Miért gyárt papír szívószálat a tánckirálynő?

Südi Iringó útja a szórakoztatóipartól az ökológiai profilú vállalkozásig

Südi Iringó neve hallatán sokaknak egy sugárzó fekete szempár, egy csinos táncosnő, egy ismert celebritás jut az eszébe. Azt már kevesebben tudják, hogy Iringó, párja és vállalkozó barátaik évek óta tudatosan építik könnyűipari vállalkozásaikat – közte a hazai szemmel újdonságként ható papírszívószál-gyártást. Most elmondja, hogy jött ez.

Fiatal nyugdíjas akar lenni

Südi Iringó neve fogalom – csak épp nem a csomagoló- vagy élelmiszer-, hanem a szórakoztatóiparban és a táncművészetben. Hogy alakult az, hogy most egy könnyűipari termékről fogunk beszélgetni?

– Mert mindig kell valami más is, amit az addigin, a főtevékenységén túl is csinálhat az ember. Fontos több lábon állni. Itt egyébként nemcsak rólam van szó, hanem másik négy tulajdonosról is, barátainkról, akikkel együtt működtetünk, indítunk vállalkozásokat.

Neked miért fontos ez?

– Egyrészt azért, mert vannak pályák, hivatások, amikben az ember kiöregszik. A sport vagy a tánc ilyen, az aktív időszak után elmész edzőnek, tánctanárnak, de azért azt sem lehet a végtelenségig csinálni. Utána is meg kell élni valamiből, és kell valamit csinálni. Harminckét éve táncolok, nekem is kell más, valami új, amiben kipróbálhatom magam.

 

Südi Iringó

 

Te ilyen személyiségkarakter vagy? Szereted, kihívod a próbatételeket?

– Nem, az az érdekes, hogy nem vagyok ilyen. Nagyon nem szeretek váltani, változtatni; azt szeretem, ami tuti, ami komfortos. Új telefont vagy laptopot is azért nem szeretek venni, mert bár tudom, hogy pár nap, és megszokom, betanulom az újat, de mégis nehezemre esik a régit lecserélni… A kapcsolataimban is monogám típus vagyok. Szóval, ilyen vagyok – ugyanakkor tudom és érzem, hogy meg kell őrizni a nyitottságot, és kell tudni váltani, újba fogni. Imádok tanítani, felnőttekkel, gyerekekkel foglalkozni. Viszont elérkeztem egy olyan ponthoz, amikor azt éreztem, jobb, ha a versenyző csapatokat átadom olyan tanároknak a Stúdión belül, akik képesek és élvezik még az ezzel járó kihívásokat, én pedig egy erős hátteret nyújtok nekik. A versenyeken, fellépéseken ott vagyok, szurkolok értük, és mindenben támogatom őket. A felnőtteket és a még nem versenyző csapatokat természetesen továbbra is én tanítom. De arra törekszem, hogy fiatal nyugdíjas tudjak lenni, viszont addigra állnia és működnie kell a vállalkozásainknak, amikbe egyelőre még rengeteg munkát kell bele tenni. Fontos számunkra a több lábon állás és az, hogy a vállalkozások egymástól eltérő szakterületűek legyenek.

Magyarországon – bár sok kezdeményező szellemiségű vállalkozó van – azért nem általános az a szemlélet, hogy több lábon álljunk.

– Pedig sok szomorú példa van rá, hogy egyszer csak bekövetkezik egy olyan fordulat, amitől egy stabil, jól menő vállalkozás is tönkre tud menni.

Az öko-profilban van jövő

Foglalkoztok a táncoktatás mellett textilüzem-működtetéssel is. Hogyan jött ezekhez egy megint teljesen idegen profil, a papírszívószál-gyártás?

– Részben tudatos az, hogy egymástól eltérő profilokkal foglalkozzunk. Másrészt az is a célunk, hogy olyan vállalkozásokká alakítsuk a meglévőket és majd ezt az újat, ami nélkülünk, mint tulajdonosok nélkül is működőképes és gazdaságos. Amihez nem kell a mi napi szintű operatív részvételünk. Ez nem könnyű, különösen a tánciskola terén, de az iparban az a célunk, hogy olyan menedzsmentünk legyen, aki-ami elviszi a működtetés feladatát.

No, és hogy jött a papír szívószál?

– Majdnem két éve egy üzleti úton voltunk a barátainkkal, és a partnereink révén bejártunk egy hatalmas kiállítócsarnokot. Láttunk már addig is ezt-azt a világ börzéin, de ilyen elképesztő méreteket nem. A textiltől a könnyűipari gépgyártáson át az írószerig vagy az ajándéktárgyakig egy 6 millió négyzetméteres, 125 MOM-park méretű monstrumban jártunk – és ez csak a könnyűipari rész, ahol például csak a textil-szegmenshez kapcsolódóan 500 terem volt nyitva. Ott, az egyik este vacsoránál merült fel a papír szívószál ötlete is, részben a helyi kapcsolattartónk révén, aki szerint ez is egy olyan ága az öko-orientációjú befektetéseknek, amiben van jövő.

 

Südi Iringó
„Sok múlik azon, hogy körültekintéssel keresünk partnert, gyártót vagy forgalmazót”

 

Mi a ti célotok? Miért szempont számotokra, hogy a terméketek zöldebb legyen?

– Az a célunk, hogy a hazai és az európai piacra olyan feltételekkel gyártsunk papír szívószálat, ami mennyiségben és technológiában is kielégíti az igényeket. Komplexen gondolkodunk, tehát nemcsak maga a szívószál lesz fenntartható anyagból, hanem a csomagolóanyaga is, vagyis a védőtasak sem nejlon lesz, hanem lebomló papír. Sőt megtaláltuk a megfelelő, környezetbarát ragasztót is, amely nem oldódik ki sem a meleg, sem a hideg italokban.

Sok múlik a személyes kapcsolatokon

Hol tart most a folyamat?

– Tavasszal megvásároltuk a gépeket a gyártótól. A gyártósor már a székesfehérvári üzemünkben van. Jelenleg a tesztüzem folyik, még vannak kisebb finomhangolási feladatok, de a gyártó partnerünk kifejezetten korrekt: mindig elérhető, abszolút rajta vannak, hogy megoldják az esetleges felmerülő problémát. Jó példa előttünk, hogy az általunk vásárolt gépek már régóta megbízhatóan működnek több európai üzemben, köztük az Egyesült Királyságban is. Azt gondolom, sok múlik azon, hogy körültekintéssel keres partnert, gyártót vagy éppen forgalmazót az ember.

Tapasztalatotok szerint mi a megbízható kiválasztás titka?

– Gondosan kell kiválasztani a kapcsolattartót, fontos, hogy ne valami köztes országi ügynökség emberével beszéljünk, hanem a gyár saját üzletkötőjével. Esetünkben az is előnyös volt, hogy időt és fáradtságot nem sajnálva több gyárat felkerestünk, hogy megtaláljuk a befutót. Így találtunk rá olyan gyártókra, akik többéves-évtizedes gyakorlattal bírnak egy-egy területen. Megtaláltuk azokat a gyárakat, akik nem havonta, félévente váltogatják a profiljukat.

Mikor indul be a gyártás?

– Legpesszimistább várakozásaink szerint legkésőbb ez év végén már menni fog a gyártás, a derűlátóbb elvárásunk az ősz. Muszáj elindítanunk, mert a fejlődés, a piaci változások olyan gyorsak, hogy ha nem lépünk, elmegy mellettünk a világ.

És mi a tervezett volumen?

– Megdöbbentem, amikor hallottam, hogy Nagy-Britanniában csak az ismert hamburgerlánc napi 800 ezer darab papír szívószálat használ el. Itthon és a szomszédos országokban – hiszen exportban is gondolkodunk – nyilván kisebbek a volumenek. A gyártást két ütemben tervezzük bővíteni, és azt gondolom, ha mindezt fokozatosan felépítjük, akkor nemzetközi viszonylatban is versenyképesek leszünk.

 

Südi Iringó
„Nagyon nem szeretek váltani, a kapcsolataimban is monogám típus vagyok.”

Nem elég csak egy terméket kínálni a Ho-Re-Ca–szektorban sem

Akkor végre beszéljünk a termékről és a technolóágiáról is!

– Az általunk gyártott alap papír szívószálat a gép három rétegből egy munkahengeren tekercseli, ragasztja össze, amint mondtam, teljes egészében fenntartható alapanyagokból. De nyilván többféle termékünk lesz a piaci igénytől függően: szükség lesz többrétegű, hőálló, különféle hosszúságú és vastagságú vagy akár márkázott darabokra is, ezzel is kiszolgálva a Ho-Re-Ca–szektor komplex igényeit. A változatok száma elvileg végtelen. Továbbá a csomagolás is óriási teret nyújt a különféle brandek, személyre szóló ajándékok terének, hiszen kis vagy nagy példányszámú borító, védőzacskó gyártható a szívószálakhoz.

Szóval, csak az ötletnek kellett megszületni, a többi megy magától.

– Azért mindig van min gondolkodni. Például eleinte a papírgyáraktól nem érzékeltünk túl nagy érdeklődést; mintha nem láttak volna fantáziát a termékben. Aztán egyszer csak jönni kezdtek a jobb és jobb árajánlatok, sőt, ma már az egyik legnagyobb vegyipari cég direkt ehhez a termékkörhöz fejleszt speciális ragasztót. Egyébként pedig meggyőződésünk, hogy nem állhatunk le egyetlen Ho-Re-Ca–terméknél, szóval, nem elég csak szívószálat kínálni. Jobbak a piaci kilátásaink, ha komplett termékkört kínálunk, ezért már van is megállapodásunk ökológiailag tiszta, fenntartható, környezetkímélő alapanyagokra épülő termékekre a bambusz tányértól a papír ételesdobozon át a fa evőeszközig és a különféle poharakig.

Csak az üzlet motivált téged a fenntartható termékek felé vagy az „zöld lelkiismeret” is?

– Eleinte alapvetően üzleti célokkal fogtunk neki a vállalkozásainknak, de közben, különösen ezt a profilt már a környezettudatosság szempontja is diktálta.

Kohout Zoltán

csomagolás környezetvédelem logisztika ökológia papír Südi Iringó szívószál