fbpx

Magyar csomagolási verseny

Írta: Sándor Ildikó - 2019 október 07.

A verseny alapvető célja a hazai csomagolástechnika előrehaladásának bemutatása és az újdonságok mielőbbi széleskörű elterjesztésének önzetlen segítése. E célt a verseny bizonyosan betölti, mert az alapítását követő több mint fél évszázad után nemcsak megmaradt, hanem meg is tartotta a szakmát mozgósító erejét. Az idén 36. alkalommal hirdette meg a HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ).

A versenyen keresztül az elmúlt évtizedek során több csomagolástervező generáció feltűnésének és beérésének is tanúi lehettünk. A verseny a tervezők kvalitásai fejlődésének nyomon követését is lehetővé teszi, és a zsűri ítélkezésén keresztül pedig független, szakmai visszajelzést képes adni. A 2019. évi versenyre 31 vállalattól 58 nevezés érkezett, ezek közül 43 a fogyasztói és gyűjtő-, 15 pedig a szállítási csomagolás kategóriába tartozott.

A Bírálóbizottság 2019. augusztus 22-én tartotta ülését, amelyen a pályázatokat egyenként megismerve, pontozással hozta meg döntését, ítélte oda a HUNGAROPACK díjakat, a HUNGAROPACK szakdíjakat, a különdíjakat és az okleveleket. A zsűri döntése értelmében HUNGAROPACK díjat a következő nevezések kaptak:

BOX PRINT–FSD PACKAGING Kft.: Sajtos display

Dunapack Mosonpack Kft. és a Dana Hungary Kft.: GEAR SET 1 db-os (szerviz), illetve 120 db-os szállítási csomagolása

Edelmann Hungary Packaging Zrt.: Edelmann prémium díszcsomagolás

Keskeny és Társai 2001 Kft.: Logifaces logikai játék doboza

Mondi Szada Kft. és Intergraf Digiflex Kft.: Surf mosószer termékcsalád csomagolóanyagai

Rondo Hullámkartongyártó Kft.: Rugalmasan kombinálható zöldség-gyümölcsrekeszek

STI Petőfi Nyomda Kft.: Hermes fűmag szórásra alkalmas csomagolása

A HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny ünnepélyes eredményhirdetésére a CSAOSZ éves szakmai konferenciája záróprogramjaként október 15-én kerül sor.

A díjazottak az elismeréssel jogot nyernek arra, hogy induljanak a Csomagolási Világszövetség WorldStar csomagolási világversenyén. E fórumon a magyar tervezők hagyományosan jól szerepelne; a tavalyi versenyen 5 világdíjat érdemeltek ki, az utóbbi húsz évben pedig 108-at.

A díjazottaknak gratulálunk! Olvasóink pedig következő lapszámainkban és www.transpack.hu weboldalunkon ismerkedhetnek majd meg a legizgalmasabb termékekkel.