Míg eddig a masszív karosszéria jelképezte a Volvók nagyfokú utasbiztonságát, addig az utasvédelem ma már egy belső berendezésre is kiterjed.
A Volvo fejlesztői abból indulnak ki, hogy a járművekbe beépített kamerákon és érzékelőkön át pontosan fel lehet ismerni, ha egy sofőr nincs teljesen magánál. Ehhez a jármű belső terében felszerelt kamerák képeit használják, amelyek figyelik a vezetőt, és szoftveres segítséggel felismerik, ha annak szemhéjai nem úgy állnak, ahogy a minták alapján lenniük kellene, vagy nem tartja stabilan a kezét a kormánykeréken. Ilyenkor az autó lelassít, és figyelmezteti a vezetőt, sőt, ha az ismételt figyelmeztetések után sincs megfelelő reakció, az autó korlátozza a sebességét, a Volvo On Call szintén működésbe lép, majd végső megoldásként az autót biztonságosan leparkolja a rendszer. (A Volvónak egyébként van egy másik, indirekt biztonsági innovációja is: a 2021-től gyártott modellek mindegyikének sebességét 180 km/h-ban maximálják.)