A meglepetésember

Király László, aki nemcsak 7.a osztály „főkolomposaival”, hanem egy régió vállalkozói világával is megtalálta a hangot

Ha valakire, rá tényleg majdnem igaz, hogy „minden volt, csak akasztott ember nem”. Magyar-ének szakos tanárként kezdte, utazó ügynökként folytatta, és végül a csomagolóipar egyik elismert szakemberévé is vált. A meglepő fordulatok akkor sem értek véget, amikor már a rangos életműdíjat vehette át a CSAOSZ tavaszi kongresszusán. Király Lászlót, a Mosonpack Kft. szaktanácsadóját kérdeztük.

 

 

Barátságos átverés

Úgy tudni, meglepte az életműdíj.

– Annyira meglepett, hogy amikor kiszólítottak a díjátvételhez, azt sem tudtam, képes leszek-e megszólalni. Eleve úgy volt, hogy nem is voltam hivatalos a CSAOSZ rendezvényére: Pankotainé Lux Margit, a Mosonpack Kft. ügyvezető igazgató asszonya kért meg, hogy képviseljem, helyettesítsem, mert ő nem ér rá. Akkor sem kaptam észbe, amikor Margitka egyszer csak mégis megjelent… Akkor sem volt még semmi gyanús, amikor már mentek a beszédek. Akkor lepleződött le ez a barátságos átverés, amikor Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára kimondta a nevem, és a méltatás után kiszólított. A meglepő helyzet egyszerre volt kellemes és hátborzongató.

Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy önmagát méltassa, de nyilván tudja, miért ismerték el a munkáját CSAOSZ-életműdíjjal.

– Mondjuk, hogy igen, de előbb jutna eszembe egy csomó érv, hogy más tíz-tizenöt legalább ugyanennyire indokolt elismerés lenne átadható másoknak. Igen, bizonyára én sem érdemtelenül kaptam – erre, azt hiszem, a díjat odaítélő grémium személyi összetétele is garancia. De tény, hogy kívülről jött emberként valóban igyekeztem mindig a fősodorban lenni, figyelni és tanulni, különféle szakmai fórumon megmérettetni magam, elsősorban a Hungaropack Csomagolási Versenyeken való részvétellel, számos Hungaropack Fő- és Különdíjjal, valamint nyolc WorldStar-díjjal honorált nevezéssel.

Hogy érti azt, hogy kívülről ember?

– Például úgy, hogy magyar-ének szakos tanárként kezdtem a pályám, és eleinte fel sem merült, hogy kereskedő legyek.

 

A katedrától a könyveken át a kartonig

Mi történt?

– Röviden annyi, hogy miután hat évet tanítottam, és vissza akartam térni a szülőfalumba egy meghirdetett tanári állásra, ott egy viszonylag békésen elrendezett, de feloldhatatlan nézeteltérés miatt mégsem folytattam a tanítást. Fogtam magam, és beleugrottam a kereskedésbe. A 80-as évek derekán ez úgy nézett ki, hogy önálló ügynökként kezdtem mindenfélét árulni. Voltam redőnyös és könyvügynök, árultam egy csomó mindenfélét. Így kerültem kapcsolatba a nyomdákkal is, hiszen idővel már egyre nagyobban ment a kereskedés, szórólapok kellettek. Ott találkoztam a hullámkartonnal is, meg az akkori csomagolóipari cégekkel, és egyszer csak ott találtam magam, hogy az akkor induló Starpack munkatársat keresett. De nem jól indult.

Miért?

– Akkoriban sokan ismertek már, nem mindig az írásos szerződés vezette a kereskedelmi kapcsolatokat, az egyik első, nagy volumenű szállítmánnyal kapcsolatban – kellő tapasztalat híján – kényes helyzetbe sodródtam. Két dolgot tehettem, vagy hagyom tönkremenni az ismertségem, a hírem azzal, hogy kimenekülök az ügyből, vagy beleállok a konfliktusba. Beleálltam, és végül sikerült megoldanom a helyzetet.

Ezzel megerősítette a helyzetét?

– Legalábbis látták, hogy boldogulok. Sok segítséget kaptam Fred Havrantól, a Starpack akkori vezetőjétől is, és kitartó csapatmunkával sikerült a megye hullámpapírpiacát összefésülni, stabil vevőkört kialakítani a termékeknek. Fel is tornáztuk a forgalmat 1,5-2 milliárdra – akkoriban! Később viszont megszületett az a döntés, ami nem bizonyult bölcsnek: az új gyártóegységet Győr-Moson-Sopron megyétől – vagyis a helyi vásárlókörtől – 400 kilométerre távol, Füzesabonyban építették fel. Ezzel a kimlei gyár egy kis fióküzemmé vált.

Nem lehetett könnyű időszak.

– Nem. Csak nekem nyolc évem volt benne. Azon kívül elkezdődtek a vezetőcserék, el kellett mennie a cégtől több olyan embernek, akikkel szerettem együtt dolgozni, akiktől sokat kaptam, tanultam, és hát nemcsak én, mások is úgy vélték, hogy ennek a cégnek így lassan vége. Az is fájó volt, hogy láttuk, nem kellett volna ennek így történnie. Nem a kereskedelmi kapcsolataink, nem a gazdasági lehetőségek tűntek el, vagy mentek tönkre, hanem rossz döntés született.

 

…ilyenkor jön a gyöngyszem!

Aztán jött a Dunapack.

– Igen, a Dunapack Pankotainé Lux Margit segítségével nagyon jó érzékkel látta meg, hogy itt van egy ellátatlanná vált vevőkör, amit ki lehet szolgálni. Miközben mindenütt nehéz volt a piacszerzés, itt szabad „préda” volt a sok vállalkozás, amik azóta is használják és vásárolják a termékeinket. Szóval, nem volt könnyű időszak, és nem volt könnyű az sem, hogy egyszer csak egy másik cég kereskedelmi képviselője voltam…

Ezzel mi volt a baja?

– Az, hogy lojális ember vagyok. Fontos nekem a hűség, a becsület, és hát ez egy ilyen váltás során nem könnyű helyzeteket okoz. Lehet könyveket teleírni marketingokoskodásokkal, üzleti fogásokkal, de a végén a lényeg az, hogy milyen az emberi kapcsolat, ahogy azt is szem előtt tartottam mindig, hogy soha rosszat a konkurencia termékeire nem mondok.

Mi lett jobb a Dunapackkal?

– Először is nagy élmény volt ott a „Nagy Generáció” tagjai között dolgozni. Galli Miklóst megismerni például, akinek a kisujjában van a szakma. Bekerülve a CSAOSZ-ba Viszkei György, dr. Kertész Béla és nem utolsó sorban Nagy Miklós baráti tanácsaiban részesülni. Aztán a Prinzhorn Csoport apparátusa, ahol Pankotainé Lux Margit kapott vezető szerepet, akivel összesen 27 évig dolgozhattam együtt… Sorolhatnám napestig. Ebben a korszakban a Mosonpack egyfajta gyöngyszemévé vált a birodalomnak. Ma is olyan exkluzív, rugalmas, nem központi és nem mennyiségi irányítású termékkör tartozik ide, amihez sok kreativitás és nagyfokú rugalmasság kell. Itt az egész kis példányszámú, egyedi igények kielégítésére is van mód, míg a csoport más tagjai a nagy volumenekre specializálódtak.

 


„…én meg autodidakta módon elkezdtem tanulni.”

 

De a kríziseket a kisebb, sérülékenyebb üzemek nehezebben bírják…

– Ez igaz, mi is gyorsabban megéreztük például a 2008-ban kezdődő válságot, mint a nagyobbak. Ugyanakkor a rugalmasság révén gyorsabban ki is lábaltunk. A kortárs ipari tevékenység jellege, a hazai autóipar és a velejáró just-in-time logisztikai háttérszolgáltatások rendszere kifejezetten kedvez a Mosonpack profiljának. Ma már ugyanis nem hosszú tartamú gyártási folyamatok jellemzőek például egy szalag mellett, hanem folyamatos a változás: akár az egyes munkadarabokhoz is más és más alkatrész-ellátási háttér kell, s ilyenkor jövünk mi, például a speciális tervezésű, darabszámú, kivitelű dobozainkkal.

 

Haláli figurától főkolomposokig

Azt elfelejtettem felgöngyölíteni, ami pedig magyarázat után kiált: hogyan tudja ezt egy magyar-ének szakos tanári végzettségű, humán orientációjú elme átlátni. Mit tanult, hogy felvegye a logisztika, a csomagolóanyag-gyártás fonalát?

– A reklám világához egy OKJ-s képzéssel igyekeztem közelebb kerülni még a kezdetekkor, aztán pedig az akkor még létező Kereskedelmi és Idegenforgalmi Főiskolán szereztem üzemgazdászi diplomát.

És a műszaki ismeretek?

– Egyszer elmentem Győrben a már akkor legendás dr. Pánczél Zoltán egyetemi tanárhoz. Hallottam róla, hogy fantasztikus ember, „haláli figura”. Elmondtam neki, hogy muszáj valamit tanulnom a hullámpapírokról, mire őt elragadta a lelkesedés, mert, mint mondta, gyakran a hallgatói felől sem tapasztal ekkora érdeklődést. Adott könyveket, fénymásolatokat, én meg autodidakta módon elkezdtem tanulni.

Mire a legbüszkébb?

– Azt hiszem, azokra a kapcsolatokra, amik évek, de sokszor évtizedek óta megvannak köztem és partnerek között. Voltak nagy cégek, amik már megszűntek, de évtizedekig „nálam” vásároltak, és vannak ma is sokan, akik úgy gondolom, mind tudják rólam, hogy megbízhatnak a jó személyes kapcsolatunkban. Márpedig ez nyilván nem a fizimiskámnak szól, vagy nem a C-kategóriás karnagyi címemnek, hanem annak, hogy évtizedekig úgy lehettem a Mosonpack Kft. „arca”, hogy ezt a bizalmat megszolgáltam. Az is jóleső érzéssel tölt el, hogy ezt a mentalitást – legalábbis úgy érzem – sikerült átadnom az általam mentorált „utódomnak”, Németh István kollégámnak (képünkön jobbról).

Azt mondják, minden lexikális felkészültségnél többet ér az analógiás tudás, amit az ember különféle tudástípusokból, szakterületekről, mintázatokból szűr le. Ön volt már tanár, utazó ügynök, cégképviseleti menedzser – tapasztalta előnyét a régi ismereteinek?

– A pedagógiai tudásnak folyamatosan nagy hasznát vettem. A legkülönfélébb emberekkel, mentalitásokkal találkoztam minden nap. Tudnom kellett, kivel hogyan szabad vagy kell beszélnem, és tudnom kellett jó kapcsolatot teremteni, ápolni. De hát tanító koromban én kaptam az iskola rettegett 7.a osztályát, ahol a legrenitensebb gyerekek cigarettáztak, bunyóztak folyamatosan. Azzal, hogy elfogadtam őket és nyitott voltam az ő világukra, sikerült megtalálnom a hangot még a főkolomposokkal is, és végül dobogós helyen végeztünk egy iskolaközi énekkari versenyen! Persze nem állítom, hogy az én módszerem az egyedül „üdvözítő”. Az elért sikerek igazolják a módszer helyességét.

Hogyan definiálná a magáét?

– Proaktív és asszertív. Határozottan igyekszem elérni, amit szeretnék, de mindig erőszaktól mentesen. Úgy mondhatnám, szívósan jelen vagyok addig, míg nem mondanak egyértelmű választ.

 

A szabadelvűség és a fallabda

A család mit szólt, amikor a 80-as évek derekán, egy félig még régivágású világban ott hagyta az anyagilag nem, de erkölcsileg elismert, stabil tanári pályát, és kiugrott az önállóságba?

– A szűk családom elfogadta. A tágabb már nem annyira: még évek múltán is hallgattam, hogy „Lacikám, mikor lesz neked egy rendes állásod…?!”.


Mellettem az utódom – Németh Istvánnal

 

Honnan volt magában ez a szabadelvűség?

– Amikor próbáltak bevonni a korabeli ifjúsági mozgalmi szervezetbe – már nem tudom, hogy a KISZ-nek valami csoportjába, vagy az ifjúgárdába –, mondtam az elöljáróknak, hogy lehetetlen. A bencéseknél érettségiztem – hogyan is tagadhatnám meg azt, aki-ami vagyok? Azt hiszem, ott kaptam azt a liberális– akkor még volt értéke ennek a szónak – szemléletű indíttatást, aminek a lényege az volt, hogy merjek gondolkodni, kételkedni, akarjak tanulni, megérteni és elfogadni másokat. De azt akkor még nem gondoltam, hogy Anzelm atya karton-díszdobozait egyszer én fogom megtervezni…

Nehéz magát elképzelni otthonülő nyugdíjasként. Mit fog csinálni?

– Úgy húsz éve, amikor a kortárs barátaimmal elkezdtük észrevenni, hogy hízunk, elkezdtünk súlyzózni, futni, szaunázni, aztán észrevettük, hogy a szauna mellett valakik egy izgalmas, számunkra ismeretlen labdajátékot játszanak. Azóta fallabdázom. Egyébként meg szakértek, ha valaki megkérdez…

Kohout Zoltán

csaosz csomagolás díszdoboz ipar just in time karton kereskedelem logisztika termék
..