A tervezés nála gyakran egy bolt vagy áruház polcainál kezdődik: megfigyel, jegyzetel, majd koncepcióvá formálja azt, amit lát. Héri Amarilla pályázata a 2025. évi HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákversenyen bronzdíjat kapott fenntarthatósági kategóriában.
A rajz és a kézművesség végigkísérte a gyermekkoromat
Héri Amarilla a Budapesti Metropolitan Egyetem harmadéves tervezőgrafika szakos hallgatója, akinek pályázatát a HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákverseny zsűrije jutalmazta. Amarillával a grafika világáról, az egyetemi évekről, a díjazott munkájáról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk –, de mindenekelőtt azt kérdeztük tőle, hogy mikor fordult az érdeklődése az alkotás irányába.
– Már kisgyermekkoromban a rajzolás volt a kedvenc időtöltésem. Rajzszakkörökre jártam, és nagy rajongással ismerkedtem meg a különféle technikákkal. Akkoriban édesanyám gyakran kézműveskedett, amit általa én is nagyon megkedveltem. Tulajdonképpen gyermekkorom jelentős részét a rajz és a kreatív tevékenységek töltötték ki.
Mennyiben határozta meg a középiskolai pályaválasztását az alkotás iránti szeretete?
– Nem volt sok lehetőségem. Egy kis vidéki faluban nőttem fel, és csak a környékbeli gimnáziumok jöhettek szóba. Habár rendületlenül kitartottam a kreatív tevékenységek és a rajzolás iránt, a gimnáziumi évek mindezt jelentősen nehezítették. Akkoriban sajnos háttérbe kellett szorítanom a grafikát – se rajzszakkör, se kiemelkedő rajztanár.
A felsőoktatásban viszont már mindenképp művészeti irányba akartam menni. Ehhez ugyan a gimnázium nem biztosított felkészülési lehetőséget, viszont Lévai Ádám grafikusművész mellett elsajátíthattam a tanulmányrajzolás tudományát.
A szívem a METU felé húzott
Miért választotta épp a Budapesti Metropolitan Egyetemet (METU)?
– Számomra az volt a legfőbb szempont, hogy Budapesten tanulhassak. A MOME és a METU között gondolkodtam, és így utólag nagyon hálás vagyok azért, hogy végül a Budapesti Metropolitan Egyetemre felvételt nyertem – már csak azért is, mert a szívem inkább ide húzott.
Mi vonzotta a csomagolás irányába?
– Régóta érdekelt a csomagolás világa, talán mert azzal találkozik először a fogyasztó a vásárlás során. És az is nagyon vonzott benne, hogy rendkívül fontos egy termék eladhatósága tekintetében.
Ecopoop tasak – a műanyag fenntartható alternatívája
A 2025-ös HUNGAROPACK Student Csomagolástervezési Diákverseny fenntarthatósági kategóriában a pályázata bronzdíjat kapott. Kérem, mutassa be ezt a csomagolástervét!
– Ez az Ecopoop lebomló kutyapiszok tasak, amely kizárólag környezetbarát papírból készült. A műanyag zacskók nagyon hosszan, akár évszázadokig is megmaradhatnak a környezetben, miközben rengeteg hulladékot termelünk velük. Ezzel szemben egy papíralapú megoldás természetes módon bomlik.
A csomagolástervem három különböző méretben, ezzel együtt három különböző színváltozatban készült, hogy a változatok egyértelműen, ránézésre is megkülönböztethetők legyenek. Egy dobozban 10 tasak található, és mindegyik tartalmaz egy rövid használati utasítást. Ez az információ a gyűjtődobozon is megjelenik, így a termék a bolti környezetben és az otthoni használat során is könnyen értelmezhető.
A márkanév két dologra utal. Az Eco a környezettudatosság jellegére –arra, hogy a tasakok lebomló anyagból készültek. A Poop pedig egyértelmű utalás a kutyaürülékre – így már a név is azonnal jelzi, hogy mi a termékfunkciója.

Három projekt, három hangulat – még néhány kedves csomagolásterv
A TRANSPACK szaklap karrier rovatát eredetileg arra szántuk, hogy azon keresztül mutassuk be a hazai csomagolástervezési diákverseny nevezőit, díjazottjait. Az évek során viszont gyakran tapasztaltuk, hogy számos értékes csomagolási terv lapul még a beszélgetőpartnereink fiókjában. Talán az önében is…
– Ez az én esetemben mindenképpen igaz. Az egyik ilyen a Prémium teacsomagolás, amikor azt a feladatot kaptuk, hogy tervezzünk egy teaválogatást és annak dobozát, egy általunk választott nemzet inspirációjával. Az én választásom Marokkóra esett, ahol tradicionálisan ismert a teakultúra. Ráadásul ez az ország a tea tekintetében sok olyan dizájnelemet hordoz magában, amelyek jól felhasználhatók egy csomagoláshoz. A munka során a célcsoportom a 25–50 év közöttiek voltak, hiszen ők azok, akik számára talán a legfontosabb a minőség és az esztétikum. Ennél a munkámnál is fókuszáltam a fenntarthatóságra – papírt és üveget használtam az újrahasznosíthatóság vagy akár újrahasználhatóság érdekében.
Emellett a Primanima animációs filmfesztiválra készített munkám is kedves számomra, amivel leginkább a fiatal korosztályt céloztam meg. Emiatt arra törekedtem, hogy színekben gazdag és minél figyelemfelkeltőbb legyen.
És ami még a fiók mélyén lapul, az a kis herceg könyvillusztráció, amit egyaránt szántam fiatalok és idősebbek számára is. Ebbe a munkámba egy kis animációs játékot is bele szerettem volna vinni, ezért vizuális megoldásnak a moiré-effektust választottam, ahol képek mozognak egy átlátszó vonalas lap segítségével.
Amikor kap egy feladatot vagy megbízást, mi mentén jut el a kész csomagolástervig?
– Gyakran inspirálódok a szupermarketek polcairól. Már gyermekkoromban is, de mostanában még inkább érdekel, hogy egy csomagolást miért épp úgy alakítottak ki.
A csomagolástervezés során előszeretettel használom az iPademet, mert azzal bárhol dolgozhatok, ötletelhetek, akár utazás közben is. A kivitelezéshez pedig leggyakrabban az Adobe Illustratort használom. Az ötleteimet szeretem csapatban is megbeszélni, mert számomra sokat jelentenek a külső visszajelzések.
Újrahasznosítás és kreatív újragondolás
Véleménye szerint milyen irányba tart a csomagolástervezés?
– Napjainkban az élet számos területén kiemelt jelentőségű a környezetvédelem és a fenntarthatóság, és nincs ez másként a csomagolás esetében sem. Ugyanakkor hiszem, hogy a fenntarthatóság nem csupán trend, hanem a jövőnk egyik alappillére. Amikor csomagolást tervezek, tudatosan mérlegelem a döntéseim következményeit is. Az utóbbi időben szinte minden munkámnál az a legfőbb szempont, hogy a végeredmény felelős és fenntartható legyen.
Emellett azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb szerepet kap a tudatosság, a márkaélmény és az is, hogy a csomagolás érzelmi kapcsolatot teremtsen a fogyasztóval. Úgy gondolom, hogy ma már korántsem elegendő, ha egy csomagolás szép: az is rendkívül fontos, hogy értéket és felelősséget közvetítsen. A jövő az újrahasznosítás és a kreatív újragondolás irányába tart.
Tudatos pályakezdés, ambiciózus cél
Mik a tervei a diploma után – merre szeretne továbblépni?
– A közeljövőbeli céljaim között szerepel egy teljes munkaidős grafikus állás, de közben a mesterképzést is el szeretném végezni. Nyitott vagyok arra, hogy például egy reklámügynökségnél helyezkedjek el, ugyanakkor szabadúszóként is szívesen dolgoznék.
Amennyiben már mintegy tízéves távlatban gondolkodom, azt úgy képzelem el, hogy a saját grafikai stúdiómban dolgozunk kollégáimmal, és hazai, valamint nemzetközi projektekben hozunk létre professzionális, minőségi terveket.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy rátaláltam a csomagolás, a csomagolástervezés világára. Igyekszem folyamatosan gyarapítani tudásomat és tapasztalatomat, hogy minél sikeresebbé válhassak ezen a területen.
Csomor Zsolt | Fotók: Héri Amarilla
Transpack Tudástár: Lebomló papíralapú csomagolás – A lebomló papíralapú csomagolás olyan, megújuló rostokból készült megoldás, amely természetes környezetben – megfelelő nedvesség és mikrobiológiai hatás mellett – idővel lebomlik. Alternatívát kínál az egyszer használatos műanyagok kiváltására, különösen rövid élettartamú termékeknél. Tervezéskor kulcskérdés a nedvességállóság, a szakítószilárdság és az egyértelmű funkciókommunikáció.





