Nyomdák Budán és Pesten a 18 –19. században. A hazai könyvnyomtatás több mint ötszáznegyven évvel ezelőtt indult útjára Budáról. Az ezt követő időszakra pillantva a korabeli nyomtató műhelyek alapítása mentén, azok főbb állomásait mutatjuk be írásunkban.
A kezdet után kétszáz éves szünet
Hess András 1473-ban Budán kinyomtatta a Chronica Hungarorumot, ami a könyvnyomtatás történetét vizsgálva az országok sorrendiségében Magyarországnak az előkelő hatodik helyet jelenti. Abban az évben Hess sajtója alól még egy munka, a Magni Basilii de legendis poetis is kikerült, amely Basilius Magnus: De legendis poetis (A költők olvasásáról) és Xenophon: Apologia (Socrates védőbeszéde) című műveket tartalmazta. A nyomda későbbi voltáról nincs információnk, a nyomdász további sorsát is homály fedi.
Ezután kétszáz esztendeig Budán nem működött tipográfia, aminek oka a történelmi körülményekben keresendő. Az 1526. évi mohácsi csatavesztést követően a háromfelé szakadt ország középső része Budával együtt török kézre került, és csak 1686-ban, Buda visszafoglalása után nyílt erre lehetőség. A visszafoglalás teljes pusztulással járt, a korabeli beszámolók arról szólnak, hogy – szó szerint – a földdel vált egyenlővé a vár, csupán rom és falmaradványok maradtak. A százötven éves török uralom alatt lakatlanná vált országrészek lakosságának pótlására betelepítések történtek. Zömmel a tőlünk nyugatra ekvő országokból, Ausztriából, Németországból, Franciaországból érkeztek iparosok, kézművesek, földművesek, a Balkán felől pedig szerb és görög kereskedők.
Nehézkes újrakezdés
Az áttelepülni szándékozók között volt Heyll Quirinuswürzburgi tipográfus, aki a Budán szolgáló tüzér hadnagy sógorától értesült az itteni viszonyokról, és vállalkozott arra, hogy az elpusztult Budára áttelepíti Németországban működő könyvnyomdáját a személyzettel együtt. 1689-ben kérvényt nyújtott be I. Lipót császárhoz, amelyben leírta, hogy Budán első munkaként kinyomtatná Magyarország teljes leírását rézmetszetes képekkel illusztrálva német, latin és magyar nyelven. Privilégiumot is kért a tipográfiájára, hogy befektetése hosszabb távon érvényesüljön, valamint évi 200 tallér támogatást a munkához. Mellékletként csatolta az évi költségvetési tervezetet, amelyben a nyomda fenntartása mintegy 3-4000 tallérba kerül. A beadványában tájékoztatta őfelségét arról is, hogy több könyvkötő és egy papírmalom tulajdonosa is hajlandó lenne vele áttelepülni. Kérvényére elutasító választ kapott pénzhiányra való hivatkozással.
Buda és Pest összes lakossága Buda város kőnyomdája 1797-ben a budai városház pincéjében működött. A munkát rabok végezték börtönőr felügyelete mellett (Pérely Imre grafikája)
E kísérlet után még harmincöt évet kellett várni, amíg Budán nyomda létesült. A korabeli felmérések szerint az 1700-as évek első felében a betelepültekkel együtt sem haladta meg a húszezer főt. 1716-ban például Pesten csak 395 ház volt, ezekben összesen háromezren laktak. 1720ban Buda és Óbuda lakóinak száma mindössze 9600 volt. Buda leromlott állapotban volt még. Lady Wortley, az angol követ neje írta úti jegyzetében: „…a város [Buda] egy része sem lévén az utolsó ostrom óta helyreállítva, kivéve a bástyákat s a kastélyt, amelyben Ragul, a hadi kormányzó lakott.” A forgalmas dunai átkelőhelyen épült egykor virágzó királyi városban azonban egyre többen telepedtek meg, sokan itt képzelték el boldogulásukat.
Buda – mint a fenti adatból is kiolvasható – a letelepülők szemében vonzóbbnak számított, mint a pesti oldal, elsősorban a védettséget jelentő Budai Vár közelsége miatt. Kezdetben a letelepülők is ide koncentrálódtak, a 18. században a pest-budai nyomdai tevékenység is innen indult útjára.
Egy nyomdászdinasztia 150 éves munkássága
Hess után a második budai nyomtatóműhely 1724-ben nyílt meg, a Bajorországból bevándorolt Landerer János Sebestyén alapította a Vízivárosban. Ezzel a nyomdaállítással indult egyúttal közel 150 éves útjára egy tehetséges nyomdászdinasztia karrierje Magyarországon. Az indulás után néhány évvel az alapító Landerer meghalt. Két fiát nevelő özvegye, Veronika férjhez ment 1728-ban a nyomda művezetőjéhez, Nottenstein Györgyhöz, aki tehetséggel felvirágoztatta a vállalkozást. Nottenstein felismerve az újságkiadásban rejlő lehetőséget, 1730-ban megjelentette az első fővárosi lapot, a német nyelvű Ofnerischer Mercuriust, amely az egyre nagyobb számú német ajkú lakosság igényét elégítette ki. 1750–1764. év között az alapító egyik fia, Landerer Lipót Ferenc vette át a nyomda vezetését. Annak halála után az örökösök, majd a nagykorúvá lett Landerer Katalin és fia, majd Landerer Mihály tulajdonába ment a vállalat. Mihály részt vett a Martinovics-féle összeesküvésben, 1794-ben letartóztatták, halálra ítélték, amit később tízévi börtönre változtattak. Kiszabadulása után azonban rövidesen meghalt.
A budai nyomda később az 1800-as években Gyurián József faktor és a hozzá társult Bagó Márton műhelyeként működött tovább. Gyurián 1833–1847. között volt társa Bagó Mártonnak, utóbbi népies nyomtatványaival és tizenötezer példányban megjelentetett kalendáriumával vált híressé. Bagó halála után fia vitte tovább a vállalkozást még harminc évig.
A Királyi Egyetemi Nyomda a Mátyás-templom mellett
Amikor 1777-ben Nagyszombatról a Pázmány Péter alapította egyetem átköltözött Budára, vele költözött az akkor már 200 éves múlttal rendelkező Királyi Egyetemi Nyomda is, amely a várban, a Mátyás-templom mellett működött. 1779-ben Mária Terézia királynő a nyomdára ruházta a tankönyvek kiadásának és terjesztésének kizárólagos jogát, ekkor indult igazi fejlődésnek a nyomda, amelynek páratlan betűkészlete a nemzetiségi kiadványok készítését is lehetővé tette.
1798-ban a nyomdát betűöntődével is bővítették, és meghívták Bikfalvi Falka Sámuel acél- és rézmetszőt, a betűmetszés kimagasló képviselőjét annak vezetésére. Ő és későbbi tanítványai keze nyomán formálódott a hazai betűkultúra; a nyomda öntőműhelye látta el később a hazai nagy nyomdák zömét betűvel. Az 1800-as években a nyomdát átköltöztették Pestre, ahol tovább folytatta egyre bővülő tevékenységét.
Buda város kőnyomdáját 1797 körül a Szentháromság téren, a budai városháza pincéjében állíttatta Laszlovszky József polgármester. (A litográfiai eljárás annyira új volt, hogy feltalálója, Alois Senefelder Bajorországban még abban az időben is folytatta kísérleteit.) A műhely felszerelése a Bécsben vásárolt egyetlen kézi kősajtóból állt. A munkát a spórolós polgármester a Bécsből magával hozott litográfusmesterrel betaníttatott intelligensebb rabokkal végeztette, akik elsősorban blankettákat nyomtattak.
A nyomdát 1802 körül felszámolták. Ezt követően 1803-tól a litográfiai eljárást Budán az Adomásky-féle Vízivárosi kő- és könyvnyomda végezte.
Magyar Királyi Egyetemi Nyomda 1824. évi betűmintakönyvének címlapja
Az első pesti nyomda
A 18. században az első fővárosi nyomdák a Budai Várban létesültek. Pesten csak később honosodott meg a nyomdászat. A pesti oldalra egyre több betelepülő érkezett, akik között tipográfusmesterek is voltak. 1780-ban nyomtatták az első magyar nyelvű hírlapotAz első pesti nyomdára történő utalás a bécsi származású Hepner János György könyvnyomtató nevéhez köthető, aki 1755. november 24-én polgárjogot nyert Pesten, azonban műhelyéről, tevékenységéről semmit nem tudni.
A Nagyszombatról származó Eitzenberger Ferenc Antal működéséről vannak az első bizonyítékok, aki 1755. december 18-án beadvánnyal fordult a pesti elöljárósághoz. Ebben pesti polgárjogot, valamint egy nyomda felállításának engedélyezését kérte. Kérelmében arról szólt, hogy Pesten is szükség volna nyomdára. Ő pesti polgár lányát vette feleségül, Pesten kíván letelepedni, és nyomtatni. Kérését először elutasították azzal az indokkal, hogy már felvettek egy könyvkötőt a polgárok sorába (a Budán műhelyt nyitó Landerer Lipót Ferenc Pécsy nevű mostohafiáról van szó, akinek felvételekor Landerer kötelezte magát, hogy a pesti tanácstagoknak ingyen fogja adni a naptárakat). Az elutasító határozattal szemben a pesti helytartótanácshoz Eitzenberger sikeresen fellebbezett, mert 1756. május 20án megkapta az engedélyt.
A nyomda helyéről nincs közelebbi adatunk, csak annyit tudni, hogy betűtípusait Trattner bécsi betűöntödéjéből vásárolta, és az első pesti nyomda német és latin nyelvű nyomtatványait ő készítette. A nyomda a könyvkiadásra szabadalomlevelet kapott, valamint az új gregorián világkalendárium tíz évig történő kiadási jogát is megszerezte. Eitzenberger 1776-ban bekövetkezett halála után özvegye, majd 1782-től fia, Antal volt a könyvnyomtató. Később Lettner Gottfried József, majd 1789-től Paczkó Ferenc Ágoston nyomdász vásárolta meg a műhelyt.
A Paczkó nyomdászcsalád alapítója, Ferenc Ágoston Pozsonyból telepedett Pestre. Paczkónak korábban Pozsonyban volt műhelye, ahol 1780-ban kinyomtatta az első magyar nyelvű hírlapot, Rát Mátyás Magyar Hírmondóját. Pesten folytatta a hírlapkiadást, nyomdájában készült az első fővárosi újság, a Magyar Mercurius.
A Landerer nyomdászcsalád szerepe az 1848/49-es forradalomban
Az 1800-as évek elején-közepén mindössze négy nyomtatóműhely volt Pesten. A Belvárosban a Duna-soron (ma a Lánchíd és Erzsébet-híd közötti partszakasz) özvegy Paczkó Jozefának volt nyomdája, amely 1829-ben szűnt meg. A Reáltanoda utcában (korábban Zöldkert utca) működött Beimel József műhelye, aki Esztergomból települt Pestre, és itt nyomtatott Pest két legnagyobb tipográfiája, a Trattner, illetve a Landerer nyomda részére.
A Trattner nyomdászcsalád alapítója János Tamás. 1748-ban Bécsben saját nyomdát vásárolt, nemsokára már tizenhat sajtóval dolgozott. Mária Terézia pártfogoltjaként száguldott a karrier útján; az 1752-ben hozott tanügyi reform kapcsán privilégiumot kapott az összes tankönyv nyomtatására.
A későbbi „kalapos királyt”, II. Józsefet ifjúkorában megtanította a könyvnyomtatásra. Bécsen kívül nyomdái voltak Innsbruckban, Linzben, Pesten, Triesztben, Varasdon, Zágrábban. Könyvkereskedést működtetett Pesten, Pozsonyban, Sopronban, Temesvárott, Besztercén, Szebenben, Zágrábban, Pancsván, Varasdon, Lipcsében és Maina-Frankfurtban. A pesti nyomdát rokona, Trattner Mátyás irányította, 1789-tól 1828ig fiával közösen. Mátyás fia, ifjabb János Tamás jó kapcsolatot ápolt a korabeli magyar irodalom nagyjaival: Kazinczyval, Kölcseyvel, Fáyval, Döbrenteivel, Vitkoviccsal, akiknek a munkáit ő nyomtatta. 1828-tól veje, Károlyi István ügyvéd vitte tovább a nyomdát 1863-ban bekövetkezett haláláig.
Az 1848/49-es forradalomban meghatározó szerepe volt a Landerer család másik ága tehetséges nyomdászának, Landerer Lajosnak, aki 1824-ben lett nagykorúságával vette át az apjától, Landerer Mihálytól örökölt pozsonyi, kassai és pesti nyomdák igazgatását, majd 1840-ben társult Heckenast Gusztáv könyvkiadóval.
Emich Gusztáv nyomdájának gépterme (1868-tól Athenaeum), a mai Ferenciek terén állt egykori épületben − Pérely Imre rajza
A Landerer és Heckenast nyomda társtulajdonosa, Heckenast Gusztáv (1811–1878) könyvkiadó később a Franklin Társulat megalapítója− Pérely Imre rajza
Nyomdájuk Pesten a kor legjobban felszerelt műhelye a Hatvani (ma Kossuth Lajos) és Szép utca sarkán álló Landerer és Heckenast nyomda volt. Náluk készült 1841 decemberétől 1844 tavaszáig a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap és 1848. március 15-én a sajtószabadság első terméke, a Nemzeti dal és a Tizenkét pont. Landerer nevéhez fűződik az 1848 júniusában aláírt első hazai árszabály a nyomdatulajdonosok részéről. A szabadságharc alatt folyamatosan együttműködött a kormánnyal, ő nyomtatta Kossuth Lajos pénzügyminiszter felkérésére a Kossuth-bankókat. 1854-ben hunyt el, ő volt a közel 150 évig fennálló Landerer nyomdászcsalád utolsó sarja.
A kiegyezés utáni fellendülés
A szabadságharc után 1850-ben nyolc nyomda működött Pesten. 1860-ban a következő nyomdacégeket jegyezték: Beimel József
−Kozma Vazul műhelyét a Duna-soron, Gyurián József nyomdáját (a későbbi Bartalits-üzletet) a Lipót utcában (ma Váci utca), Emich Gusztáv könyvesboltját és nyomtatóműhelyét a Kígyó tér és akkor még létezett Úri utca szegletén (ma Ferenciek terén), az Engel, Mandello és Walzel kőnyomdát, Heckenast Gusztáv cégét, a Poldini és Noséda műhelyt, a Trattner
−Károlyi nyomdát, Müller Emil könyv- és újságnyomdáját, Wodianer Fülöp napi- és hetilapok nyomdáját a Vármegyeházán, Boldini Róbert műhelyét az Ötpacsirta utcában, Bucsánszky Alajos (később Rózsa Kálmán és Neje) nyomdáját az Ősz (ma Szentkirályi) utcában és Herz János műhelyét.
Az igazi fellendülés az 1867. évi kiegyezéssel, valamint Pest, Buda és Óbuda 1873. évi egyesítésével indult. Ezt követően a napilapok és az irodalmi kiadványok korát élte a főváros. A kapitalizáció következtében 1877-ben már ötvenkét nyomda ontotta a nyomtatványokat Budapesten.
Erre az időszakra esik a nyomdászok szervezetbe tömörülése, amelynek kiemelkedő állomása volt az 1860. június 24-én először rendezett hazai János-ünnepély, a máig legnagyobb hazai nyomdászünnep; 1862-ben a mai Nyomdászszakszervezet elődjének, a Pest-Budai Vándor és Beteg Könyvnyomdászokat Segélyező Egyletnek 298 taggal történő megalakulása, valamint 1869. május 1-jén a nyomdászok központi lapja, a Typographia első számának megjelenése.
A hazai nyomdászat ekkor még a hagyományos gutenbergi ólombetűkkel szedett szövegszedésen alapult, de már a gőzzel hajtott rotációs gépek is megjelentek. Nemsokára megérkeztek az első Typograph szedőgépek és az Otto Mergenthaler-féle Linotype sorszedő gépek − utóbbin már 1886 óta szedték a The New York Times-t. Tolbert Lanston Monotype eljárásával ekkor már újságot szedtek a chicagói nyomdákban, és Ludlow címszedőgépe is már működött. A 19. század végén, a 20. század legelején már ezek a technológiák is üzemeltek a nagyobb hazai nyomdákban.
A fejlődés megállíthatatlanná vált
A 19. század utolsó harmadában további nyomdák, műintézetek alakultak a főváros pesti oldalán, közülük több, a hazai nyomdaipar későbbi meghatározó nyomdája volt. Az 1848-ban Emich Gusztáv alapította cég 1868-ban Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.-vé alakult. 1898-ban a Belvárosból kiköltözött a Kerepesi út (ma Rákóczi út) és Miksa (ma Osvát) utca sarkán épített új nyomdaépületbe. Az Athenaeum Nyomda egészen 21. századi megszűnéséig a hazai nyomdaipar zászlóshajója volt.
A Hungária Nyomda 1870-es évekbeli első épülete (a mai Szent István téren, a Bazilikával szemben) – Pérely Imre rajza
1873-ban alakult meg a Franklin Társulat, és szintén ebben az évben alapította Bródy Zsigmond a Hungária Hírlapnyomdát, amely 1888-ban új székházba költözött a Váci körútra (ma Bajcsy-Zsilinszky út). 1893ban a Légrády-testvérek felépíttetik a Pesti Hírlap újságpalotáját, szintén a Váci körúton. Csukássi József alapításával 1881-ben indul a később Rákosi Jenő vezetésével óriás napilappá növő Budapesti Hírlap, amely 1891-ben a Rökk Szilárd utcai telken épített újságházba költözött.
1884-ben alapították a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-t, amely később Szikra Nyomda, majd Kossuth Nyomda néven működött a 21. századi megszűnéséig.
Abban az évben már huszonöt napilap jelent meg a fővárosban. A fejlődés megállíthatatlan volt az újság- és könyvkiadás területén, amely a 20. században tetőzött, s élte virágkorát.
Forrás: LUPE Magazin /P. J./
