Új tanulmányjármű a Scaniától

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 21.

A Scania új, akkumulátoros elektromos hajtású, önvezető városi tanulmányjárművét olyan rugalmasságra tervezték, hogy reggel és este az ingázókat szállíthatja munkába és haza, napközben árut szállíthat ki, éjszaka pedig hulladékot gyűjthet.


kép forrása: Scania

Számtalan város felgyorsítja manapság a változásokat a városi közlekedésben, ugyanis szükség van a károsanyag-kibocsátás és a forgalom zsúfoltságának csökkentésére. Az elektromos és az önvezető járművek technológiai, illetve infrastrukturális előnyei kulcsfontosságú tényezők lesznek a városok számára, amikor átállnak egy fenntartható közlekedési rendszerre.

Az NXT egy elképzelés a városi közlekedés jövőjéről. Ezeknek a technológiáknak a jó része még nem teljesen kiforrott, azonban számukra fontos volt készíteni egy tanulmányjárművet, hogy látható formában és műszakilag is megmutassák a megvalósítható ötleteket, mondta a Scania elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson. Az NXT-t 2030-ra és az utánra tervezték, azonban számos olyan élenjáró megoldást vonultat fel, amelyek már ma is rendelkezésre állnak.

Az NXT esetében az első és a hátsó hajtómodul buszfelépítményhez, elosztó tehergépkocsira való felépítményhez vagy hulladékgyűjtő felépítményhez is csatlakozhat.

Henrik Henriksson úgy nyilatkozott, hogy ők a Scaniánál nem tudják átrajzolni a városok teljes közlekedési rendszerét. Ösztönözni tudják a változást, és éppen ez a gondolat áll az NXT mögött, hogy másként, fenntartható módon gondolkozzunk a közlekedésről és a járművekről.

A közösségi közlekedés mindig is megosztást jelentett. Ezt most a következő szintre kell emelni. A nagyobb fokú automatizálással egyszerűbb lesz rugalmasabbá tenni a közösségi közlekedést.

A jármű csekély, 8 tonna alatti tömegének köszönhetően a hatótávolság a mai akkumulátorokkal is 245 kilométer a becslések szerint.