fbpx

A távmunkáé a jövő

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 22.

A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor vezethetik be sikeresen a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.

Forgács Tamás, a szövetség elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben kifejtette, hogy bár a rugalmas munkarendé és a távmunkáé a jövő – sőt már a jelen foglalkoztatási formája is – nem szabad figyelmen kívül hagyni számtalan előnye mellett a kockázatait sem. Ilyen például az adatbiztonság kérdése, hiszen egy adott munkahelyen megoldott a számítógépek védelme, de mindez az otthoni munkavégzésnél már nem minden esetben garantált. Emellett a dolgozók teljesítményének megfelelő mérése nélkül a munkaadónak akár azzal is számolnia kell, hogy a munkavállaló nem végzi el feladatát.

A közlemény idézi Paulovics Éva, a Jobsgarden munkaerő-közvetítő ügyvezetőjét, aki elmondta, hogy a legfrissebb országos felmérésükben 450 munkavállaló és 200 munkaadó véleményét kérdezték a rugalmas munkavégzésről. A vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok, de akár az idősebb generáció is keresi azokat a munkahelyeket, ahol lehetőség van irodán kívüli munkavégzésre, ami nagyobb rugalmasságot biztosít számukra azáltal, hogy ők maguk oszthatják be a munkaidejüket.

A távmunka szélesebb körű elterjedését és dinamikusabb bővülését a bizalmatlanság és az előítéletek akadályozzák Magyarországon. Azon cégek 70 százaléka, ahol most sincs lehetőség a távmunkára, nem is tervezik annak bevezetését. A Jobsgarden szerint ennek elsődleges oka, hogy az adott vállalatoknál nem bíznak a munkatársakban, aggódnak a vezetői kontroll elveszítésétől: tudni akarják ki, mikor, mit csinál, mennyit van egy nap a gép előtt, valóban dolgozik-e, amikor nem látják.