fbpx

CSEBER – konferencia egy fenntarthatóbb jövőért

Írta: Csomor Zsolt - 2024 október 17.

A használt növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtésére alapított CSEBER Nonprofit Kft. az idei évben is megtartotta, immár nyolcadik alkalommal a fenntarthatósági konferenciáját.

„Partnerség a célok eléréséért”

A CSEBER Nonprofit Kft. több mint két évtizede tűzte ki céljául, hogy megszervezi, közvetíti a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek minél nagyobb arányú visszagyűjtését.

A fenntarthatósági konferencián Fenyvesi Rita, a CSEBER Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a meghívott partnereket, majd megemlítette az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak utolsó, 17. pontját: „Partnerség a célok eléréséért”. Ezért is fontos az ilyen és ehhez hasonló rendezvények szervezése, ahol a partnerek együtt lehetnek, kapcsolatokat ápolhatnak és építhetnek ki.

előadás terem

Hozza a kívánt célt az új visszaváltási rendszer

Manapság minden a visszaváltási rendszertől hangos

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. képviseletében Runtág Tivadar operatív igazgató értékelte a tavalyi CSEBER-konferencia óta eltelt évet. Mint mondta, vannak olyan pillanatok, amelyekre jó visszaemlékezni, és persze olyanok is, amelyekre kevésbé.

fenyvesi rita runtág tivadar
Fenyvesi Rita, a CSEBER Nonprofit Kft. ügyvezetője és Runtág Tivadar a MOHU operatív igazgatója (Forrás: CSEBER Nonprofit Kft., 2022. konferencia)

Napjainkban minden az új visszaváltási rendszertől hangos. Naponta 6-7, néha 8,5 millió palackot is visszaváltanak hazánkban a fogyasztók vállalva, hogy olykor sorba kell állni, vagy átmenetileg nem működik a berendezés. Ez egy olyan rendszer, amelyben mindenkinek feladatot kell vállalnia: a MOHU beszerzi és üzembe állítja az automatákat, gondoskodik a begyűjtött palackok elszállításáról és hasznosításáról. A kereskedők üzemeltetik, tisztítják a berendezéseket, cserélik a megtelt zsákokat, nyomtatópapírt, és biztosítják a környezetének tisztán tartását. A gyártóknak magasabb áron kell értékesíteniük a termékeiket, a fogyasztók pedig minden egyes italos csomagolásért 50 forintot fizetnek – és hogy azt visszakapják el kell menniük egy REpontra. Ám azzal, hogy ezt is vállalják a vásárlók, nap mint nap óriási mennyiségű szeméttől mentjük meg környezetünket, és lehetőséget biztosíthatunk, hogy gyermekeink, unokáink egy tisztább világban nőhessenek fel.

Kevésbé látványos, mégis jelentős fejlesztések

Runtág Tivadar arról is beszámolt, hogy a MOHU MOL megnyitotta új hulladékudvarát Esztergomban, ahol több mint 40 féle frakcióban várják a kidobásra ítélt tárgyakat, a háztartásokban keletkező különféle hulladékot. Idén még kettőt adnak át, és a következő években összesen 83 hulladékudvar nyílik meg.

A cég országszerte megkezdte a textilkonténerek telepítését, és a kezdeti 1500-at 6000-re kívánják növelni. 200 ezer szelektív gyűjtőedényt is kihelyeztek a lakosság számára, és megkezdték a konyhai biohulladék elkülönített gyűjtését. Ezek mind olyan fejlesztések, amelyek talán kevésbé látványosak, de kiemelt jelentőségűek egy tisztább jövő megvalósulásáért.

Gazdálkodás a jövőért – fenntarthatóság a mezőgazdaságban

A talajainkat és a bolygót „a jövő nemzedékétől kaptuk kölcsön”. Ezért fontos, hogy olyan gazdálkodási rendszereket hozzunk létre, amelyek hosszú távon fenntarthatók – hívta fel előadásában a figyelmet Balázs Viktor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) környezeti fenntarthatóságért és innovációért felelős országos alelnöke.

A talaj élőlények közössége alkotta tér, amely tápanyagokat és biztonságot szolgáltat az elvetett mag számára. A talajaink fenntartható művelésével jelentősen csökkenthetjük a környezeti viszontagságokat, a különböző abiotikus stresszhatásokat. Ráadásul így valósítható meg az is, hogy a gazdálkodók megfelelő mennyiségű élelmiszerrel láthassák el az embereket. Szűkülő környezetben, növekvő népesség számára kell termelni. Ha megszűnne hazánkban az élelmiszerpazarlás, azzal 400 ezer ember napi háromszori étkezése lenne biztosított.

Fontos a gazdálkodók edukációja is, már csak a talajdegradáció miatt is. Ezzel megismerhetik azokat a technológiai beavatkozásokat, amelyek biztosíthatják a területeik fenntartható művelését.

A NAK és a CSEBER közös célja, hogy a gazdálkodók minél szélesebb körével ismertessék meg, hogy a körforgásos gazdaság és a fenntarthatóság megvalósulásához rendkívül fontos a növényvédő szeres göngyölegek lehető legnagyobb arányú visszagyűjtése, és a szennyezett csomagolószereknél minden esetben alkalmazzák a háromszoros kiöblítés elvét.

Új közös célkitűzésük továbbá a műtrágyás zsákok és az agrofóliák, visszagyűjtési rendszerbe történő implementálása.

A göngyöleg-visszagyűjtés eredményei

A CSEBER jelenleg 106 partnerrel dolgozik együtt. Ezek azok a gazdasági társaságok, akik növényvédő szert vagy csávázott vetőmagot gyártanak, előállítanak, vagy azoknak első importőrei, forgalmazói.

A CSEBER-nek 162 gyűjtőhelye található országszerte, ahol az üres, kiürült és tisztított csomagolóanyagokat a felhasználótól átveszik.

Runtág Tivadar, a MOHU operatív igazgatója és Kovács Gergely Balázs, a CSEBER Nonprofit Kft. fejlesztési menedzsere

2023. év közepétől a MOL MOHU és a CSEBER közös együttműködésben végzi a növényvédő szeres göngyölegek visszagyűjtését – számolt be erről Kovács Gergely Balázs, a CSEBER Nonprofit Kft. fejlesztési menedzsere.

Az utóbbi években tapasztalható növényvédőszer-értékesítés csökkenésével a visszagyűjtési mennyiség ugyan csökkent, azonban arányait tekintve növekedés tapasztalható. A 2023. évi visszagyűjtési arány 77,2%, ami Európa-szerte példaértékűnek számít.

Ez az arány is tökéletesen tükrözi azt, hogy a CSEBER jó céllal alapult, jó úton halad, és a MOL MOHU-val való közös együttműködés sikeres.