még kiemelni a jelentős számban kapott említést, hogy a gyakornoki foglalkoztatás erősíti a céges kultúrát.

A fiatalokat segítheti, ha a vezetők és műszakvezetők részéről visszajelzést kapnak tulajdonságaikról, készségeikről, erősségeikről. Ezek ugyanis segíthetnek körvonalazódni, hogy milyen munka illeszkedik hozzájuk. Engedjük, hogy minél több diákmunkát kipróbálhassanak, több területet megismerhessenek, hiszen így betekintést adhatunk a munka világába anélkül, hogy minden felnőttséggel járó felelősséget rájuk terhelnénk.

A gyakornoki programok kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy a vállalatok közvetlen hozzáférést szerezzenek a legfrissebb iskolai tudáshoz és technológiákhoz. Továbbá lehetőség nyílik az új megoldások gyors tesztelésére és implementálására. A gyakornoki programok segítenek a vállalatoknak saját szakértőik képzésében, csökkentve a külső toborzás költségeit, különösen azokban a szektorokban, ahol nagy a képzett munkaerő iránti kereslet.

Miben rejlik a gyakornoki program sikeressége?

A gyakornoki programok iránt támasztott elvárások és a vállalatok által nyújtott támogatások áttekintése kulcsfontosságú. A gyakornokok elsősorban a munkaidőbeli flexibilitást és a heti óraszámok rugalmasságát értékelik. Emellett kiemelt fontosságú számukra a gyakorlati tudás megszerzése, valamint a szervezeten belüli csapatépítőkön és szakmai eseményeken való aktív részvétel. A Z generációnak lényeges, hogy egyenrangú csapattagként kezeljék őket.

A mérés során kiemelték a vállalatok, hogy alkalmazkodnak a tanév rendjéhez, flexibilisek azzal kapcsolatban, hogy a hallgatók 20-30-40 órát töltenek munkával, és elfogadják, ha ez vizsgaidőszakban kevesebb. Egyes cégek (24,67%) a gyakornokok számára rotációs programot biztosítanak, amely lehetővé teszi számukra, hogy több területen keresztül szerezzenek tapasztalatot, így segítve őket abban, hogy szélesebb körben megismerkedjenek a szakma különböző aspektusaival, és kipróbálhassák magukat különböző munkakörökben.

A kutatás eredményei alapján jól látható, hogy a gyakornoki programok kulcsfontosságúak a tehetséges fiatalok bevonzásában és megtartásában, ami elengedhetetlen a vállalatok hosszú távú sikereihez. A gyakornokok nem csupán ideiglenes munkaerőt jelentenek, hanem a jövő munkatársai, akik friss perspektívákat és új ötleteket hoznak a szervezetekbe. Ezért a gyakornoki programok befektetést jelentenek a vállalat jövőjébe.

Azt kell tudatosítani magunkban, hogy ha diákokkal dolgozunk együtt, akkor a mi felelősségünk, hogy milyen munkavállalókká válnak. Hogy sikeresen meg tudjuk tartani a diák munkatársakat, és akár hosszú távon is kollégáink legyenek – vagy legalább jó hírünket vigyék magukkal, amikor távoznak –, elengedhetetlen a munkahelyi csoportok befogadókészségeinek fejlesztése, a vezetők és a munkatársak képzése, illetve támogatása.

A gyakornoki programok hatékonyságának mérése alapvető fontosságú a programok fejlesztése és sikeressége érdekében. A tovább foglalkoztatási beszélgetéseket időben, még a gyakornoki idő lejárta előtt több hónappal érdemes elkezdeni, hogy mindkét fél számára világossá váljanak a további lépések.

Fontos, hogy figyeljünk mind a diák, mind a felnőtt munkavállalók igényeire, és támogassuk őket karrierjük szakaszaiban, hogy hosszú távon megtarthassuk őket. Gondolkozzunk együtt azon, hogyan tehetjük munkahelyeinket vonzóbbá a fiatal tehetségek számára, és építsünk stabil munkaerőállományt. Szolgáltatásainkkal segítünk a munkaerő toborzásában és megtartásában, legyen szó gyakornokokról vagy tapasztalt szakemberekről.

Lépjen velünk kapcsolatba a megfelelő megoldásokért! https://www.humaniahrsgroup.hu/kapcsolat