– Mintha az egész életét, nemcsak a cége profilját, meghatározná a csomagolásiparban a komplex szemlélet: esztétika és műszakiság, tervezés és tanácsadás, átfogó szolgáltatások… Honnan fakad ez?
– Az első kettősség bizonyára a családi hagyományokból ered, mert az egyik dédnagyapám, az akkumulátor feltalálójaként természetesen hatott a műszaki érdeklődésemre. Anyai nagyanyám festőművész volt, és ez a két hatás determinálta a sorsom a művészi önkifejezés és a műszaki megvalósítás terén. Ennek megfelelően szerszám- és gépipari formatervezőnek tanultam.
– Amikor a pályáját kezdte, a 70-es évek első felében, milyen volt ennek a szakmának az elfogadottsága az iparban?
– Annak ellenére, hogy ez egy szabad szellemű és szervezetileg is meglehetősen független alkalmazási forma volt, bátran kiléptünk a pályára, mert a lehetőségek megengedték a formatervezői szabadság, alkotókedv kibontakozását. Más kérdés, hogy akkor még nem volt magánvállalkozói forma, viszont a nagyvállalatok nem akartak eltartani saját formatervezőket, így gyakorlatilag biztos alkalmazotti státusz nélkül kellett megtalálni a megrendeléseket a gyártóknál. Ráadásul az elkészült formaterveket zsűriztetni és előállításra kész anyagként kellett bemutatni – egyszóval, egyszerre volt jelen a szakmában a szabadság és a szigor.
– A szigort manapság néhányan visszakívánják, mondván, hogy sok a dilettáns, a megrendelőket megtévesztő, a látványos megoldásokat valós tartalom nélkül produkáló csomagolástervező…
– A csomagolástervezés tipikusan igen összetett szakma, sokféle szakmai ismeretet igényel, amihez sok tanulás és tapasztalat kell. A számítógépes programok sok segítséget adhatnak ugyan a munkánkhoz, de a hozzá nem értést, az ízlés vagy a mélyebb műszaki, anyagismereti vagy egyéb szakmai hiányosságokat nem pótolják. Nem véletlen, hogy annak idején csak diplomával, Művészeti Alap-tagsággal lehetett hivatalosan dolgozni, annak elkerüléséért, hogy a szakma felhíguljon.
– Manapság azt is felvetik a szakmában, hogy a fragmentált képzés sem tart lépést azzal a komplexitással, amit ez a szakma igényel, nincs igazán olyan képzőhely, ami egyben nyújtaná a műszaki-mechanikai jártasságot és művészi érzéket, mérnöki képességeket és esztétikai igényt. Egyetért ezzel?
– Azzal egyetértek, hogy a hároméves felsőfokú alapképzés nem elegendő. Ahogy az orvosok se három évig tanulják a tudomány szerteágazó ismereteit, úgy a mi sokrétű és komplex ismereteket igénylő szakmánkban sem elég. Ugyanakkor azt vallom, hogy a motiváció is nagyon fontos. Az én mottóm csomagolástervezőként, aztán a cégem vezetőjeként is az volt, és ma is az, hogy olyan tárgyakat adjunk a megrendelőnek, ami egyben jobbá, gazdagabbá, szebbé is teszi az emberi életet. Ebben benne foglaltatik az is, hogy egyszerre legyen egy csomagolás hatékony és esztétikus, gazdaságos és például környezetbarát, de legyen örömforrás is, hiszen sokszor naponta használjuk egy-egy készítményünket, fontos hát, hogy az hogy néz ki, milyen megérinteni, kinyitni, használni. Különösen például az én „szakterületemen”, a kozmetikumok terén. Ha tehát a diák motivált, akkor előbb-utóbb fogja érezni, mihez van érzéke, mit tanul szívesen.
– Ön oktatóként mit tapasztal a bejövő generációkról?
– Sok a tehetséges fiatal. A maiak érettebbek, nagyobb háttértudással érkeznek, nagyon sok bennük a tudni vágyás, a kíváncsiság és persze sok a helykeresés is a szakmánk említett komplexitása miatt: nagy a mozgás például a MOME és az Óbudai Egyetem között. Szóval, nem tartom vészesnek az oktatás helyzetét.
– Hogyan kerül közel annak idején a kozmetikumok szegmenséhez?
– Nekem például sokat segített az említett zsűri-rendszer, mert úgy terelt, ahogy az érdeklődésemnek, képességeimnek megfelelt. Végül egy idősebb kollégám, aki ráadásul „konkurensem” is volt a vegyipari termékek, a kozmetikumok terén, maga ajánlott egy munkát a Kőbányai Gyógyszerárugyárnál. Annak idején még úgy ment ez, hogy aki „bedolgozta magát” egy vállalathoz, és ott megfelelt, az kvázi a magáénak tudhatta ott a megrendeléseket, s így már1971-től szinte mindent én csináltam: logót, reklámpoharat és egyebeket ugyanúgy, mint aztán komplett csomagolás-formaterveket, amiért egyébként az idősebb forma- vagy arculattervezők kicsit meg is haragudtak… Nem is mindig könnyű egyébként a két ágazat közötti munkát koordinálni, mert sok szempontot kell egyeztetni az esztétikus és egyben mérnökileg megfelelő csomagolás megtervezésekor. A Kőbányai Gyógyszerárúgyár egyébként nagyon jó csapat volt, felvilágosult, jóindulatú, világlátott emberekből állt. Végül a Fabulon, a Fabulissimo összes termékének csomagolástervezése hozzám tartozott.
– Azt mondta, még az állami vállalatok idején sem volt kész létbiztonság a maguk szakmájában dolgozni. Miért döntött úgy, amikor már lehetett, hogy önálló céget alapít?
– Mert jött a gyerek, jöttek külföldi megbízások, lehetőségek, és szerettem volna megerősíteni az anyagi helyzetünket. Másrészt pedig megváltozott még az a kiszámíthatóság is, ami azelőtt megvolt. Ma már hiába felelsz meg esetleg minden szempontból egy cégnél, ha változik a vezetés, egy szempillantás alatt vége lehet egy sokéves megrendelői kapcsolatnak.
– Talán részben ez is oka a szakma felhígulásának.
– Talán igen, de a mi családunkban két felmenői ágon is jogászok, vallásos elődök azt a példát mutatták nekünk, hogy az erkölcs a legfontosabb: tudj este nyugodt lélekkel lefeküdni! Én a szoftvert is kifizetem, amikkel dolgozom, és a hallgatóimnak is tanítom a megfelelő morált – néznek is nagyokat néha…! Odaadom nekik a globális formatervezői szakmai-etikai kódexet, hadd olvasgassák.
– Mit gondol a szakma helyzetéről, érdekképviseletéről?
– Azt hiszem, a szervezeti háttérrel nincs probléma. Míg a 70-80-as években az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, aztán az Ipari Formatervezési Tanács, képviselte a szakmát, a Képző- és Iparművészek Szövetsége, és jelenleg a Magyar Művészeti Akadémiában is képviseltetik, de más kérdés, hogy mekkora figyelem hárul rá. Például a minapi Vigadó-beli kiállításon is a legszerényebb érdeklődés a formatervezés iránt nyilvánul meg, annak ellenére, hogy a színvonal jó. A Design Hetén már nagyobb publicitást kap ez az ágazat.
ARCKÉP.
Az 1944-ben született Nagy Alexandra ipari formatervező művészként 1971-ben szerezte diplomáját a Magyar Iparművészeti Főiskola Szerszám- és Gépipari Formatervező Szakán, majd a gyógyszer- és kozmetikai iparban dolgozott. Nevéhez kötődik többek közt a Fabulon és fabulissimo, a Douwe Egberts és a Zwack Unicum termékcsaládok csomagolástervei – illetve az utóbbi évtizedekből például a Tesco Global áruházak sajátmárkás csomagolások, az Ericsson- és a Szilárd Leó-díj arculattervezése, Bristol Myers Squibb gyógyszercsomagolások, Teva-gyógyszergyári és a hazai ILCSI professzionális kozmetikai termékek és egyéb vizuális elemrendszerek tervezése. A 80as évek óta tanít az Iparművészeti Egyetemen, 2007 óta a francia VISART Akadémián volt óraadó, 2011 óta a Budapesti Kommunikációs Főiskola grafikai tanszékén tanított csomagolástervezést. 2012-ben, amikor a hazai szakmai szövetség (CSAOSZ, amelynek évekig elnökségi tagjai is volt) életműdíjjal ismerte el tevékenységét, a méltatásban elhangzott, Nagy Alexandra a számítógépes grafikai- és formatervezési rendszerek egyik első hazai megvalósítója. Hitvallása, ami tükröződik a Paqart elnevezésű cégében, a művészeti szolgáltató és a kivitelező közötti szakmai párbeszéd a magas színvonalú hazai produktumok létrehozását hirdeti. Szakmai munkáit négy önálló kiállításon mutatta be; megvalósult munkáiért öt BNV, három BNV nagydíjat kapott, de egyéb hazai és nemzetközi elismeréseit-díjait felsorolni is nehéz. Ezek között is kiemelkedik az igen rangos, állami alapítású művészeti elismerés, a Ferenczy Noémi Díj, amit 2003-ban kapott, s amellyel a magyar Művészeti Akadémia Köztestületének tagjává vált 2017-ben.
– Mi az oka ennek?
– Korábban, ugye, volt az a vita, hogy az ipari formatervezés, a csomagolástervezés műszaki vagy művészeti ágazat-e. Azt már elfogadják, hogy mindkettőt ötvözi. Most itthon inkább az a probléma, hogy maga a szakma nem képes, nem akarja magának kivívni az őt megillető elismerést, figyelmet. Szükség volna a lobbi megszervezésére, és nemcsak a hazai elismertetést kivívására, hanem a nemzetközi szakmai életben való megjelenésre. Európában a dizájnt, a csomagolásipart sokkal inkább a súlyának, szerepének megfelelően kezelik, és bár az alapítvány (Magyar Design Kulturális Alapítvány, amelynek Nagy Alexandra ügyvezető alelnöke – a szerk.) rendez kiállításokat, konferenciákat, kiadványokat szerkeszt és pályázatokon vesz részt, a hazai ágazat még mindig a szakadékban van a nyugathoz képest. Fontos leenne, hogy az állam felismerje az ágazatban rejlő szellemi tőkét.
– Hol tudna áttörni a szakma?
– A csomagolásipar sokszor észrevétlenül, de közvetlenül kapcsolatban van a hétköznapi emberek tömegeivel és mindennapjaival. A hazai mérnökök jók, felkészültek, képesek és motiváltak rá, hogy ha lehetőséget kapnak, kibontakoztassák a tehetségüket, és olyan tárgyi világot teremtsenek, amiben jó élni, amiben van szépség, hasznosság. Ahelyett, hogy mindent importálunk, a mi szellemi, műszaki kapacitásainkkal a hazai ipar is kiszolgálhatná ezt az igényt.
– Hol helyezkedik el mindebben az ön cége, a Paqart Design?
– Ezt is kezdettől ilyen szolgálatnak éreztem. Az volt a célom, hogy az általunk tervezett csomagolás egyszerre adjon örömet, szépséget a felhasználónak, ugyanakkor legyen jó, korszerű, gazdaságosan gyártható és természetesen környezetkímélően megsemmisíthető vagy újrafelhasználható. Emellett úgy építettük fel a vállalkozásunkat, hogy tanácsot is adunk a megrendelőnek – nem csak gazdasági kérdés számunkra a szolgáltatás: az is motivál, hogy értelmes, szép, hasznos dolgokat teremtsünk.
– Mit tapasztal, elfogadja a mai piac a magasabb rendű elkötelezettségeket, mint például a szépségteremtés, a morális elkötelezettség?
– Van, aki elfogadja, van, ahol nem ez számít. A mi cégünk például szakmailag ezért sikeresebb, mint gazdaságilag. Megélünk, de ha engednénk bizonyos elvekből, az néha jövedelmezőbb lenne: a minőség, a nívós szellemi munka és a tisztesség lassan térül meg. A bevételünk túlnyomó része nem is hazai forgalomból ered, itthon sok a kintlévőségünk, ugyanakkor persze igen sok komoly és fair nagy cég a partnerünk.
A Pesti Vigadóban nemrég megrendezett kiállításon, az MMA köztestületi tagságának iparművész szekciója tagjaként, Nagy Alexandra az elmúlt 10 év munkáiból válogatott terveket mutatta be
