Miközben nagyszabású Tudományos és Innovációs Park beruházásra készül a Miskolci Egyetem, szerencsés és mindkét félnek előnyös „találkozás” történt az intézmény és a térségben jelentős gyártói-logisztikai kapacitásokat működtető Bosch között. A két fél együttműködése csaknem két évtizedes, a mostani közös képzésfejlesztés azonban nemcsak további évtizedekre tekint előre, de olyan hiányt is pótol, ami az egész hazai csomagolási szakma fejlődését előmozdítja.
Ipar és oktatás is igényli a szakembert
A Miskolci Egyetem (ME) Tudományos és Innovációs Parkjának előkészületei már a tervezés fázisában vannak, amelynek egyik fő iránya, a logisztikai szolgáltatások, kutatások végzése várhatóan egy új, közel 3 ezer négyzetméteres objektumban kerül majd elhelyezésre. A portfólió rendkívül széles körű, amely számos terület mellett magában foglalja a csomagolás és a szimulációs vizsgálatot, valamint az azonosítási rendszerek kialakítását is. Prof. Dr. Tamás Péter intézetigazgató egyetemi tanár szerint ez a program is rávilágított bizonyos szakterületek – elsősorban például a csomagolásfejlesztés –utánpótlásának, szakemberképzésének hiányosságára. „Egyre fontosabb területek a logisztika, a csomagolásfejlesztés, ugyanakkor kutatásra, képzésre nincs elég szakember, sőt, az ipar is mind nehezebben tud támaszkodni megfelelő szakember-utánpótlásra. Ezért az utóbbi időben már kerestük annak a lehetőségét, hogyan, mikor indítsunk egy olyan oktatási programot, ami ezt a hiányt pótolja” – foglalja össze a ME Logisztikai Intézetének intézetigazgatója.
Gyümölcsöző együttműködés
Szerencsés – nyilván a legkevésbé sem véletlen – egybeesés volt tavaly, hogy az egyetemmel szorosan együttműködő Robert Bosch Power Tool Kft. is újabb megkereséssel élt a ME felé a szakember-képzés és -utánpótlás ügyében. „Nagyon hasonló problémával szembesültek, mint az egyetem: különösen a logisztikai csomagolásfejlesztés, a gyűjtő- és szállítási csomagolási terület szakember-utánpótlása terén. Így indult el 2021-ben az a két féléves szakmérnöki képzés, amelynek tantervét, tananyagát is közösen állítottuk össze a Boschsal, amely egyébként jelenleg nagyságrendileg a hallgatók kétharmadát adja” – folytatja Tamás Péter. A mérnökök, sőt, idén más területek, pl. közgazdászok számára is nyitott képzésben a hallgatók tematikájában többek között a csomagolási rendszerekhez fűződő követelmények, a termék-nyomonkövetési logisztikai rendszerek, gépismeret és újrahasznosítás, vizsgáló és szimulációs rendszerek ismerete, sőt, még jogi és dizájnismeretek is szerepelnek.
Nem csak mérnököknek…
Annak, hogy nemcsak a szektorban dolgozó mérnökök, hanem más szakterületek közép- és felsővezetői is jelentkez(het)nek a továbbképzésre, nyomós oka van. „Sokkal hatékonyabban végezheti a munkát egy olyan vezető, akinek ha nem is szakmája a csomagolástechnika, de eligazodik a gyűjtő- és szállítási csomagolások világának egyes részleteiben. Nemcsak konkrétan a tervezésben, hanem például a megfelelő egységrakomány-képző eszköz kiválasztás, valamint a validálás folyamatában, a követelményrendszer megfogalmazásában is” – teszi hozzá az intézetvezető.
A térségbeli szakma is részt vesz a képzésben
A miskolci szakirányú továbbképzésben egyébként messze nem csak a Bosch az egyetlen partnercég. A szakmai és – ugyancsak nagy hangsúllyal –gyakorlati tudás átadásában számos környékbeli logisztikai, csomagolóiparban tapasztalattal rendelkező vállalat szakembere részt vesz. A Mapack Kft. például az egyedi és gyűjtőcsomag-tervezés, valamint a csomagolásvizsgálat oktatásában, az Alfra Consulting Kft. a LEAN-szemlélet és -módszertanok elméleti átadásában, míg a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. a termék-nyomonkövetés, a szabványosítás témakörében vállal szerepet. Továbbá a csomagolásvizsgálat egyik gyakorlati helyszínét az Electrolux Lehel Kft. biztosította. „Nagyon pozitívak a visszajelzések az itt végzett szakmérnökök tudásáról, a tudás gyakorlati alkalmazhatóságáról” – mondja TamásPéter. Ez nyilván azon is múlik, hogy valóban nagyon sok gyakorlati, helyszíni foglalkozással egészül ki az elméleti tudásátadás. Ez már ma és holnap is válasz lehet azokra a szektorban gyakorta hallható kritikákra, miszerint a hazai logisztikai, csomagolástervezési oktatás nem reagál kellően az iparág szereplőinek igényeire: nem kellően korszerű és gyakorlatias.
Regionális szerepre törhet
A Miskolci Egyetem logisztikai csomagolásfejlesztési szakmérnök-/szakemberképzése nemcsak egy szűk vállalati kör igényeit elégítheti ki, hanem a beiskolázásra vonatkozó földrajzi értelemben is bővítheti kiterjedését. Tamás Péter úgy véli, hogy intenzív beiskolázási programmal, idegen-nyelvű képzés beindításával a környező országokból is várhatók mind cégek, mind mérnökök vagy más vállalati alkalmazottak jelentkezése. A cégeké azért, mert saját szakembereik továbbképzésével éppen azt a szaktudást és gyakorlatismeretet kapják, amire szükségük van. Mérnökök és más szakemberek jelentkezése pedig azért várható, mert a logisztikai képzésnek ez az ága – mint az előzőekben már szó volt róla – meglehetősen ellátatlan, így az itt végző szakemberek munkaerő-értéke jelentősen nő a munkaerőpiacon.
Ebben a folyamatban fontos újabb szerep jut a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézete ugyancsak nagy múltra visszatekintő jó kapcsolatainak a németországi felsőoktatási, szakképzési műhelyekkel. Igény esetén a képzés kiegészülhet az intézet által kínált LEAN-folyamatfejlesztő szakmérnök vagy az Ipar 4.0 folyamatfejlesztő szakmérnök képzésekkel.
Kohout Zoltán