fbpx

95%-kal kevesebb az utas, de a teherforgalom növekedett

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 13.

Nem érte el az utasszám az 55 ezer főt februárban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez 95%-kal kevesebb, mint tavaly ugyanebben a hónapban, de a teherforgalom a csúcson – tájékoztat a Budapest Airport.

2020. februárban, a korlátozások előtti utolsó hónapban még egymillió feletti utaslétszámot mértek, idén már csak az 54 407 főt érte el. A 2021-es szállítási adatok továbbra is az Európa-szerte bevezetett korlátozásoknak függvényében változik. A teherforgalom azonban továbbra is növekszik.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
A légiforgalom csökkent a pandémia miatt, most nem ilyen az érkező oldal (Fotó: Barna Ferenc)

 

A forgalom másutt is jelentősen mérséklődött

Az IATA (International Air Transport Association, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) adatai alapján az utazási igény világszinten 72%-kal csökkent januárban, ami a decemberit is meghaladja. Az európai légitársaságok visszaesése még jelentősebb (82,6%).

Az utasforgalommal ellentétben a teherforgalom nem mérséklődött idén, a januári 15,7%-os növekedést az előző hónapban 21%-os bővülés követte. 12 109 tonnával az idei a legnagyobb februári teherforgalom a budapesti repülőtér statisztikáiban.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
A személy és teherforgalom alakulása havi bontásban (Forrás: KSH/MTI)

 

A BUD Cargo City

A cargo-adatok növekedését a Budapest Airport a 2019-ben átadott BUD Cargo City-vel, és a bővülő légiáruszállítási járathálózattal magyarázta. A regionális versenytársaknál jellemzően csökken a légiáru-forgalom, Budapesten viszont idén elkezdődik a BUD Cargo City második fázisának előkészítése.

A repülőtér készen állna az utasforgalom fellendülésére is, de ez még a védőoltásoktól, és az utazási szabályok alakulásától függ.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Az anyagmozgatás most csúcsokat dönt (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

 

A Budapest Airport 2020-ban 3 859 379 induló és érkező utast kezelt, ami 76%-os visszaesés 2019-hez képest. A 134 459 tonna légiáru ugyanakkor csak 0,8%-kal jelent kisebb éves mennyiséget.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc