A vény nélküli gyógyszerek alumínium palackba kerülnek

Írta: Tamás Nándor - 2026 június 29.

A CVS 2023-ban az első hagyományos kiskereskedőként kezdett el Cabinet-termékeket kínálni. Bár korábban történtek kísérletek biológiailag lebomló, például papíralapú gyógyszeres palackok bevezetésére, ezek a megoldások eddig nem terjedtek el tömegesen a piacon.

Az új alumínium csomagolás bevezetése egy szélesebb termékfrissítési program része, amely során a CVS az elmúlt évben több tucat vény nélkül kapható terméket újított meg, a köhögéscsillapítóktól kezdve a ragtapaszokig. A cél a jobb polci láthatóság, az egységesebb márkamegjelenés és az átláthatóbb információközlés.

A vállalat szerint a fejlesztéseket több ezer vásárlói visszajelzés alapján alakították ki, és azok illeszkednek a saját márkás termékportfólió folyamatos modernizálásához. A kiskereskedelmi szektorban – a gyógyszertáraktól az élelmiszerláncokig – egyre nagyobb hangsúlyt kap a saját márkás termékek versenyképességének növelése, különösen az inflációs környezetben.

Vonzobbá szeretnék tenni

A CVS számára kiemelt stratégiai cél, hogy a vény nélkül kapható generikus termékeket vonzóbbá tegye a fogyasztók számára, miközben fenntarthatósági vállalásait is teljesíti. A vállalat adatai szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 61 000 tonna, nehezen újrahasznosítható gyógyszeres palack és kupak kerül a hulladékba.

A CVS Health vállalta, hogy 2030-ig 50%-kal csökkenti a műanyagfelhasználást, és minden saját márkás termékét újrahasznosítható, újrafelhasználható vagy komposztálható csomagolásba helyezi.

Forrás: www.Fastcompany.com

Egy ks gyógyszeripar, másik oldalról megközelítve: A lejárt szavatosságú gyógyszernek nem a kukában a helye


Transpack Tudástár: alumínium csomagolás – Az alumínium csomagolás tartós, könnyű és korlátlan alkalommal újrahasznosítható csomagolóanyag. Előnye, hogy az újrafeldolgozás során lényegesen kevesebb energiát igényel, mint az elsődleges alumínium előállítása, miközben megőrzi eredeti tulajdonságait. Emiatt egyre több gyártó alkalmazza műanyag csomagolások kiváltására, különösen olyan termékeknél, ahol fontos a jó zárhatóság és a hosszú élettartam.

Transpack
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.