Svájcban üzembe állt a világ első, vasúti forgalom alatt működő mobil naperőműve. A sínek közé telepített panelek már áramot termelnek, miközben a technológia hosszú távú működőképességét többéves tesztprogram vizsgálja. A projekt világszerte figyelmet keltett, a cél pedig: energia a vasútról, a vasútnak.
A világon elsőként, nyílt vasúti forgalomban működik
A svájci Sun-Ways megkezdte mobil naperőművének tesztüzemét a Neuchâtel-hegységben. A vasúti sínek közé telepített rendszer 48 darab, egyenként 385 wattos panelből áll, összteljesítménye 18 kilowatt, éves szinten pedig akár 16 MWh energiát termelhet. Az áramot egy közeli, 500 méterre lévő közüzemi hálózatba táplálják be.
A technológia a világon elsőként működik nyílt vasúti forgalomban. A svájci szövetségi közlekedési hivatal tavaly ősszel hagyta jóvá a használatát, és azóta több biztonsági és műszaki vizsgálat is igazolta a rendszer alkalmasságát – számol be a PV Magazine.
A Sun-Ways közlése szerint a következő három évben részletes méréseket végeznek a panelek burkolatán, a szennyeződések hatásain, valamint az infrastruktúrára gyakorolt igénybevételen. Céljuk annak vizsgálata, hogy hosszú távon is biztonságosan működtethető-e a rendszer a vasúti forgalom mellett.
A kritikusok két fő problémát említenek: a pályára lerakódó szennyeződés és a szerkezeteket érő mechanikai terhelés a vonatok elhaladásakor. Ezek a tényezők valóban csökkenthetik az energiatermelés hatékonyságát és a panelek élettartamát. A kutatók ugyanakkor kiemelték, hogy például Bangladesben – ahol a sínek gyakran puha, hordalékos talajon fekszenek – a rezgések mértéke csökkenhet, ezáltal mérsékelve a káros hatásokat.
Szöveg forrása: iho.hu