fbpx

Ügyfélközpontú szolgáltatások

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 28.

Nem egyszerű a helyzete annak, aki ma raktárépítésre adja a fejét, és ugyanolyan nehéz annak is, aki áruja, termékei számára keresi a legmegfelelőbb megoldást. Éppen ezért a K&V raktárbázis megépítésénél már elve azokat a szempontokat tartották szem előtt, melyek a legfontosabbak a raktárfelhasználók számára. 

 

 

A K&V Logisztikai Központ Gyöngyös határában, közvetlenül az M3 autópálya mellett ideális helyen található – az ország egyik legjobban megközelíthető pontján, középúton a keleti és nyugati határ között, az M3 autópálya közelében. Így innen bármely irányba külföldre és belföldre egyaránt hatékonyan lehet eljuttatni az itt raktározott árut. Ezt azért is különösen fontos kiemelni, hiszen a raktárválasztásnál talán a legnagyobb nehézséget a koncentrált raktározás előnyeinek és a szállítás feltételeinek optimális összehangolása jelenti.

A válságot követő időszakban a logisztikában is egyre nagyobb igény jelentkezik az olyan komplex, átlátható és korszerű szolgáltatásokra, melyek idő- és költséghatékony megoldásokat kínálnak az áru- és termék szállításban, tárolásban.

A K&V Kft. 24 éves tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi fuvarozás területén, s most felépült raktárbázisával a Régió egyik jelentős logisztikai szereplőjévé vált. Azzal, hogy egy szolgáltatóként végzi partnerei számára a raktározást, szállítást, a ki- és betárolást, rakodást, jelentősen csökkenti számukra az áruk megrendelése és célállomásra érkezése közötti időt, biztosítja a szolgáltatások zökkenőmentes kapcsolódását, egységes színvonalát. Ezzel partnerei számára hatékonnyá és biztonságossá teszi áruellátást, amivel tovább erősíti szolgáltatásait igénybevevők partnerkapcsolatait.

 

 

A K&V Logisztikai Központban most felépült raktárbázis egy több ütemű fejlesztés első lépcsőfoka. A K&V Kft. egy Európai Uniós raktárfejlesztési pályázat keretében indította el raktározási tevékenységének fejlesztését. A most elkészült 3000 m2-es, 14,5 m belmagasságú, polcos, tömbös, illetve állványos tárolást biztosító, szűkfolyosós, könnyűszerkezetes magas raktár 5500 paletta befogadására alkalmas.

A több mint 100 saját kamionnal Európa útjait és raktárait járó K&V Kft. saját tapasztalatából is pontosan tudja, mennyire fontos, hogy raktára képes legyen fogadni és kiszolgálni valamennyi típusú és magasságú hazai és nemzetközi forgalomban lévő járművet. Varga Viktor elmondta, hogy a raktárszolgáltatások kialakításánál előzetesen kikérték partnereik és a hevesi vállalkozók véleményét, s ennek alapján hozták létre a raktározás, bérraktározás rendszerét, mely a partnerek hatékony, átlátható és kényelmes kiszolgálását biztosítja. Így alakították ki partnereik számára a folyamatos hozzáférést biztosító online raktárkészlet követő rendszerüket, hogy saját, egyedi kódjával belépve minden partner követni tudja saját árukészletét, így alakították a raktár rugalmas nyitvatartási rendjét, s még egy sor olyan szolgáltatást, mely ezzel közvetlen megrendelői igényeket elégít ki.

A raktározási alaptevékenységek mellett partnereik igényei szerint végeznek komissiózást, átcsomagolást, átcímkézést, valamint naprakész készletnyilvántartást és optimalizálást, s egyéb finishing tevékenységeket is.

Az új raktár korszerű gépparkja, raktártechnikai eszközei és módszereik, biztonságos ipari padlója, bármilyen vállalatirányítási és készletezési rendszerrel összehangolható fejlett IT rendszere olyan korszerű raktározást biztosítanak, mely rugalmasan tud választ adni bármely felmerülő raktározási helyzetre. A rendszert azonban folyamatosan fejlesztik, mivel a cél, hogy a K& hatékony és cégre szabott komplex raktározási technológiáival és szervezési módszereivel, korszerű logisztikai rendszerével partnerei ellátási láncának hatékony része legyen.

 

A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. a folyamatos fejlesztés és újítás stratégiát követte sikeresen. Új, a 21. század igényeinek megfelelően létrehozott korszerű raktár bázisuk nemcsak saját fejlődésük egy fontos állomása, de egy olyan szolgáltatási kultúra hatékony működésének példája is, amire méltán büszkék lehetünk. Folyamatos fejlődésük újabb és újabb munkahelyeket teremt Gyöngyösön és környékén, így a cég fejlődése a szűkebb és tágabb környezete fejlődését is jelenti egyben.