A szakmai világszervezet életműdíját kapta Galli Miklós, a magyar csomagolóipar nagy alakja
A csomagolóiparért és az iparág technológiájának környezetvédelmi fejlesztéséért végzett tevékenysége révén WPO Lifetime Achievement in Packaging Award életműdíjat adományozott Galli Miklósnak a Csomagolási Világszövetség (WPO). A díjazott, akit a hozzáértésen túl szerénységéről, humoráról és úriember mivoltáról is ismer a szakma, azt mondja: pályája során azzal foglalkozott a legkevesebbet, amire eredetileg készült. Az irányváltással azonban ő is, a hazai ipar és a gazdaság is nyert, mert munkája révén nemcsak korszerű és üzletileg eredményes, hanem ökológiailag is előremutató vállalkozások jöttek létre.
Érdeklődés, szorgalom – és gyors irányváltás
– Világszövetségi díjat kapni nyilván nagy elismerés – számított rá, hogy a neve a zsűri elé kerül?
– Egyáltalán nem számítottam rá. Annyira nem, hogy amikor jött a hír, hogy Ausztráliában volna munka a világszövetség (World Packaging Organisation, WPO) közgyűlésén, akkor még kizártam, hogy megyek. Aztán megkaptam a levelet, amiben gratuláltak… Azért is lepett meg, mert számos hazai és európai szövetségben dolgoztam, de a WPO-ban csak közvetve a CSAOSZ-on keresztül.
– De amikor tavaly bevezették a WPO-életműdíjat, ez is szerepelt a feltételek között.
– Ez valószínűleg így van, az életműdíj kritériumai ismertek: a pálya egészében sokoldalúan, szakemberként és cégvezetőként is jól kell teljesíteni, publikálni kell a szakágazati médiában és a szakkonferenciákon, és a szakma tágan vett közéleti vonatkozású nyilvánossági munkájában is részt kell venni. Emellett azt hiszem, a 2016-ban Budapesten rendezett WPO Kongresszusnak is volt szerepe a mostani WPO-díjban. Rendkívül jó visszhangja volt a rendezésnek, a programmnak , a magyaros vendégszeretetnek, a főváros esztétikumának…
– Amikor a 70-es évek elején Drezdában mint gépészmérnök végzett, gondolta volna, hogy ilyen sokrétű és aktív szerepvállalásra viszi a pályája, és egyszer világ-életműdíjat kap?
– Nem, ezt annak ellenére sem gondoltam, hogy alapvetően mindig jó diák voltam, jó eredményekkel végeztem.
– Mit gondol, a fegyelmezett szorgalom vagy az érdeklődés tette inkább sikeressé?
– Egyértelműen az érdeklődés a döntő. A sors úgy hozta ugyanis, hogy amire készültem, azzal szinte sosem foglalkoztam. Eleinte a rajzasztal mellett álló embernek képzeltem magam, és azt hittem, hogy vezérlőrendszerek tervezésével fogok foglalkozni – de erre aztán sosem került sor. Amikor huszonévesen az első munkahelyemre kerültem, egyszer csak megkérdezte tőlem a vállalatvezető, hogy elvállalom-e a főmérnöki posztot. Fél óra gondolkodási időt adott, én pedig igent mondtam – azóta lényegében sokkal inkább vagyok gazdasági vezető, menedzser, mint tervezőmérnök.
A vízitúra és a szerencse
– S könnyen el tudta fogadtatni magát az idősebb kollégákkal?
– Azt hiszem, ez hozzáállás kérdése. Tisztelettel, tisztességgel megnyerhetők az emberek, megszerezhető az a bizalom, amire a közös munka épül.
– Nem bánta, nem bánja, hogy a tervezés végül kimaradt?
– Nem, mert szép feladatokat kaptam, kértem. A mérnöki mellé gazdasági diplomát is szereztem, beletanultam a vezetéstudományba, így később vállaltam a gyár- és cégvezetői feladatokat. Mindig a feladat vonzott, nem a pozíció; mindig az inspirált, motivált, hogy ha például egy válságban levő vállalatot kell rendbe hozni, reorganizálni, vagy egy működő vállalatot továbbfejleszteni – ezt a lehető legprofesszionálisabban oldjuk meg.
– A csomagolás terén mi volt ez a központi eszmény, cél?
– Az, hogy a csomagolást végig felelősen kezeljük, tegyük egy komplex rendszer részévé a csomagolóanyag gyártásán, a hulladékká vált csomagolások gyűjtésén és hasznosításán keresztül az összes technológiai, műszaki, szemléleti vonatkozásával együtt. Mindezt annak érdekében, hogy egyszerre legyen a rendszer gazdaságilag hatékony, és fenntarthatóan szolgálja a természeti környezet épségének a megóvását. Számomra nagy öröm, hogy itthon ezt a papír csomagolások esetében megoldottuk: vagyis több csomagolást gyűjtünk vissza, és hasznosítunk, mint amennyit a belföldi piacra kibocsátunk.
– A szocialista gazdasági rendszer, különösen a 60-70-es években nem arról volt híres, hogy különösen ügyel a környezeti szempontokra. Önnél honnan fakadt az ökológiai érdekekre való odafigyelés?
– Talán onnan, hogy mindig is szívesen vízitúráztam, szeretem a természet közelségét és tisztaságát. A gyárban, ahol korábban dolgoztam, roppantul zavart a szennyező kibocsátás. Aztán körülnéztünk a világban, hogyan lehet minimalizálni a kibocsátásokat és rájöttünk, hogy nem csak emocionális, hanem gazdasági érdek is a kiáramló veszteségek minimalizálása.
– A tőkeszegény és sokszor korszerűtlen szemléletű hazai gazdaságban nem ütközött ellenállásba, értetlenségbe a kor vállalat- vagy gyárvezetői részéről?
Papíripari körforgás egyetlen ábrán
– Szerencsém volt. A Papíripari Vállalatnál például Juhász Mihály volt a vezérigazgató, aki hasonló szellemben irányította a vállalatot. Amikor pedig az osztrák Prinzhorn-csoporthoz kerültem, ott nagy hagyománya volt a környezettudatosságnak. Inspirálták az olyan innovációkat, amiknek a lényege, hogy minél nagyobb arányban kell visszaforgatni a még felhasználható anyagokat, a primér nyersanyagokat pedig recirkulált hulladékokkal kell kiváltani.
7 hónap külföldön évente – eredmények, családi támogatással
– Mit tart a legnagyobb sikerének?
– Elsőként azt, hogy sikerült a rendszerváltozás idején a szocialista papíripari nagyvállalat egy részéből a piacon megélő, versenyképes magáncéget létesíteni. A Dunapack alapítása persze sok konfliktussal és fájdalmas leépítési intézkedéssel járt, de az erőfeszítéseinket igazolja, hogy még mindig sikeresen működik, fejlődik, míg az egykori 13 magyar papírgyár többsége már sajnos nem.
Öt kontinensen példaértékű pályaív
Terjedelmi okok miatt nem vállalkozhatunk az 1948-ban született Galli Miklós pályájának teljes bemutatására, hiszen a hazai hullámpapír-termékkör, a papír- és csomagolószer-gyártás, illetve a cikkben méltán hangsúllyal taglalt hulladék-újrahasznosítás egyik legnagyobb szakembereként munkássága évtizedeken át megkerülhetetlen Magyarországon. A csongrádi születésű szakember Drezdában szerezte gépészmérnöki és Miskolcon a gazdasági mérnöki diplomáit; több mint 2 évtizeden át vezette a CSAOSZ-t, szintén hosszú éveken át részt vett az MGYOSZ elnökségének munkájában, ilyenformán vállalt szerepet a kormányzati tanácsadó-testületben az Országos Környezetvédelmi Tanácsban. Csaknem másfél évtizedig dolgozott az európai hullámtermék-szövetség (FEFCO) vezetőségében. Itthon számos állami elismerés mellett 1992-ben Eötvös Loránd-díjjal, 2009-ben pedig a Duparec Kft. alapítójaként és a honi hulladékhasznosítás egyik kiemelkedő alakjaként, a környezetvédelmi ipar egyik nemzetközileg is ismert megteremtőjeként és fejlesztőjeként megkapta a Népköztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét. majd 2010-ben a Környezet Védelméért Díjat. A CSAOSZ a WPO-életműdíj kapcsán közleményében úgy fogalmaz: „Galli Miklós munkássága és emberi tulajdonságai példaként szolgálnak nemcsak Magyarországon, nemcsak Európában, hanem immár a világ további négy kontinensén is”.
– Akkoriban visszatérő gazdaság- és társadalompolitikai aggály volt, hogy a külhoni befektetők kiviszik az itt megtermelt profitot. A Dunapack esetében milyen vállalások mentén történt a befektetés?
– Kezdetben a hullámvertikumot magában foglaló magyarországi gyárak vezérigazgatója lettem a Prinzhorn-csoportnál, és úgy érzem, hogy miután az 1995-ig tartó válságkezelés eredményes volt, a magyar gazdaság jól járt az osztrák befektetőkkel. A cél az volt, hogy a hazai tudástőke és infrastruktúra alapjain Közép-Európa legnagyobb cégcsoportjává váljunk az iparágban.1996 januárjában kineveztek a cégcsoport csomagolóeszköz-gyártó divíziójának élére a feladatom a tervezett expanzió megvalósítása volt. Ehhez a már meglévő osztrák és magyar gyárak fejlesztése mellett további nyolc országban új gyárak építése illetve felvásárlása kellett, ezt sikerrel megvalósítottuk, és a következő 10 évben a régió piacvezetőjévé váltunk. Ez a második, amire büszke vagyok. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy ez a családom támogatása nélkül nem sikerülhetett volna. Végül is a külhoni gyáralapítások idején előfordult, hogy az év 365 napjából 200-at külföldön töltöttem… A párom és a családom mellettem állt, mindig örömmel vártak haza.
– Mi jellemezte a befektetők magatartását?
– Az, hogy jól járt az ország az osztrák befektetőkkel, nemcsak a növekedési programot jelenti, és nemcsak azt, hogy Magyarországon keresztül jött létre az iparág legnagyobb ilyen vállalatcsoportja – hanem azt is, hogy nem elvitték az itt megtermelt profitot, hanem folyamatosan újra befektetik. A ma is családi cégként működő Prinzhorn-csoport konzervatív vállalatszervezési elveken nyugvó vállalkozás, nem a gyors profitszerzés, hanem a jövőbe való befektetés a stratégiája.
Mintapélda és szabad aktivitás
– Ezek szerint a szerencséje – már ami a környezettudatosság iránti igényét illeti – a Prinzhorn-években sem hagyta el.
– A harmadik sikeres akció, amire büszke vagyok, a magyar papíripar-és egyben a magyar környezeti ipar- közelmúltban végrehajtott legnagyobb beruházásának megvalósítása volt Dunaújvárosi gyárunkban, amely egyidejűleg az iparág hosszútávú túlélésének záloga.
A hatalmas, papírgyártási folyamatokat komplexen végző géprendszer a dunaújvárosi gyárban
A legutóbbi világválság is megmutatta, hogy a hagyományos üzemméretek és technológiák mellett nem lehet gazdaságosan és versenyképesen működtetni a csomagolópapír-gyártást, amely nyersanyaggal látja el a feldolgozó csomagolóeszköz gyárakat A közel 500 millió Euró összráfordítással megvalósított új dunaújvárosi papírgép és erőmű mérete és technológiája világszínvonalú. A létesítmény 100%-ban papírhulladékot használ fel nyersanyagként, csaknem kétszeresét annak, ami az országban keletkezik. A termelt 700 ezer tonna csomagolópapír 80%-át exportálják. Az erőműben eltüzelik a gyártás során keletkező összes hulladékot, a szennyvíztisztítás maradékait, az ott keletkező biogázt, emellett biomasszát és szenet. Ezzel a fejlesztéssel a Prinzhorn-csoport magyarországi vállalatai – a papírgyártó Hamburger Hungaria, a hullámlemezből készült csomagolóeszközöket gyártó Dunapack és a hulladékbegyűjtő Duparec – a körforgásos gazdaság megvalósításának egyik mintapéldájává váltak. Fenntartható módon ellenőrzik az általuk gyártott termékek teljes életciklusát.
– Nehezen tudnám elképzelni, hogy nyugdíjasként itthon ül, és tétlenkedik…
– Majdnem 10 éve nyugdíjas vagyok, de stratégiai ügyek tanácsadójaként ma is vállalok projektekkel kapcsolatos feladatokat, elsősorban persze a Prinzhorn-csoportnál. Ezen kívül a hazai csomagolási szövetségek munkáját – például a CSAOSZ-ban vagy az MGYOSZ-ben – segítem a kormányzattal való kapcsolattartásban, versenyképes gazdasági környezet kialakítása érdekében, a szakmai érdekvédelemben. De azért mindez egy hónapban legfeljebb 8-10 munkanapot jelent, és élvezem, hogy szabadabb keretek között élek.
A Hamburger Hungária Kft. dunaújvárosi komplexuma
