Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a robotikai válogatóversenyen

A FANUC Olimpia – Robotikai Verseny a hivatalos válogatója az Euroskills és Worldskills szakmák versenyének, melyeken először szerepel a robotika, mint külön szakma. És mostantól magyar versenyzőnek is szurkolhatunk!

A mintegy 70 éves múltra visszatekintő Euroskills és Worldskills versenysorozaton 56 szakmában méri össze tudását a legfiatalabb generáció versenyzői a legkülönfélébb területeken, legyen szó kőfaragásról, autószerelésről, fodrászatról, vagy kertépítésről. A 2019-es kazani Worldskills óta pedig már a Robot Systems Integration szakmában is indultak versenyzők.

A FANUC szívügyeként tekint a jövő generációjára és a rájuk váró technológiai kihívásokra. Ennek szellemiségében kezdett el világszinten nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatási intézmények segítésére, valamint a diákság és az oktatók képzésére. 2018-tól az Euroskills és Worldskills szakmai versenysorozatok egyik fő támogatójává vált, és a robotika belépett a versenyszámok közé.

A júliusi FANUC Olimpia – Robotikai Versenyen két fős csapatok indulnak, akik előzetesen közel féléven keresztül készültek a megmérettetésre a FANUC, illetve az oktatóintézményük együttes támogatásával. Feladatuk lesz egy robot gyártócella fizikai megépítése különböző alkotóelemekből, valamint ugyanezen cella a digitális ikerpárjának elkészítése a FANUC offline szimulátor programjában.

Július 8-10-e között tehát izzani fognak Törökbálinton a robotok szervomotorjai, ami július 9-én megtekinthető előzetes regisztrációt követően.

Kép forrása: FANUC

digitalizáció oktatás robotika robotikai világverseny szakma verseny