Művészet-e a reciklálás?

Avagy az újrahasznosítás művészete: fedezzük fel így újra a tárgyalkotás örömét!

Mindent csomagolva szállítunk, a nehéz, sérülékeny gépek nemcsak hungarocellel vannak körbe véve, hanem remek fadarabokkal is. Ezek a fadarabok a szabadban gyorsan öregednek, eső, szél, fagy koptatja, érleli őket. A vízpartokon sétálva további darabokra lelhetünk, ezek már több időt töltöttek a vízben, szálszerkezetük megduzzadt, itt-ott leszakadt belőle egy darab. Koptatva is alkot a természet.

Amikor építkezünk, a megmaradt anyagok egy részét elrakjuk javításhoz, vagy elajándékozzuk. Néha a kereskedő visszaveszi a megmaradt, ép csomagolású burkolóanyagokat. Az anyagok egy része kimegy a divatból, halmozzuk a fölöslegessé vált anyagokat. Szinte mindenkinek akad otthon egy polcra vagy szekrényre való holmi, ami „Talán még jó lesz valamire” mondattal van eltéve, de többnyire csak a helyet foglalják.

De tekinthetünk ezen anyagokra másként is… Kellő fantáziával és kreativitással, használati tárgy vagy szórakoztató dísztárgy lehet belőlük, képességeink és igényeink szerint. Az ablaküvegjeink mattulnak, törnek, és a hosszabb ideig tárolt üvegtáblák is vakulnak, sérülnek idővel. Nem feltétlen kell mindent kidobnunk, tehetünk mást is! Újra hasznosíthatunk és átalakíthatunk.

Kinek kellenek ezek? Mire lehet ezeket használni?

Egy kedves állatka jutott az eszembe, „tegzeske” (latin neve trichoptera), mindig az adott környezetében talált anyagokból épít. Ha kavics van körülötte, kavicsból, ha fadarabok veszik körül, fából épít. A nyálával ragasztja össze az elemeket.


A tegzeslárva (Trichoptera) talált aranyból és igazgyöngyből épít, videó: https://youtu.be/jID1_GwxiE0

A tegzeslárva saját teste védelmére, elrejtésére készít a környezetében talált anyagokból védő „csomagolást”. Zseniális: a természetben élő lény csomagol! A talált elemeket forgatja, próbálgatja, hova illenek, majd megnyalogatja, és ez által összeragasztja a részeket. A természetben csak a legtisztább vízben jelenik meg, mint valami minőség ellenőr.

Egy francia képzőművész két évig kísérletezett, hogy mesterséges környezetben alkotásra bírja a tegzeskét. Az eredmény elképesztő, arany, féldrágakő elemekkel vette körül, és várta az alkotást. Majd ezeket a miniatűr építményeket egy párizsi ékszeraukción eladta. (Hubert Duprat kísérlete, művészi építmények, 2007-ben)

Egy apró állati lényt rábírni, hogy nekünk dolgozzon, értéket hozzon létre, izgalmas. Tegzeskének ebből nem származik jelen esetben baja, hisz fejlődése során a puha lágy testét védi a külső veszélyektől. Épített egy saját házat, melyhez a képzőművész adott alapanyagot, és a szükséges ideig lakott benne. Érdekesen hangzik ez a történet. Nem csak kedvelem ezt a parányi állatkát, de példaképnek is tekintem. Tökéletesen újrahasznosító, nincs hulladék, még a ragasztó anyagot is maga állítja elő. Én is szeretem felhasználni a környezetemben talált megrongálódott vagy feleslegesnek ítélt anyagokat, fát, kerámiát, porcelánt, üveget. Ezek megmunkálását tanultam évekig. Mind a négy anyag más-más tulajdonságát kedvelem. Szépek, könnyen megmunkálhatóak, egymás mellet pedig jól látszik, mennyire eltérő varázzsal rendelkeznek. Hosszú ideig kísérleteztem, mivel ragasszam össze őket, a páratartalomra másképp reagáló anyagok egymással birkóztak. Persze ki ne ismerné az antik kőfejtők fa ékéinek csodáját? Lyukat fúrtak a kőbe, bele ütöttek egy fa éket, és azt locsolták. A megduzzadó fa még a legkeményebb követ is szétrepesztette.

A tárgyaimnál a természetes és mesterséges anyagok egymás mellé rendelése, ütköztetése van megfogalmazva. Nem utánozva, nem egymást helyettesítve. Minden anyagnak más és más tulajdonságát kedvelem, ezt szeretném megjeleníteni és kiemelni a tárgyaimnál.

Miből mennyi? Arányok, váltakozások, ritmusok

Dadaizmust kedvelve, a talált tárgy felhasználása, folytatása vagy átemelése egy másik jelentésbe, számomra kedvelt játék. Egy értéktelen tűzifa hirtelen az év legszebb fadarabjává válik, mint részlete egy szobromnak. Így a tárgyak más-más jelentést kapnak, ha kiegészítjük vagy módosítjuk őket.

Az átlátszó és az átlátszatlan anyagok ritmikus váltakozása, a természetben is megtalálható. A mennyiségek, különbségek váltakozva való megjelenésének egyensúly keresése fontos feladat számomra. Mitől érzünk egy tárgyat elfogadhatónak vagy „szépnek”…?

Ritmus + arány + egyensúly = természetesség

A fa évgyűrűinek finom ritmusa számomra a példakép, idea. A különböző víztartalmú rétegek, őszi és tavaszi pászták tökéletes egyensúlyban vannak. A csíkok nem azonosan váltakoznak, nem írnak le szabályos, visszatérő rendeket. A természet szabálytalansága mégis tökéletesen ritmikus, mindennek oka van. Fa, üveg, porcelán, kerámia, számokkal és betűkkel leírva, képletszerűvé alakítva a következő tárgy alapján. Vizsgálva a természethez hasonló ritmusok kialakítását, a következő szám és betűsor írja le az elemek váltakozását.

– Újrahasznosított, bontott anyagokat használok. Megvakult táblaüveg, bontott ablakelem, kerámialapok, uszadékfa, bontott gerendák. Ezeket darabolom, csiszolom, összeragasztom.

– Ütköztetés – szálirányok hangsúlyozásával. A mesterséges és természetes anyagok ellentétes szálirányban, vonalvezetésben vannak. Az ellentétes irány miatt erősebben, feltűnőbben jelentkeznek a különbségek. Nem utánozni, pótolni akarom az egyik anyagot a másikkal, hanem egyfajta összhangot létrehozni.

A mesterséges is lehet természetes hatású, ha ritmusa a természetet idézi…

Minden anyag önmagát kell, hogy adja, nem egymás pótlói. Mi az, amit csak ő tud? Általam kiválasztott anyagok: az üveg transzparens, a porcelán fehér és porózus, a kerámia vörös, a fa száliránya, pásztái, grafikai rajzolatai dominánsak. Egymás mellett erősebben látszik a különbség és az egyediségük, szépségük.

Használati tárgynak nevezzük azt is, ami a közérzetünket, hangulatunkat javítja, vagy széppé teszi környezetünket. A szűk környezetünk otthonunk kialakításában fontos szerepet tölthet be egy kedvenc tárgy, egy szép emléket idéző elem. Elszoktunk a saját magunk készített tárgyaktól, mindent csak megveszünk, ha megunjuk, elromlik, eldobjuk. Fedezzük fel újra a tárgyalkotás örömét!

A népművészetből ismerjük, hogy korábbi őseink a környezetében talált anyagokból, igény szerint, megszőtték, varrták, faragták a szükségleti tárgyaikat. Mi is képesek vagyunk erre! Próbálgatni kell, kisebb eredmények elérése után jöhetnek a nagyobbak.

A következő képek egy olyan tárgyam képei, aminek a fája egy öreg kemény cseresznyefa. Egy történetet tár fel ez a darab. Az eltévedt szúcsalád bolyongását jól látni. A kemény cseresznyefa ellenállt, kérge alatt tudtak csak tevékenykedni az apró kártevők. Ez a rajzolat a dísze a fadarabnak, mint valami divatos tetoválás. A fa–üveg-kompozíciót átszövi a szúcsalád rágványának rajzolata. Az üveg áttetszősége egész kicsi mennyiségben is már uralja a tárgyat. Minek is legyen hát több? Hagy teret a többi résztvevőnek is. A talált fadarab továbbépítése, átalakítása szenvedélyemmé vált. Gyűjtögetem az újabb darabokat, szeletelem, csiszolom hozzá a megmaradt burkolólapokat, leselejtezett üvegelemeket. Persze a fával fűthetnék is, vagy megolvasztanám vele az üveget. De akkor nem jöhetne létre az a varázslatos látvány, amikor a tárgyat megvilágítja a nap fénye, áthatol rajta, és mesés csillogó rajzolatokkal befejezi azt. Talán ezért a látványért készítem őket… a napfény csapdába ejtése miatt.

A bionika, az újrahasznosítás számomra annyira egybecseng, a természetben ez mind olyan tökéletesen van kitalálva, évmilliók alatt kipróbálva, tökéletesítve. A tegzeskének víz alatt is tökéletesen működő pillanatragasztó van a nyálában, a pók nem gombolyagban cipeli magával a fonalát, hanem mindig annyit bocsát ki, amennyi kell. A természetben a felesleges, a túlzás nem létezik, mert azonnal válaszlépések jönnek létre.

Talán ez a legfontosabb: mindig csak annyit, ami szükséges. Ezen már sajnos túlléptünk, az újrahasznosítás, -feldolgozás ezért is fontos napjainkban, hogy ne rontsuk tovább a megbomlott egyensúlyt. A természet még ebben a helyzetben is segít. A nagy külföldi egyetemeken erre már külön kar van: a bionika az egyik fő kutatási irányelvük. Nem kell mindent kitalálni, elég, ha körülnézünk, és felkutatjuk a keresett probléma analógiáját a természetben. Ha azt ellessük, időt és pénzt takaríthatunk meg, és biztos, kipróbált megoldásokat találunk, amelyek évezredek óta jól működnek.

(A tanulmány alapjául szolgáló kutatást az Emberei Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program támogatta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mesterséges intelligencia (BME FIKP – MI) tématerületi programja keretében.)

Darabos Anita DLA adjunktus, BME Gép- és Terméktervezés Tanszék

alkotás BME anyag bionika Darabos Anita reciklálás újrahasznosítás