fbpx

Negyedmilliárdos fejlesztéssel bővítik a szelektív hulladékgyűjtést Zalaegerszegen

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 21.

Több mint negyedmilliárd forintos beruházással, 95 százalékban az Új Széchenyi Terv támogatásával fejlesztik Zalaegerszegen a városi tulajdonú hulladékkezelő cég eszközeit, illetve kiterjesztik a szelektív hulladékgyűjtő rendszert – közölte a város polgármestere csütörtökön.

 

 

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) a Zala-Depo Kft. nyertes pályázatáról tartott sajtótájékoztatón elmondta: a 260 millió forintos fejlesztéshez a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán 95 százalékos, közel 247 millió forintos támogatást nyert a város. A beruházás révén részlegesen bővítik a szelektív gyűjtésbe bekapcsolt háztartások számát, újabb gyűjtőszigeteket alakítanak ki, három új hulladékszállító járművet vásárolnak, de informatikai fejlesztés és lakossági felvilágosítás is szerepel a vállalt feladatok között.

 

A polgármester kifejtette: az a céljuk, hogy fejlesszék a modern hulladékgazdálkodási rendszert, a környezet kímélése érdekében pedig növeljék az újrahasznosítást a szelektív gyűjtés kiterjesztésével. Az elnyert forrásból két nagyteljesítményű gyűjtőjárművet és egy konténerszállítót, valamint 900 darab gyűjtőedényt és 60 konténert vásárolnak, a közbeszerzési kiírás után várhatóan még a nyárig.

 

A meglévő járművekre olyan mérlegelő berendezéseket szerelnek, amelyek a későbbiekben akár a hulladékmennyiséggel arányos számlázást is lehetővé teszik. A város a tudtaformálást is fontosnak tartja, ezért lakossági rendezvényekkel és kiadványokkal is igyekeznek bővíteni az ismereteket.

 

Gecse László, a Zala-Depo Kft. ügyvezetője felidézte, hogy 2003-ban kezdte el Zalaegerszegen a szelektív hulladékgyűjtést a 78 településen mintegy 300 ezer lakosnak szolgáltató cég. Ezen a téren már most megfelelnek az Európai Unió 2015-ös elvárásainak, ezért minőségi fejlesztést szolgál a pályázati forrás, mert jelenleg az összes hulladék 10-12 százalékát gyűjtik be újrahasznosíthatóként, de az unió elvárása 2020-ra már 50 százalék.

 

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta, hogy a Földön élő több mint hétmilliárd ember miatt egyre nagyobb a jelentősége annak a kérdésnek, hogy miként bánunk a keletező hulladékkal. Fontosnak nevezte, hogy a megfelelő hulladékkezeléssel élhetőek legyenek a települések, ezért szükség van a lakossági felvilágosításra is.

 

MTI 2014. február 20.