fbpx

Az új RX20: energikus, felvillanyozó, erőtől duzzadó segítség

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 27.

Hiánypótló a piaci résben

Az összetéveszthetetlen ezüst-narancs színű RX 20 elektromos villástargonca piaci bevezetésével a STILL 2005-ben hajszálpontosan betalált egy fontos piaci résbe: egyedül ebből a modellből 80 ezer készült el azóta. A hamburgi intralogisztika-specialista most a kompaktság, az ergonómia révén és a teljesítmény fokozása érdekében alakította át teljesen a zászlóshajóját. Jelentősen nőtt az RX 20 precizitása, illetve új, intelligens segédrendszerek fokozzák a vezetés élményét, a kezelője eddig soha nem tapasztalt kényelmi szintet élvezhet majd. Az üzemeltetők nem csupán kedvenc elektromos targoncájuk szélesebb felhasználási területeinek örülhetnek, hanem a legmagasabb rakodási teljesítménnyel párosuló kiváló hatékonyságnak is.

– Bebizonyítjuk, hogy a meghatározó járműtulajdonságok tökéletes összehangolásával kiemelkedő rakodási teljesítmény és magas rendelkezésre állási szint érhető el. Ezzel ügyfeleink számára már ma a holnap kihívásainak megfelelő hatékonyságot kínáljuk – mondta Thomas A. Fischer, a STILL GmbH kereskedelmi, marketing és szerviz (CSO) vezetője.

Széles választék

Az új RX 20 modellsorozat összesen 13 targoncából áll – hét háromkerekű és hat négykerekű típusból, melyek 1,4-2 tonna rakomány szállítására alkalmasak és 500 milliméter rakomány-tömegközépponttal rendelkeznek. Ezek az intelligens járművek egyaránt alkalmasak bel- és kültéri használatra, és képesek a rakományukat akár hosszabb távon is 20 kilométer/óra sebességgel szállítani. Teljesítményük tehát semmiben nem marad el a belsőégésű motorral rendelkező targoncákétól. Az RX 20 a raklapok magas polcokra történő felrakásában is bizonyítja képességeit. Az RX 20-16L jelzésű modell például 1,6 tonna súlyú rakományt akár 5900 milliméter magasra is fel tud emelni 0,53 méter/másodperc maximális emelési sebesség mellett.

Hatékonysága révén kiváló választás nehéz körülmények közötti használatra is, ahol több műszakban van szükség nagy rakodási teljesítményre és magas rendelkezésre állásra, mint a gépgyártásban, az autóiparban, a vegyi-, gumi- és műanyagiparban, vagy akár az élelmiszeriparban. Egyedi kialakítású, kompakt formája révén ideális olyan terephez, ahol jellemző a keskeny munkafolyosó, mint az ital-, és építőanyag piacokon, raktárak előtereiben a tehergépjárművek ki- és berakodásakor, drive-in polcrendszereknél és blokk raktáraknál.

Újítások

A jármű teljesen új hajtómodullal rendelkezik, amely két, tokba zárt, aktív hűtéssel ellátott, karbantartásmentes háromfázisú váltakozó áramú motorból és egy új átalakító generátorból áll. Ez nem csupán nagy és megbízható teljesítményről gondoskodik, hanem a rámpákon is a legjobb kapaszkodóképességet nyújtja. Az elsőkerék-hajtás ezen kívül kiváló tapadást biztosít az RX 20 számára. Névleges teherbírásának megfelelően a targonca akár 20 százalékos rámpákon, vagy felhajtókon is képes felmenni maximális rakománnyal.

A számos technikai újítás mellett az új RX 20 sokkal kompaktabb is lett. Akik az 1,4 vagy 1,6 tonna teherbírású, kifejezetten kompakt járműveket keresik, a hihetetlenül fordulékony RX 20-14C és RX 20-16C modellek jelentik a tökéletes választást. Elődjeikkel összehasonlítva a háromkerekű targoncák akár 29 milliméterrel, míg a négykerekű targoncák akár 171 milliméterrel keskenyebb munkafolyosó szélességgel rendelkeznek.

A nagy hatótávról és rendelkezésre állásról új akkumulátor koncepció gondoskodik: dupla akkumulátortér

A kiváló akkumulátor kompatibilitást a STILL a piacon ez idáig egyedülálló kettős akkumulátorterével éri el. A 49 kWh lítiumion-akkumulátorral az RX 20 rendelkezik a kategóriájában a legnagyobb hatótávolsággal! A kettős akkumulátortérnek köszönhetően az ügyfél a jövő tendenciáit is felkészülten várhatja, hiszen az RX 20 illeszkedik az új technológiákhoz, mint például a lítium-ionos megoldások. Csakúgy, mint a korábbi modelleknél, az RX 20-nál is hatalmas sikertényező az emelőkocsival történő egyszerű és gyors oldalsó akkumulátorcsere.

Ergonómia és biztonság

A tökéletes panoráma kilátás csökkenti a balesetek kockázatát. A rakomány kiváló láthatósága érdekében az RX 20 nemcsak teleszkópos, hanem háromszoros emelőoszloppal is elérhető. Az összes tetővédő profilmerevítő keskenyebb, mint az átlag szemtávolság, tehát nincs optikai holttér, ezért akár nagy polcmagasságokban is gyors és biztonságos a be- és kirakodás. A kedvezőbb ergonómia kis fáradsággal járó és termelékeny munkavégzést biztosít. A lábtér magassága körülbelül 60 milliméterrel lejjebb került, míg a járművezető munkaállomása 50 milliméterrel lett alacsonyabb. A fülke belső magassága 16 milliméterrel nagyobb, így a magas járművezetők számára is kellően tágas. Emellett az RX 20 egyik legfőbb előnye, hogy rendkívül halk a működése.

A számos olyan segédfunkció, mint többek között a stabilitási állapot kijelzése, valamint a sebességcsökkentés felemelt villakocsinál nem csupán a biztonságot növeli, hanem hozzájárul a pontosabb rakománykezeléshez, ami tovább növeli a rakodási teljesítményt. Az RX 20 rendelkezik olyan elterjedt segédfunkciókkal is, mint például a Curve Speed Control, amely kanyarokban automatikusan hozzáigazítja a sebességet a kormányzási szöghöz.

Szerkesztőség