Közvetlen kötöttpályás út Budapest és a repülőtér között

Írta: Csomor Zsolt - 2026 január 13.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti kapcsolatának terve: megjelent az Európai Unió hivatalos közbeszerzési felületén a beruházásra vonatkozó pályázati felhívás. A projekt célja egy közvetlen, kötöttpályás kapcsolat kialakítása a főváros és a repülőtér között.

Kötöttpályás kapcsolat a repülőtérhez

A közbeszerzési kiírás szerint a fejlesztés a 100d jelű vasútvonalhoz kapcsolódva valósulhat meg Kőbánya-Kispest és Monor térségében. A tervek alapján új, kétvágányú, villamosított pályaszakasz épül, valamint egy, a repülőtérhez közvetlenül kapcsolódó vasúti állomás is létesül a jelenlegi Holiday parkoló területén.

vasúti kötöttpályás közlekedés modern peronon
A tervezett beruházás a vasút bekapcsolását célozza a repülőtér közvetlen elérésébe
(Fotó: Shutterstock)

A beruházás nemcsak a pálya megépítésére terjed ki, hanem a kapcsolódó infrastruktúrára is. A projekt része többek között a felsővezetéki rendszer, az energiaellátás, az irányító- és biztosítóberendezések, valamint a távközlési rendszerek kiépítése.

A kiírás alapján a nyertes pályázó akár 35 évre szóló koncessziót is kaphat, amely a kivitelezés mellett az üzemeltetést is magában foglalja. Ez azt jelenti, hogy a vasúti kapcsolat működtetése és fenntartása hosszú távon is a koncessziós partner feladata lenne.

A konstrukció lehetőséget biztosít arra, hogy az üzemeltető pályahasználati vagy perondíjat alkalmazzon, amelynek költségei az utasok számára is megjelenhetnek. A projekt megvalósításának pontos ütemezése a közbeszerzési eljárás eredményétől függ, a korábbi elképzelések szerint azonban a kivitelezés a következő évtized elején zárulhat.

Szöveg forrása: IHO


Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.