fbpx

86 évvel ezelőtt indult hódító útjára a sörösdoboz

Írta: Csomor Zsolt - 2021 január 25.

1935. január 24-én került a boltok polcaira az első, dobozba töltött sör. Az így csomagolt habos ital diadalmenete azóta is töretlen. A sörösdoboz azonnali népszerűsége magát, a gyártót is meglepte.

 

Azonnal, nem várt siker

A dobozos sört az 1858-ban alapított, newarki székhelyű Gottfried Krueger sörfőző vállalatnak köszönhetjük, amely az American Can csomagolóanyag gyártó cég közreműködésével 1933-ra állította elő az első, dobozba töltött sörét. A hosszas kísérletezés után ekkor még mindössze kétezer kiválasztott sörcimbora kóstolhatta meg, egyfajta teszt gyanánt.

A boltok polcaira először 1935. január 24-én került fel a dobozos sör, a diadalmenet ezzel gyakorlatilag kezdetét is vette. Pedig ez eleinte nem volt ennyire egyértelmű, még maga a gyártó sem volt biztos az új termék fogadtatásában. Először az üzemüktől jó messze, a Virginia állambeli Richmondban kezdték árulni, hogy egy esetleges kudarc esetén ne a megszokott vevőik csalódjanak, hanem az olyan vásárlók, akik addig hírből sem ismerték a Krueger sörfőzdét. Az aggodalom felesleges volt, a dobozokból sokkal többet tudtak szállítani, mint korábban az üvegekből. Ez elégnek is bizonyult az új csomagolás befuttatásához.

 

sörösdoboz

Az azonnali sikert a nyitófül megjelenése tovább fokozott (Forrás: rvanews.com)

 

A nyitófül még népszerűbbé tette

Eleinte nyitófüle sem volt a sörösdoboznak. Két lyukat kellett a sima tetőbe vágni: az egyiken a folyadék ömlött ki, a másikon a levegő áramlott a dobozba. Az új csomagolású sörök a II. világháború idejére már a palackozott italok tizedét tették ki, majd a nyitófül 1959-es bevezetésével még inkább népszerű lett a dobozos változat.

A hetvenes években jelent meg a dobozba benyomható nyitórész, az eldobható fül környezetszennyező hatása ellen ugyanis egyre nagyobb volt a tiltakozás.

Európában is gyorsan közkedvelt lett a dobozos verzió. Először Nagy-Britannia nyitott az újdonság felé, 1937-ben már 23 brit sörfőzde töltötte dobozba a nedűjét. Németországban 1951-ben jelent meg a doboz, amely szép lassan uralkodó lett a sörpiacon. Amerikában 1969-ben a dobozos sör eladása már lekörözte az üveges változatét.