Ha a pazarlás (k)ára tudatosul az emberek gondolkodásában, mind magánemberként, mind pedig a környezetterhelést befolyásolni képes munkavállalóként, akkor megindulhat egy pozitív változás. Ebben Európa egyébként élen jár, de tovább kell mennünk a forrástakarékosság útján, de még fontosabb, hogy mindez világméretekben is elfogadott legyen – beszélgetés Nagy Miklóssal, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkárával.
A köztudatban egy rossz beidegződést tűznek egyes környezetvédők a zászlajukra, amit a média is eltorzít sajnos. Tisztázzuk: tényleg elérhetetlen a teljeskörű újrahasznosítás?
– Az Európai Unió csomagolási irányelve már 1994-ben megfogalmazta a csomagolások lényegi követelményeit. Eszerint termék csomagolt formában csak akkor hozható forgalomba, ha a csomagolásának hulladéka anyagában, energetikai vagy komposztálás útján hasznosítható. Ezért azokat a ma divatos felajánlásokat, hogy a jövőben csak újrahasznosítható csomagolásban kerül majd forgalomba egy-egy márkatermék, nem lehet értelmezni. Ugyanis a kerámiák kivételével minden ismert csomagolóanyag a három felsorolt hasznosítási mód legalább egyikével feldolgozható. Az üveg és a fém csomagolószerek például korlátlanul körforgásban tarthatók, de a fa, papír és a legtöbb műanyag is sokáig képezhet másodnyersanyagot.
Azt is tudni kell ugyanakkor, hogy a töltettel szennyezett csomagolószerek (pl. étolajat tartalmazó flakon, fogkrémes tubus, állateledeles tasak, festékes doboz, vödör) anyagában semmiképpen, többnyire energiatermelési célú újrahasznosításra alkalmasak – arra viszont kiválóan.
Akkor a környezetbarát csomagolás fogalmát is újra kell értelmeznünk?
– Sajnos korántsem biztos, hogy a lebomló csomagolószer környezetbarát. Bár jelenleg a világ termőterületének kb. 1%-át használják csomagolóanyagok előállítására alkalmas növények termesztésére, a Föld rohamosan gyarapodó népessége (1950: 2,5 milliárd fő, 2050: 10 milliárd fő) számára az élelmiszerellátás prioritást élvez, ehhez pedig minden arra alkalmas termőterületre szükség van.
A komposztálható anyagok üzenete is rossz. A nem magas környezeti kultúrával rendelkező országokban úgy hihetik az eddig is fegyelmezetlen emberek, hogy ez az anyag úgyis lebomlik, tehát el lehet dobni. Azt is kevesen tudják, hogy a lebomló anyagoknak két változata van, van, amelyik az otthoni, kerti komposztba is beletehető, de nagyobb részük csak ipari körülmények között bomlik le, ehhez pedig elkülönített gyűjtésükre van (azaz lenne) szükség, mert ugye egy nagyvárosban, lakótelepeken, háztömbökben nincs hely a komposztálásra. Márpedig a világ trendje azt mutatja, hogy az emberek tömegesen vándorolnak városokba, a népesség több mint fele már most is városokban él.
A körforgásos gazdaság kialakításához azonban a szelektív hulladékgyűjtés vagy a komposztálás jó irány, de nem elegendő. A csomagolás csak bűnbak talán ebben a történetben, jól gondolom?
– A tavalyi év egy szemléletbeli változást hozott. Talán kellett ehhez az Európai bizottság hét, környezetvédelmet érintő irányelvének módosítása is. Szigorodtak a feltételek, a körforgásos gazdaság programcsomag sokkal magasabb hasznosítási célokat tűz ki a tagországoknak. Ha már a körforgásos gazdaságnál tartunk, fontos tudni, az nem csupán a hulladékgazdálkodásról szól, az egy teljesen új gazdaságfilozófiát is megkövetel, csak erről kevesebb szó esik. Először is olyan termékeket kellene gyártani, amelyek nemcsak a garanciaidejükig működőképesek. Ha csak abba gondolunk bele, hogy a tartós háztartási gépek sem működnek már évtizedekig, sőt, többségük nem is javítható. Az ilyen problémák megoldása lehetne akár az első lépés a körforgásos gazdaság felé. Tehát ez sokkal több ágazatot érintő kérdés, nem lehet a csomagolásé a felelősség. Persze a közvélemény nyomása már nagy. Elsősorban egyes műanyag termékek gyártói igyekeznek kínálati palettájukba felvenni a lebomló anyagokat, azonban ezek gyártásba, felhasználásba vétele nem olyan egyszerű, nem megy egyik pillanatról a másikra. Kérdéses, hogy az alapanyaggyártók a hirtelen emelkedő megrendeléseket milyen határidővel (és milyen áron) lesznek képesek teljesíteni. Ráadásul a növényi eredetű lebomló anyagok nedvszívó tulajdonságúak, tehát egész más gyártási, tárolási, szállítási körülményeket kívánnak ezek az anyagok, és nemcsak az alapanyaggyártóktól, hanem a felhasználóktól is.
A tudomány is követi a környezetvédelmi trendeket?
– A K+F tevékenység megelőzte a közvélemény nyomását. A nanotechnológia térnyerése például a papírrostokat az eddigi kb. 7-8-szori helyett 11-12-szeri felhasználásra teszi alkalmassá. Műanyagok esetében ez a könnyebb, vékonyabb anyagfelhasználást segítheti, vagy egyes esetekben az anyagtársításnak egyrétegű mono anyagra való kiváltását teszi lehetővé. A hasznosítási technológiák fejlődése pedig a társítások anyagfajtánkénti szétválasztását, ezáltal anyagában hasznosíthatóságát hozhatja. De egészen biztos, hogy hamarosan új csomagolási megoldások jelennek meg a piacon, ugyanis mindannyiunk jól felfogott érdeke az állagmegóvás, mindenféle csomagolásmentes ideológiával szemben. A pazarló életmód ugyanis fenntarthatatlan. Ha ez tudatosul az emberek gondolkodásában, mind magánemberként, mind pedig a környezetterhelést befolyásolni képes munkavállalóként, akkor megindulhat egy pozitív változás. Csak abba gondoljunk bele, hogy mekkora környezeti kár származik abból, ha egy megtermelt áru – ideértve az előállításához szükséges alapanyagokat és energiahordozókat is – még a felhasználás előtt tönkre megy. Minden kidobott szelet száraz kenyér esetében hiábavalóan vetették el a magokat, aratták le a búzát, készítettek belőle lisztet, majd kenyeret sok áram, üzemanyag és ivóvíz felhasználásával. Ez sokkal nagyobb környezetterhelést jelent, mint az a 2 grammos műanyag zacskó, amely kiválóan védi a kenyeret az árusítás, a hazaszállítás ideje alatt, és otthon is óvja azt a gyors kiszáradástól. Maradva a kenyér példájánál, norvég egyetemi kutatók kimutatták azt, ebben az esetben a teljes környezetterhelés 94-96%-a a kenyér előállításából származik, csak a maradék 4-6% írható fel a csomagolás ill. csomagolási hulladék kezelésének rovására.
A felelőtlen emberi magatartás és egyes intézkedések meghozatalát elmulasztó államok törvényhozói egyaránt hibásak abban, hogy hulladék, bármilyen feleslegessé vált termék még mindig a környezetünkben, előbb-utóbb pedig a tengerekben, óceánokban landol. Ennek megoldása örök feladatunk.
