A vízhasználat nemcsak abból áll, amit közvetlenül megnyitunk a csapnál, hanem abból is, ami a termékek, élelmiszerek és szolgáltatások előállításához kell. Ezért a vízlábnyom a mindennapi fogyasztás egyik legfontosabb, mégis legkevésbé látható környezeti mutatója.
A közvetlen használat csak a teljes kép egyik része
A Föld felszínének nagyjából 71%-át víz borítja, de ennek csak egészen kis része hozzáférhető, folyékony édesvíz. A bolygó teljes vízkészletének mindössze 0,007%-a érhető el ilyen formában, ami jól mutatja, milyen szűkös erőforrásról beszélünk.
A vízlábnyom azt méri, mennyi vízre van szüksége egy embernek, közösségnek, országnak vagy akár egy terméknek. Nemcsak az ivóvíz, a főzés vagy a tisztálkodás tartozik ide, hanem az úgynevezett virtuális víz is, vagyis az a mennyiség, amely például élelmiszerek vagy ipari termékek előállításához kell. Az átlagos globális vízlábnyom fejenként mintegy 3800 liter naponta, aminek döntő része az ételeink előállításához kapcsolódik.
A magyar valóságban a közvetlen napi vízhasználat hozzávetőleg 100–110 liter fejenként. Ennek legnagyobb része a tisztálkodáshoz kötődik, de jelentős tétel a vécéöblítés, a mosás, a mosogatás és a kertöntözés is. A vízkészletek védelme ezért nemcsak az ivóvízről szól, hanem arról is, hogyan használjuk ezt a korlátozott erőforrást a háztartásokban és a fogyasztásunkon keresztül.
Szöveg forrása: Planet Budapest
Transpack Tudástár: Vízlábnyom – A vízlábnyom egy olyan mutató, amely a közvetlen vízfogyasztáson túl a „virtuális víz” mennyiségét is figyelembe veszi, vagyis azt a vizet, amely az élelmiszerek, termékek és szolgáltatások előállításához szükséges. Ezáltal jól láthatóvá válik, hogy a mindennapi fogyasztási döntések sokkal nagyobb vízhasználattal járnak, mint amit a háztartásokban közvetlenül érzékelünk.
