Sem a lakosság, sem az ipar, de még a környezetvédők sem örültek túlzottan, amikor megjelentek a műanyag palackok nyakához rögzített kupakok. A MOHU megjelenésével ráadásul a gyűjtőszíves karitatív tevékenység is megrendült.
Lejtmenet a MOHU előtt
Az utóbbi években hanyatlik a hulladék-visszagyűjtés, a szelektív hulladékkezelés lakossági gyakorlata, szelleme. Sorra szűntek meg a szelektívszigetek, az utóbbi bő 10 évben az eredménytelen iparszerkezeti átalakítások következtében nemcsak a szemlélet hanyatlása, de az újrahasznosítási mutatók is visszafejlődést mutattak a szektorban. Az egyik pozitív kezdeményezés az országszerte látványos kupakgyűjtés maradt, aminek bevételéből általában civil jószolgálati kezdeményezéseket támogattak. Kérdés, mi marad ebből azután, hogy a MOHU-hoz került a hulladékkezelés.
Kényelmes reakciók
A műanyag palackok kötelezően a palacknyakhoz rögzített kupakja az egyik megosztó téma lett a (szakmai) közéletben. Egyrészt mind a lakosság, mind az iparági szereplők negatívan fogadták a nehezen érthető döntést tavaly nyáron, ami idén júliustól érvényes: minden egyutas/eldobható 0,33–3 liter közötti műanyagcsomagolást, kartondobozos tej- és gyümölcslé-csomagolást a flakonnyakhoz rögzített kupakkal kell ellátni (lásd erről részletes cikkünket lapunk 8. oldalán). A cél az volt, hogy a fogyasztók műanyag helyett inkább többutas/újrafelhasználható italos csomagolásokat válasszanak, miközben a rögzítéssel kevesebb kerül az utcára, a környezetbe. A kényelemhez szokott posztmodern ember persze általában nem fogadja lelkesedéssel a változást, hazánkban pedig az EU-átlagnál is alacsonyabb a korszerű hulladékkezelési tudatossága. A szelektívszigetek sorozatos megszüntetése például azért is kezdődött meg már a MOHU-rendszer előtti években, mert a rendszer lényegét nem értő és/vagy figyelmen kívül hagyó lakosság egyszerű szemétlerakónak kezdte használni azokat. Az önkormányzatok pedig már nem tudták finanszírozni azok állandó rendbetételét.
Nem jelentős tétel az iparban
Nem volt jó a kupakrögzítés fogadtatása az ipari szereplőknél, de túlzottan a környezetvédőknél sem. Alighanem naivitás volt azt várni, hogy a kupakrögzítéstől az emberek tömegesen szoknak át például az üvegpalackokra (még ha ugyanolyan volumenben hozzáférhetők lettek volna is). Másrészt az EU környezettudatosabb régióiban a fogyasztók többsége korábban is kupakkal együtt dobta a szelektív-gyűjtőbe a palackot, így jelentősebb anyagáram-növekedés sem volt várható a váltástól. Egyébként is kis mennyiségről van szó: egy kupak súlya 1,5–3 gramm, míg a palacké 35–40 gramm. Hazánkban évente 1,8–2 milliárd PET-palackot használunk el, vagyis a kupakokkal legfeljebb pár ezer tonnáról lehet beszélni. Ez a feldolgozóipar szempontjából nem jelentős mennyiség. Viszont a töltősorok kötelező átállítása annál inkább komoly költséget jelentett a gyártók számára.
Végső soron mégis van értelme a rögzítéssel elősegített visszagyűjtésnek, az ipar ugyanis a feldolgozás során képes relatív könnyen, külön kezelni a kétféle műanyagot. A nyilvános gyűjtés azonban arra (is) különösen jó volt, hogy az onnan eredő alapanyagot könnyebb volt leválogatni a feldolgozás előtt.
Szív és szervezet
A lakosság szempontjából az egyik leglátványosabb eleme e témakörnek a közterületi tárolók voltak, amelyekben gyűlhetett a feleslegessé váló kupak. A Dániából indult kezdeményezésre érdekes módon jellemzően kelet-európai államok (Bulgária, Lengyelország, hazánk) reagáltak. A szív-alakú konténerek azt jelezték, hogy jószolgálati, humanitárius, civil szervezeti programok finanszírozási támogatásáról van szó. Még inkább talán szemléletformálásról és nyilvános/köztéri üzenetről, ami ezzel is felhívta a figyelmet a hulladék-újrahasznosítás ügyére. A kupakgyűjtés ugyanis nem nagy üzlet: kilónként 30–70 forintot adnak érte, vagyis még ha 50 forintot veszünk is egy kilóért, több tíz tonnányi kell belőle, hogy pármilliót adhassunk egy közérdekű cél segítésére.
Nem csoda, hogy sokan meglehetősen szkeptikusan nyilatkoztak a programról. Egy hulladék-újrahasznosítással foglalkozó cégvezető anno a sajtóban vázolta, hogy miért. Egy 100 forintos adományhoz 1,5 kiló, azaz 500–600 darab kupakot kell összegyűjtenie. Egy kamionra mintegy 4–5 tonnányi rakodható fel, és a kilónkénti szállítási költség 15 forintot levesz a kupakárból. Ennél vélhetően valóban hatékonyabb, ha a civil szervezeteket támogató vásárló inkább közvetlenül perselybe dob vagy átutal annyi pénzt, amennyit egy PET-palackos italra szánna, és helyette maga által készített teát, üdítőitalt inna.
A csapvízivás egyébként egészségügyi szempontból is előnyösebb, miután a műanyag palackokban a csomagolóanyag-migráció révén mikroműanyagok jutnak a szervezetbe (lásd erről cikkeinket a transpack.hu oldalon).
Karitatív célokra ezután is lehet(ne)A hulladékkezelés hazai rendszerének újabb, tavalyi átalakítása révén elméletileg a kupakgyűjtés lehetősége jogilag legalábbis ellentmondásossá vált. A MOHU felállásával ugyanis nem minden esetben és nem mindenki számára egyértelmű, hogy kinek a tulajdonát képezi a lakossági hulladék. A MOHU rendszer előnye, hogy bár műanyag palackot utcán/természetben eldobni nyilván eddig is normasértő volt, mostantól viszont már ráfizetéses is a visszaváltási díj miatt.
Eleinte viszont sok kritika érte az új rendszert amiatt, hogy megszűnt a gyűjtés, mint karitatív tevékenység lehetősége. A sajtóban, és különösen civil-lakossági gyűjtésszervezők körében számos olyan példát mutattak be, amikor betegek, rászorulók, hátrányos helyzetűek estek el a várt és/vagy megszokott támogatástól.
Nyilván ennek is szerepe volt abban, hogy a MOHU már tavaly nyáron kiadott egy közleményt arról, hogy a kupakgyűjtés folytatódhat: „A MOHU megállapodott azokkal a gyűjtőpontokkal és hulladékhasznosítókkal, akik korábban is átvették a karitatív céllal gyűjtött kupakokat – így folyamatos, és tovább működik a karitatív célokra történő kupakgyűjtés. Azon dolgozunk, hogy a karitatív célra gyűjtött kupakok átvétele és gyűjtése folyamatos legyen.” Ugyanakkor sajtójelentések szerint országosan visszaszorul(t) a gyűjtőszívekhez kapcsolódó tevékenység, sok helyütt kiürültek a tárolók vagy lezárták őket. A MOHU közleménye arról nem szól, hogy mint a szektor monopol szereplői, tervezik-e a belépést a jószolgálati kezdeményezések támogatóinak körébe.
Kohout Zoltán
