fbpx

Egy kreatív szobában születő inspirációk

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 12.

A csomagolástervezés inspiratív feladat. Fel sem lehet sorolni ekkora felületen, ennyi idő alatt a tervező előtt álló feladatokat: ismernie kell a terméket, annak életútját, a gyártó elvárásait, a célközönségét, a forgalmazás helyét és módját, a csomagoláshoz szükséges törvényi előírásokat, és nem utolsó sorban a csomagolóanyagot, sőt, a technológiát, esetleg a háttérlogisztikát.




SIPOS Design: ötlettől a megvalósításig

Ahogy a fiatalok mondják mai szófordulattal: a tervezőnek „mindent is” tudnia, éreznie kell. És csak ezután jöhet a múzsa.

Herceghalomban van egy vállalkozás, méghozzá egy csomagolástervező, kivitelező, sőt gyártó csapat, ahol a termékhez ötletet, inspirációt adnak, saját grafikussal, saját vagy támogató gondolatmenettel, fiatalos és vizuális dinamizmussal. A SIPOS Csoport idén januárban indította el SIPOS Design nevű szolgáltatását, ahol az ötlettől a tervezésen át a megvalósításig komplex szolgáltatással a flexibilis csomagolás piacán nyújt valódi csomagolásélményt megrendelőinek.


Eperjessy László vezető grafikus és a csomagolás iránt érdeklődő fiatal generáció

A SIPOS Design kreatív szobájából, Eperjessy László grafikus keze alól nem „csak” egy-egy kreatív ötlet, hanem a csomagolás új élete is útjára indul offline és online támogatással. Így a becsomagolt termék és annak gondolata a vásárláson túl a felhasználók mindennapjaiban is felbukkan, a közösségi médiában egy videó, egy poszt, egy játék kapcsán tovább él, sőt, akár egy közösséget is épít. Míg a 60-as években a fejlesztéseket a kényelmi szempontok és az eladóhelyi marketing motiválta, később az energiahatékonyságra fókuszáltak, majd a biztonságra törekedtek és a hamisítás ellen harcoltak. A 90-es évektől már a környezetvédelemre koncentráltak, majd jött az ökológia lábnyom csökkentése, a termékpazarlás visszaszorítása. Mindeközben el kell(ett) érni, hogy a becsomagolt termék „leugorjon” a polcról.

Ahhoz, hogy a termékgyártó és a csomagolástervező gondolata alakot is öltsön, a megálmodott terveket Magyarország első, és eddig egyedüli HP Indigo 20000 digitális nyomdagépén a Sipospack Kft. sóskúti gyárában, és/vagy a herceghalmi leányvállalatánál (I Print 4 You Kft.) egyedi igény szerint le is gyártják. Az ötlettől tehát a polcról való leugrásig, komplex szolgáltatással áll a SIPOS Design megrendelői részére.

És amikor a csomagolás valóban „alakot ölt”

Eredetileg ipari hulladéknak minősülő fóliákból állította össze első műanyag fóliából álló ruhakollekcióját Dr. Tóth Zsuzsa. A ruhatervezőre és ötletére a csomagolóipar is felfigyelt, azóta a SIPOS Design kreatív csapatával együtt a műanyag-felhasználásban rejlő sokféleség üzenetértékű jóhírét viszi tovább ruhakölteményeivel.

Érdeklődni: [email protected]

A műanyag újraálmodója: Dr. Tóth Zsuzsa