Fábián Endre közel öt évtizedet töltött el a Petőfi Nyomdánál, és abból 27 éven át vezette a kecskeméti vállalatot. Pályája során a csomagolóanyag-gyártás felfuttatásában, a technológiai megújulásban és a szervezeti működés átalakításában is meghatározó szerepet játszott. Munkásságát 2025-ben a CSAOSZ „A szakmáért” életműdíjjal ismerte el.
Egy újsághirdetésen múlt, hogy nyomdász lettem
Közel öt évtizeden át dolgozott a kecskeméti Petőfi Nyomdánál Fábián Endre, aki 27 éven keresztül irányította a vállalatot. Munkásságát a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség 2025-ben „A szakmáért” életműdíjjal ismerte el. Fábián Endrével pályájáról és munkásságáról beszélgettünk.
Hogyan került a nyomdaiparba?
– Teljesen véletlenül. Gépészmérnök szerettem volna lenni, de nem vettek fel az egyetemre. Édesapám akkor azt mondta, hogy dolgoznom kell. El is vitt a Volán autószerelő műhelyébe, ahol azonnal tudtam, hogy ott nem akarok dolgozni.
Útban hazafelé kezembe került egy újság, abban láttam egy apróhirdetést, miszerint a nyomdába segédmunkást keresnek. Elmentem, és nagyon magával ragadott az a környezet. Ezért jelentkeztem oda, és fel is vettek kéziszedő betanított munkásnak. Így indult meg a pályafutásom 1972-ban a kecskeméti nyomdánál.
Mikor érezte azt, hogy ez több lesz, mint átmeneti munka?
– Nagyon hamar. A kéziszedést viszonylag gyorsan megtanultam, és hamar ráébredtem arra is, hogy a nyomda nemcsak erről szól. Egy teljes rendszer áll mögötte: gyártás-előkészítés, technológia, szervezés és sok egymásra épülő folyamat. Elkezdett egyre inkább érdekelni az egész működés – és ez volt az a pont, amikor eldőlt, hogy ebből szakma lesz.
Felvételt nyertem a KMF nyomdaipari szakára. Akkoriban már működött egy olyan rendszer – amit ma duális képzésnek neveznénk –, hogy a nyomdától ösztöndíjat kaptam, és az üzemi gyakorlataimat is ott végezhettem.
A főiskola után a nyomdában gyártás-előkészítőként dolgoztam. Egy idő után szükségét éreztem valamilyen gazdasági tudásnak is, ezért közgazdasági diplomát is megszereztem. Ez később nagyon előnyös volt számomra, mert vezetőként nemcsak technológiai, hanem gazdálkodási, szervezési és stratégiai kérdésekkel is foglalkozni kellett.
A csomagolóanyagokban találtuk meg a jövő irányát
A Petőfi Nyomda idővel egyre inkább a csomagolóanyag-gyártás felé fordult. Mi állt ennek a hátterében?
– A hetvenes években már látszott, hogy a klasszikus nyomdai termékek – könyvek, folyóiratok, nyomtatványok, gyászlapok, névjegyek – nem jelentenek hosszú távon növekedési pályát. Az akkori igazgató, Ablaka István felismerte a csomagolóanyagokban rejlő lehetőséget. A Petőfi Nyomdánál az ő vezetése alatt kezdődött el a doboz- és címkegyártás fejlesztése. Ez egy nagyon fontos döntés volt, mert ez alapozta meg azt, ami később a Petőfi Nyomda fő profilja lett.
Én ebbe a folyamatba kapcsolódtam be, és viszonylag hamar bele is kerültem a közepébe. 1981-ben megkaptam a dobozgyártás irányítását, ami akkor még egyáltalán nem volt olyan kiforrott terület, mint most.
Ma már szinte hihetetlen, de a stancaszerszámokat akkor még kézzel készítették. Vasakat hajlítottak, azt kalapáccsal formálták, szögekkel rögzítették. Ez azt jelentette, hogy nem volt két teljesen egyforma doboz egy íven.
Az STI Petőfi Nyomda jól ismert arról, hogy rendkívül professzionális gépekkel dolgozik. Hogyan sikerült ezt a szintet elérni?
– 1997-ben kértek fel a Petőfi Nyomda vezetésére, amit szívesen vállaltam is. A kezdetektől törekedtem arra, hogy jó minőségű, precíz gépekkel dolgozzunk. Ez egy hosszú fejlődési folyamat volt, fokozatosan építettük fel a rendszert. Az egyik kulcs az volt, hogy sikerült nagy megrendelőket találni, akiknek jelentős mennyiséget gyárthattunk, de nekik komoly elvárásaik is voltak. Ez is rákényszerített bennünket a fejlődésre, a határidők pontos betartására, a mindig kiváló minőségre.
A másik fontos tényező, hogy a vezetőség felismerte a dobozgyártásban rejlő lehetőséget, és támogatták a fejlesztéseket.
A fejlődés mértékét jól mutatja, hogy a kezdeti, néhány száz tonnás termeléstől eljutottunk a több tízezer tonnás nagyságrendig.
Mennyire volt nehéz a fejlődést fenntartani?
– Nagyon. Főleg azért, mert nem mindig volt lehetőség olyan mértékű beruházásokra, amilyet a szakmai fejlődés indokolt volna. Ilyenkor jött az a vezetői döntés, hogy nem engedünk a minőségből. Ha új gépet nem tudunk venni, akkor a meglévőt tartjuk olyan állapotban, hogy képes legyen ugyanazt a minőségi szintet hozni.
Ez azt jelentette, hogy folyamatosan odafigyeltünk a karbantartásra, felújításra. Nem volt olcsó, de hosszú távon ez tartotta életben a versenyképességet.
Ha nagy beruházásokra nincs mindig lehetőség, akkor más területen kell erősíteni a vállalatot. Az oktatás, a képzés, a szervezetfejlesztés ilyen terület volt. Ezért erre is nagy hangsúlyt fektettünk. Ugyanis bármilyen jó a gép, ha nincs mögötte felkészült, fegyelmezett, együttműködő szervezet, akkor a rendszer nem fog jól működni.
A CAD/CAM-rendszerek bevezetése jelentős előrelépés volt
Technológiai szempontból mi volt az első nagy áttörés a Petőfi Nyomda életében?
– A CAD/CAM-rendszerek bevezetése, amit hazánkban az elsők között vezettünk be. Amíg kézzel készültek a stancák, addig nem lehetett valódi pontosságról beszélni. A CAD/CAM viszont lehetővé tette, hogy digitálisan tervezzük meg a formát, majd lézerrel vágjuk ki. A rendszer nemcsak a stancforma-készítésben segített, hanem a mintadobozok, az ellenformák és a kapcsolódó szerszámok előállításában is.
Ez két dolgot eredményezett: pontosságot és ismételhetőséget. Az automatizált csomagolóiparban ez a kettő kulcskérdés. Ha egy doboz egyszer működik egy gépen, akkor a sorozat minden további darabjának is ugyanúgy kell működnie. Ez egy minőségi ugrás volt, és gyakorlatilag nélkülözhetetlen a mai működéshez.
Minden tulajdonosi kultúrából lehetett tanulni
Vezetése alatt a Petőfi Nyomda sok tulajdonosváltáson esett át. Hogyan élte meg ezeket?
– Több különböző tulajdonosi körrel dolgoztunk együtt: osztrákokkal, finnekkel, németekkel. Mindegyik más működési logikát, vállalati kultúrát hozott. A kulcs az alkalmazkodás volt. Vezetőként azt kellett megtanulnom, hogy hol vannak a határok, mit lehet kimondani, hogyan lehet érvelni. Igyekeztem úgy képviselni a vállalat érdekeit, hogy közben illeszkedek az adott tulajdonosi rendszerhez.
Mit tanult ezekből a különböző kultúrákból?
– A finn kultúra nagyon erős hatással volt rám. Rendkívül fegyelmezettek, céltudatosak, folyamatosan képezik magukat. Ez egy nagyon tiszta működési modell. Sok olyan eleme volt, amit érdemes volt beépíteni a saját működésünkbe is: a következetességet, az elkötelezettséget, a tanulás fontosságát.
A német rendszer más jellegű. Ott a szervezettség és a hatékonyság dominál. Ezt sem szabad leegyszerűsítve nézni. A német ipari kultúra mögött nagyon komoly fegyelem, infrastruktúra és gondolkodás áll.
Szeretek a szakmai közösségekért szerepet vállalni
A szakmai szervezetekben is aktív szerepet vállalt. Miért tartotta ezt fontosnak?
– A szakma nemcsak vállalatokból, hanem közösségekből is áll, ezekben pedig szívesen vállalok szerepet. Sokáig dolgoztam a CSAOSZ elnökségében, de onnan saját kérésemre leköszöntem, mert nem akartam túlságosan elaprózni magam. Akkor ugyanis már nagyon aktív voltam a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületben. A PNYME-ben először főtitkárként, majd elnökként dolgoztam. Ez egy nagy múltú, több évtizedes szervezet, amely még a régi műszaki egyesületi világból maradt meg. Számomra az volt a legfontosabb cél, hogy ezt a hagyományokra épülő egyesületet életben tartsuk, működőképessé tegyük, és ne csak névleg létezzen.
Ez sokszor nem elsősorban szakmai, hanem gazdálkodási kérdés volt. Egyesületi munkában sem elég a jó szándék: figyelni kell a stratégiára, a bevételekre, a működés fenntarthatóságára. Én ott sokszor inkább közgazdászként gondolkodtam – ha láttuk, hogy baj van, lépni kellett.
Már nem elég, ha csak véd a csomagolás – szólítsa is meg a fogyasztót
Hogyan látja a csomagolás szerepét ma?
– A csomagolás ma már sokkal több, mint védelem. Természetesen alapfeladata, hogy megóvja a terméket, biztosítsa az eltarthatóságot, segítse a szállítást és a kezelhetőséget. De emellett marketingeszköz is. A vásárló sok esetben a csomagolás alapján dönt és pillanatok alatt. A polcon a terméknek meg kell szólítania a vevőt. Ezért a megjelenés, a minőség, a dizájn kulcskérdés lett az áruvédelem mellett.
Ugyanakkor a csomagolásnál mindig egyensúly van. Egyszerre kell megfelelni a funkcionális, gazdasági, esztétikai és a környezeti elvárásoknak. Ezért ez a terület sokkal összetettebb, mint amilyennek kívülről látszik.
Milyen irányok mutatkoznak most ebben a szegmensben?
– Két irány párhuzamosan van jelen. Az egyik a költséghatékonyság, ahol az anyagfelhasználás csökkentése és az optimalizálás a cél. A piaci verseny erős, ezért mindenki keresi, hogyan lehet kevesebb anyagból, hatékonyabban, gazdaságosabban dolgozni.
A másik az igényes prémiumcsomagolás, ahol a megjelenés és a minőség dominál. Vannak termékek, ahol a csomagolásnak nagyon erős kommunikációs szerepe van, és ott nem lehet pusztán a minimális funkciókra szűkíteni a gondolkodást.
Mindkettőnek megvan a helye, és mindkettő fejlődik. Nem gondolom, hogy az egyik teljesen kiszorítaná a másikat. A csomagolóiparban éppen az a nehéz és szép, hogy nagyon különböző igényekre kell jó válaszokat adni.
Nem díjakért dolgoztam, hanem a szakmáért 2025-ben megkapta az „A szakmáért” életműdíjat. Mit jelent önnek ez a rangos elismerés?
– Nem tartozom azok közé, akik kifejezetten törekednek az ilyen díjakra. Mindig azt vallottam, hogy az ember tegye a dolgát, és akkor az eredmények úgyis megmutatkoznak. Volt bennem egy tudatos döntés, amit hangoztattam is a szakmán belül: amíg pályán vagyok, ne kapjak díjakat, ugyanis nem akartam magam ünnepeltetni. Ennek inkább akkor jön el az ideje, amikor az ember már lezárt egy pályát. Végül így is lett, hiszen nyugdíjba vonulásom után kaptam meg a CSAOSZ „A szakmáért” életműdíját.
Hogyan telnek a nyugdíjazása után a mindennapjai?
– Nem akartam leállni, és tulajdonképpen nem is tudtam volna. Úgy gondolom, egy hosszú és aktív pálya után nem egészséges egyik napról a másikra teljesen visszavonulni.
Ezért ma is több területen aktív vagyok. Igazságügyi szakértői munkákat vállalok nyomda-, papír- és csomagolóanyag-ipari ügyekben. Szakmailag nagyon érdekes számomra ez a feladat, mert minden ügyből lehet valamit tanulni.
Emellett a könyvkiadás is fontos része az életemnek. Ezzel már jóval korábban, még a nyolcvanas évek végén kezdtem foglalkozni, részben egyházi kiadványokhoz kapcsolódva. Ma külső kiadói munkák mellett saját kiadású könyveken is dolgozom. Ez azért izgalmas, mert egyszerre van jelen benne tartalom, szerkesztés, nyomdai előkészítés és technológia. Ráadásul ezen a területen is megjelentek az új eszközök (például a mesterséges intelligencia), amelyek a szöveg-előkészítésben, képi anyagoknál vagy akár a borítótervezésben is új lehetőségeket adnak.
A teljes visszavonulás tehát nem jellemző rám. Szeretek dolgozni, új dolgokat tanulni. Azért természetesen ma már több idő jut mozgásra, kirándulásra és kutyasétáltatásra is.
Csomor Zsolt | Fotók: CSAOSZ, STI Petőfi Nyomda
Transpack Tudástár: Csomagolástechnológiai modernizáció – A csomagolástechnológiai modernizáció a csomagolóanyag-gyártás gépi, digitális és szervezeti fejlesztését jelenti. Ide tartozhat a CAD/CAM-rendszerek bevezetése, a precíz szerszámkészítés, az automatizált dobozgyártás és a minőségbiztosítás fejlesztése. Célja, hogy a csomagolás pontosabb, ismételhetőbb, gazdaságosabb és a modern csomagológépekhez jobban illeszkedő legyen.