fbpx

Alufoil Trophy 2018 a verseny győztesei

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 18.

Az európai fóliagyártók tavalyi exportja rekordot ért el a csaknem 890 ezer tonnás szállításokkal, s ez az eredmény másodszor volt magasabb, mint a válság előtt. Nőtt a kivitel is majdnem 6%-kal, míg az Európán kívüli elérte a 37%-ot. Mindez külön figyelmet ad a fóliagyártókat és -feldolgozókat is tömörítő Európai Fóliagyártók Szövetsége (EAFA) által rendezett versenynek, amelyen 10 új megoldást jutalmaztak. Kitűnt, hogy az alumíniumfólia szakterülete mennyire innovatív – az Alufoil Trophy verseny pedig jó lehetőség az új fejlesztések bemutatására.

A versenyben 5 kategória szerepelt: felhasználóbarát, marketing+design, termékvédelem, forráshatékonyság, és műszaki innováció. A győzteseket kategóriánként ismertetjük:

Felhasználóbarát kategória

Mindkét csomagolás az egyszer használatos porinhalátor, és az élelmiszerek csomagolásához alkalmazott skin-pack, amelyek rendkívüli kényelmet jelentenek a felhasználóknak.

PERLAMED-BLISTair®

A hőformázott porinhalátor a Perlen Packaging cég terméke, amely bliszterező gépen gyártható, alumínium fedéllel és nyitási megoldással. A harmadik világ országaiban sokan nem tudják megvenni a 30-60 inhalációhoz fröccsöntéssel gyártott inhalátort. A PERLAMED-BLISTair® egyadagos csomagolás sztenderd bliszterező géppel készül. A megoldás higiénikus, kezelése egyszerű, kevés anyagból gyártható, és az ára is kedvező. Mindezért rövid és akut terápiákhoz alkalmas, amelyek csak kevés inhalációt igényelnek.

Ready2Cook® Skin

Az innovatív csomagolás: a Ready2Cook® Skin a Plus Pack vállalat fejlesztési eredménye fagyasztott vagy friss élelmiszerek számára, mint például a friss hal, amely a felhasználó számára flexibilitást jelent, mivel a hűtőszekrényből kivéve azonnal a sütőbe vagy a grillre tehető. A teljes felületet fedő, hermetikusan zárt skin-csomagolás jóvoltából a termék több napig eltartható. A skin-csomagolás eltávolítása után az alumíniumtálca tökéletes főzőedény. A felhasználó könnyen szállíthatja és tárolhatja. Előnye még, hogy az előre megvásárolt friss élelmiszert a fogyasztó elsőrendű állapotban tudja tárolni. Ezen kívül az alumínium tálca tökéletesen reciklálható.

Marketing és design kategória

Két különböző alumínium-technológia alkalmazása kitűnő látványt eredményez az értékesítés helyén.

Talog® alumínium kupak

Egy új préselési technika alkalmazása, a Talog® alumínium kupak gyártásánál a német cég fejlesztési eredménye. Az eljárással a kupakok tetejére logót vagy feliratot lehet prégeléssel elhelyezni. Mindez növeli a Talog® prémium kupakok és egyben a termék vonzó megjelenését. A kupak tetején elhelyezett, markáns kontúrok és betűk fokozzák a palack márkaüzenetét és erősítik a palack máshol elhelyezett márkajelzését. A gyártó Talog® alumíniumkupakja kiegészíti a meglévő Star-Log és Alu-Star alumíniumkupakokat, amelyek mindenfajta italhoz alkalmazhatók.

Milkies macskatej

A macskatej egyadagos csomagolásához az alumínium fóliát a Constantia Flexibles vállalat gyártja az animonda cég számára. A Milkies 15 gramm macskatejet tartalmaz egészséges adalékokkal. A termék Európában az egyetlen ilyen jellegű egyadagos csomagolás, amelyhez alumínium fedőfóliás megoldást alkalmaznak. Négy különböző fajta Milkies változatot gyártanak, illetve kínálnak. A csomagolás fedőfóliáját négy különböző színben nyomtatják, hogy az ízeket megfelelően megkülönböztessék. A fóliát aranylakkal nyomtatják, ezzel hangsúlyozva a termék értékét. Az alumíniumfólia záróképességének jóvoltából a termék 12 hónapig kitűnő állapotban eltartható.

Termékvédelem kategória

Új csomagolás a tejtermékek és gyümölcslevek fagyasztásához otthon és a kereskedelemben.

ATetra Pak Tetra Fino® Aseptic 100 Ultra MiM tejtermékekhez és gyümölcslevekhez való új, egyadagos csomagolása, amelynek belső oldala vékony alumíniumfóliával van bevonva. Ezáltal a terméket nemcsak hosszú ideig lehet szobahőmérsékleten tárolni, hanem még a gyártás során is fagyasztott végterméket lehet készíteni. Az aszeptikus feldolgozás és a speciális csomagolás eredményeként nem szükséges konzerválószer használata. A vékony alumíniumréteg jóvoltából a termék legalább négy hónapig megőrzi a színét, az ízét és állagát hűtés nélkül, szobahőmérsékleten. A gyártók ezzel a csomagolással külön gépi beruházás nélkül bekerülhetnek a fagylalt-termékek piacára.

Forráshatékonyság kategória

Az új társított fólia az érzékeny gyógyszerek stickpack csomagolásánál és a kávé tasakos csomagolásnál anyagmegtakarítást eredményez.

PolyInert laminátum

Az Amcor Flexibles többrétegű alufóliája a PolyInert laminátum az úgynevezett stickpack, az érzékeny gyógyszerek csomagolásához alkalmas. A fóliában egy speciális réteg van, amelynek jóvoltából a termék hosszabb ideig eltartható. Ezen kívül a csomagolás mérete csökkenthető, és ezáltal a CO2-lábnyom is csökken. A csomagolás csökkentése a szokásos mérethez képest egészen 40%-ig lehetséges, így az anyagfelhasználás, valamint a víz- és az energia-felhasználás is minimalizálódik. Az új fólia minimalizálja a gyógyszer és a fólia közötti kölcsönhatást úgy, hogy a gyógyszer hatóanyaga nem abszorbeálódik a kontaktrétegen át.

Lamineo fólia

Az új a Huhtamaki Flexible Packaging speciálisan a kávészektor számára fejlesztett háromrétegű kombinált fóliát: a Lamineót, amelyet ragasztás helyett préseléssel állítanak elő, és így a PE-réteg 20%-kal csökkenthető – a fólia merevségének és tulajdonságainak csökkenése nélkül. A PET és az alumíniumfólia között a ragasztóanyag helyett egy extrúziós réteg van, ami növeli a két réteg közötti távolságot, ezáltal a fólia merevebb. Az anyagot minden tömlőtasakos csomagológépen átalakítás nélkül fel lehet dolgozni, valamint a gép sebességét sem kell csökkenteni.

Műszaki innováció kategória

A fóliák beváltak mint dobozfedő, záróelem és a LED-világítás.

Alufix Retort Xtra

A legújabb lehúzható dobozfedél, amely az Amcor Flexibles fejlesztése, az Alufix Retort Xtra. Ez az első olyan alumínium dobozzáró anyag, amely agresszív termékekhez – mint a paradicsommártás, a savanyúkáposzta, a hal fehér borban és egyéb hasonlókhoz – alkalmazható. Ez a zárófedél a termékek széles választékához megfelel (például ecetes uborka, paradicsommártás, tenger gyümölcsei), amelyek erősen savasak, sót vagy fűszereket tartalmaznak. Az Alufix Retort Xtra fejlesztését olyan termékekhez végezték, amelyek pH-ja alacsony és magas ezeknek az anyagoknak a részaránya. Anyaga polipropilénnel bevont fehérlemez, hegeszthető és minden sterilezési eljáráshoz megfelel.

Guala Closures

Az alumíniumkupakok új gyártástechnológiája révén a Guala Closures a kupakokat egyedülálló formában tudja gyártani. Az eljárás elektromágneses formázáson alapszik, amelyet eredetileg katonai célokra alkalmaztak. Ezzel a módszerrel szinte minden tetszés szerinti formát lehet gyártani, hengeres, gúlaalakú és díszes kupakokat is.

A hatást úgy érik el, hogy a műanyagbetétre alumíniumburkolatot helyeznek. Az elektromágneses eljárás segítségével a szerszám átveszi a megfelelő kontúrokat. A kész termék rendkívül ellenálló, úgy, hogy sem a gyártás, sem a szállítás folyamán nem sérül. A kupakok összekapcsolják a műanyagok funkcionalitását az alumínium esztétikus megjelenésével.

Vezeték nélküli LED-világítás alufóliával

A hollandiai Stogger BV a Novelis Deutschlanddal együttműködve egy egyszerű és kevésbé munkaigényes, kábel nélküli LED-világítási megoldást fejlesztett, melynek lényege, hogy alumínium fóliát használnak az áram továbbításához.

Az alumínium fólia helyettesíti a vezetékkel működő elemeket, melyek sokba kerülnek, és felszerelésük időigényes. A szerkezet egy PET lemez, melyen háromrétegű AA 1200-as alumínium ötvözet van. A vezeték nélküli LED-világító testeket mindenhol egyszerűen a felületbe kell szerelni. Az alumíniumfólia-rétegek kiválóan vezetik az áramot, és segítségükkel lehetségessé válik, hogy sokféle bonyolult formájú és nagyságú modult vagy levélszekrényt gyártsanak gyorsan, és automatizálhassák a szerelést. Továbbá a LED-es moduloknak kiváló a fényelosztásuk. A vezetékek manuális elhelyezése teljesen mellőzhető. Ez a feladat gyakran bonyolult, költséges, valamint időigényes volt, és megnehezítette a kijelzőtáblák felszerelését, a levélszekrénygyártás teljesen automatizálható, ami korábban nem volt lehetséges.

Fotók: EAFA (Európai Fóliagyártók Szövetsége)

Eiler Olga