fbpx

A csomagolás erősítheti a grill közösségi gasztro-kultúráját

Írta: Transpack-2021/V. lapszám cikke - 2021 november 21.

Hungaropack Student portréink sorában most egy olyan fiatal grafikai tervezőt és elismert munkáját mutatjuk be, aki különleges fűszercsomagolásával vonta magára a zsűri figyelmét. Tátrai Barbara – aki maga is aktív híve a gasztronómiának – célja az volt, hogy sémáktól mentes, újszerű, egyben praktikus csomagolást tervezzen egy olyan terméknek, amely a „végfelhasználás” idején már több is, mint egyszerű élelmiszer-kiegészítő: családi, közösségi események egyik aprónak tűnő, mégis fontos eleme.

 

Tátrai Barbara

 

Lélek és hangulat

Mi adta az ötletet a grillfűszer-csomagolásokhoz?

– A fűszerek kiemelkedő szerepet játszanak mindenki életében, hiszen nélkülük kevésbé lenne ízletes az étel. Szerettem volna olyan csomagolást tervezni, amely nemcsak egy fűszerre összpontosít, hanem kifejezetten grillezéshez használatos keverékekből áll. A hobbijaim közé tartozik a főzés is, ezért magától értetődő volt, hogy erre esik a választásom, mivel úgy gondolom, hogy a fűszer az étel lelke.

A grill divatja az utóbbi években kezd betörni Magyarországra, főleg szabadidős, családi-közösségi profillal. Hogyan tükrözi ezt a világot, hangulatot az ön csomagolása?

– A grillezés összehozza az embereket. Csomagolásommal igyekeztem a természetközeliséget megjeleníteni. Szerettem volna, ha a grillezés alapjául szolgáló szenes fa mintázat tükrözné a családi sütögetés hangulatát.

Milyen piac- vagy termékelemzés előzte meg a tervezést? Milyennek ítéli a már piacon lévő csomagolásokat?

– A termékelemzésnél sokszor ütköztem ugyanarra a sémára épülő csomagolásokba. Igyekeztem egy letisztult, mégis figyelemfelkeltő terméket készíteni, ami eltér a megszokottól, mégis könnyen beazonosítható. Egy kompakt megoldást akartam készíteni, ami a gyártás szempontjából könnyen kivitelezhető. Később egy védődobozt is terveztem hozzá, ami eredeti csomagolásként rakásolható.

 

csomagolás
“…nem akartama hagyományos sémát követni”

 

Stabilitás és látvány

Mi volt a célja a konkrét forma-, szín- és tipográfiahasználattal?

– Gyakran gondot okoz, amikor szárított fűszert vásárolok, hogy a csomagolása nem praktikus. Használat közben megborulhat, és később nem lehet visszazárni. Ezt a problémát mindenképp ki akartam küszöbölni. Úgy gondoltam, hogy maga a termék lehetne egyben fűszertartó is, ezért kiegészítettem egy beépített szórófejjel, és ezeket plusz tartóval is elláttam, hogy ne tudjanak elborulni használat után. Törekedtem a figyelemfelkeltő csomagolásra, ami egyben könnyen beazonosítható is. A belseje elszenesedett fa hatását kelti, ami reflektál a grillezésre. Színekben erős kontrasztokat alkalmaztam, hogy minél feltűnőbb legyen. Később újragondolva terveztem hozzá egy védődobozt, amin fehér alapon szénfoltok jelennek meg, ezzel is növelve a kontraszt mértékét. Számomra fontos, hogy környezetkímélő legyen, ezért papírból terveztem a csomagolás nagy részét. A tipográfiában nem akartam a hagyományos sémát követni, ezért egy egyszerű, letisztult betűtípust választottam.

 

Tátrai Barbara plakáttervei
Tátrai Barbara plakáttervei

 

Mik a tervei? Mivel lenne elégedett a szakmai pályáját illetően mondjuk 5 év múlva?

– Amikor a jövőre gondolok, kicsit bajban vagyok, ugyanis rengeteg mindent szeretnék elsajátítani a szakmán belül, de ami a leginkább érdekel, az az animáció és a csomagolástervezés. Szeretek új dolgokat alkotni, és megoldást találni egyes problémákra – mondta a Transpacknak a Soproni Egyetem fiatal hallgatója.

 

Kohout Zoltán