fbpx

Debreceni villamosvonalon tesztelik az ütközéselkerülő rendszert

Írta: Csomor Zsolt - 2021 augusztus 04.

A villamosvezetők számára a munkában töltött minden egyes perc maximális koncentrációt igényel. Az összetett forgalmi viszonyok között könnyen előfordulhatnak ütközések más járművekkel, ami jelentős anyagi kárral, vagy akár súlyos személyi sérüléssel is járhat. A Bosch ezek megelőzésére fejlesztette ki a különleges, villamosvezetőket támogató ütközéselkerülő rendszerét, amelyet 2021 júliusától Magyarországon elsőként Debrecenben használnak.

 

 „Életre tervezve”

A közelmúltban több német és holland városban is üzembe helyezett és már eredményesen működő ütközéselkerülő technológia veszély esetén figyelmezteti a villamosvezetőket, akik így sokkal hamarabb megkezdhetik a fékezést, elkerülhetik a koccanásokat és a baleseteket.

 

villamos ember
Kép forrása: Bosch

 

A közlekedés minden résztvevőjét segíti: a gyalogosokat, az utasokat, az autósokat és a villamosok működéséért felelős szakembereket is – hangsúlyozta Dr. Szászi István a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetője.

Az ütközéselkerülő rendszert, egy új CAF Urbos 3 típusú villamosra helyezték fel, és fél évig közösen teszteli a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és a Bosch.

 

Autós csúcstechnológia villamosra hangolva

Az ütközéselkerülő rendszer három fő elemből áll: egy multifunkciós kamerából, egy radar szenzorból, illetve egy vezérlőegységből, amely a másodperc törtrésze alatt feldolgozza a beérkező jeleket és információkat – olvasható a Bosch sajtóközleményében. A speciális adatkamera ideális kiegészítője a radar szenzornak: míg az előbbi pontos képet készít a forgalmi viszonyokról, követi és előre jelzi a mozgásokat, addig a radar szenzor – amely köd vagy eső esetén is „érzékel” – szemmel tartja a pályát, gyorsan és pontosan észlel bármit, ami a sínt keresztezi. A vezérlőegység mindkét érzékelő adatait feldolgozza és összeveti több egyéb fontos tényezővel, például a villamos sebességével. Amennyiben a rendszer akadályt lát vagy érzékel – például belóg egy jármű a pályára, vagy egy gyalogos átszalad a síneken – azonnal fény-és hangjelzést továbbít a villamos vezetőjének, aki így gyorsabban tud döntést hozni, például időben le tudja fékezni a villamost.

A Bosch rendszere képes lenne a villamosok fékét is üzemeltetni, de Debrecenben egyelőre az automatikus fékezési funkció nem része a projektnek. Az ütközéselkerülő rendszert egyedileg kell a villamospályához kalibrálni.