fbpx

3 milliárdos fejlesztés Material-Plastiknál

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 12.

A Bács-Kiskun megyei kisváros legnagyobb cége az ország egyik legnagyobb fexibiliscsomagolóanyag-gyártója is egyben, és éves szinten 6,5 milliárdos bevétel produkál.

 

Az 1989-ben alapított műanyagipari vállalkozás már 2001-ben is állami támogatással hajtotta végre zöldmezős beruházását, amikor az első üzemcsarnok épült – emlékeztetett Font Sándor parlamenti képviselő a minapi átadórendezvényen. A cég azóta nemcsak a város legnagyobb adófizetője, hanem Bács-Kiskun megye száz legnagyobb vállalkozásainak egyike. Az új, 6 ezer négyzetméteres üzemcsarnok 3,1 milliárd forintos költségéhez az állam 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

 

A ma már több mint 100 főt foglalkoztató Material-Plastik Kft. beszállítója számos multinacionális és helyi piacvezető háztartási és közületi papírtermék gyártónak, üdítőital, sör és ásványvíz palackozónak, valamint élelmiszer és állateledel-gyártónak. Dinamikus növekedését jellemzi, hogy nettó árbevétele 2016-ban csaknem 5, 2017-ben több mint 5,6, ami 2018-ban pedig már 6,5 milliárdos volt. Az átadón Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, hogy a beruházás környezetvédelmi szempontból is a legmodernebb eljárást valósította meg Soltvadkerten.

 (forrás: MTI)