fbpx

Etikus szemlélettel a logisztikai ágazatban

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 21.

 

Jelentős piaci átrendeződésről hallani a logisztikai szektorban Európa-szerte. Hogyan értékeli a BI-KA Logisztika Kft. szempontjából a tavalyi évet és mit vár 2014-től?

A tavalyi év nagyon jól sikerült a vállalkozás számára, mind a pénzügyi eredményeinket tekintve, mind pedig más mutatókban (vevői elégedettségi szint, dolgozói elégedettségi szint) teljesítettük a terveinkben szereplő célkitűzéseket. Több díjat is elnyertünk, mely jó visszacsatolása az elvégzett munkák minőségének. Azt gondolom, hogy a 2014-es év is sikeres lesz a vállalatunk számára és teljesíteni fogjuk a kitűzött célokat. A menedzsment összekovácsolódott, a munkatársak stabilak, a fenntartható növekedés folytatásához az erőforrások rendelkezésünkre állnak.

 

Véleménye szerint a megtett úttal arányos díjfizetési rendszer bevezetése milyen hatással volt/van a logisztikai szektorban tevékenykedő vállalkozások versenyképességére?

A hazai fuvarozó vállalkozások száma az elmúlt időszakban rohamosan csökkent, a pár évvel ezelőtti vállalkozói szám 60%-ra esett vissza. Egy fuvarozó vállalkozásra eső kamionok száma az eddigi 3-ról 5-re nőtt, ami a fuvarozó szolgáltatók további koncentrációját mutatja. A tavalyi évben bevezetésre került használatarányos útdíj a belföldi fuvarozókat rendkívül hátrányosan érintette, a költségek növekedése és előfinanszírozása rontotta a szektor vállalkozásainak pénzügyi eredményeit és összességében a hazai fuvarozók versenyképességét.

 

Tapasztalatai szerint a logisztikai rendszer befolyásolja-e vállalataink versenyképességét és amennyiben igen, milyen formában?

A logisztikai folyamatok ellátási láncon belüli menedzselésével a tagvállalatok közé integrálódott logisztikai szolgáltató vállalkozások foglakoznak. Amennyiben ezt a tevékenységet hatékonyan, a vevői elvárások szem előtt tartásával végzik, akkor az általuk nyújtott színvonalas szolgáltatásokon keresztül növelik a tagvállalatok és ezen túl az ellátási láncok versenyképességét.

 

Mit tart a száz százalékban magyar tulajdonú BI-KA Logisztika Kft. fejlődésének fő mozgatórugójának?

A proaktív vállalkozói szemléletet és magatartást. Továbbá a tanuló szervezetre jellemző kompetenciák meglétét úgy, mint a folyamatos képzés és tanulás iránti igényt minden szervezeti szinten, a cég és a szakma iránti elköteleződést, a vevői elvárásoknak való megfelelés erős szándékát.

 

Önök milyen elveket követve és milyen forrásokra támaszkodva valósították / valósítják meg a műszaki fejlesztéseiket?

A vállalatunk közel 10 éve, rövid és középtávú stratégiai terveket készít, melyben a megvalósítás feladatai között helyet kapnak a beruházások is. A beruházási döntéseket nagyon alaposan előkészítik munkatársaim. Megalapozott vevői igény esetén üzleti tervet készítünk, továbbá az eddigi tapasztalatok tanulságait is összegyűjtjük a szervezeten belül és kívül (akár a konkurenciát is felkeresve), illetve a finanszírozási források feltárása előzi meg a beruházási döntéseinket.

 

Cégvezetőként és tulajdonosként hogyan látja saját szakmáján belül a fejlődési lehetőségeket, a logisztikai iparág tendenciáit az elkövetkező években?

A hazai Középtávú Logisztikai Stratégia (KLS) kormányzati szándékra történt megírása (1157/2013. kormányhatározat) és a következő uniós tervezési periódusban való (2014-2020) megvalósítása középpontba helyezi a logisztika szerepét hazánkban. Az OECD fejlett országaiban a GDP 10-12%-át adja a logisztikai szektor, míg ez hazánkban csak 6%. Azt gondolom, hogy ha az országunk ki tudja használni az adottságainak köszönhető lehetőségeit és kormányzati szinten is kiemelt prioritással kezelik a logisztikát, akkor a hazai logisztikai vállalkozások képesek lesznek a magyar és nemzetközi piacon is helytállni.

 

A Társaság jelenlegi piaci helyzetének tükrében, milyen további terveik vannak, milyen célokat tűztek ki maguk elé pl. a következő 5 vagy 10 év vonatkozásában?

A BI-KA Logisztika Kft. a „szolnoki régió” piacvezető logisztikai szolgáltató cége. Növekedési törekvéseinknek köszönhetően ennek a „régiónak” a határai egyre kintebb tolódik és egyre nagyobb sugarú körben fedjük le – a komplex szolgáltatás csomagunknak köszönhetően – a földrajzilag közel fekvő termelő/gyártó és kereskedő vállalatok logisztikai igényeit. Ezt a stratégiát folytatjuk a jövőben is. Ezen túl, olyan új szolgáltatások nyújtása érdekében, amely jelentős erőforrás és új kompetencia igényt támasztana a szervezetünktől, együttműködések kialakítására fogunk törekedni más hazai és nemzetközi logisztikai vállalkozásokkal. A piaci részarányunk növelése és új szolgáltatások bevezetése kapcsán elképzelhető kisebb akvizíciós lépés is a részünkről, illetve erős vevői elvárásoknak köszönhetően, a külpiacon való megjelenés is várható.

 

Az elmúlt évben a Társaságuk gazdálkodását, piaci magatartását nagy presztízsű Üzleti Etikai Díjjal ismerték el. Az üzleti partnerek számára az elismerés a minőség garanciáját jelenti, azonban az logisztikai ágazaton belül több vállalkozásra igaz, hogy minőségi szolgáltatásokkal rendelkeznek. Mi az a plusz, amit a BI-KA Logisztika Kft. még nyújtani tud?

A BI-KA Logisztika Kft. annak ellenére, hogy magyar tulajdonú közép vállalat és „csak” kicsivel több mint 20 éves múltra tekint vissza, jelentős – nem csak pénzben kifejezhető – értéket képvisel. A vállalati kultúra magas fejlettségi szintet tükröz. A beosztottakkal kialakított bizalmi viszony magas, melynek köszönhetően a vállalat eredményei évről évre pozitív irányban haladt, a vállalat rendkívül rugalmasan reagál a váratlan vevői igényekre, melyet az első számú vezető irányításával kialakított külső kapcsolataink magas bizalmi szintje is elősegít. Vállalatunk irányítását elkötelezett menedzsment végzi, akik többek között jól alkalmazzák azokat a vezetési eszközöket, amelyeknek köszönhetően a munkatársaink is magukénak érzik a vállalkozásunk céljait és minden napos munkájuk során hitelesen közvetítik „kifelé” a szervezetünk értékeit.

Büszkék vagyunk arra, hogy mindezt más szervezetek is elismerik és örömmel vettük át a tavalyi évben az Üzleti Etikai Díjat.

Számunkra az etika magát a bizalom alapjait jelenti. Hogyan bízzak a munkáltatóban, hogyan bízzak egy megrendelőben, egy együttműködő cégben, alvállalkozóban, vagy más külső szolgáltatóban, ha azt látom, hogy a mindennapjait az etikus viselkedés hiányában tölti? A bizalom, mint azt Fukuyama is megerősítette, alapvető fontosságú az üzleti életben is.

Egyrészt, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden munkatársunknak, kortól és nemtől függetlenül azonos esélyeket biztosítsunk. Hisszük, hogy a munkatársak elkötelezettsége és vevőközpontú hozzáállása elengedhetetlen ahhoz, hogy sikereket érhessünk el, ennek azonban a megfelelő munkahelyi légkör a feltétele. A női, illetve a kisgyermekes férfi munkavállalóinknak is számos kedvezményt biztosítunk, kezdve a rugalmas munkaidő-beosztás alkalmazásával, valamint vállalati családi rendezvények szervezésével.

Vállalatunk elkötelezetten támogatja a felsőfokú oktatásban résztvevőket a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő tudás megszerzésében, ennek érdekében a Szolnoki Főiskola „Bázis gyakorlóhelyeként” működünk.

Társadalmi felelősségvállalási tevékenységünkben minden munkatársunk aktív szerepet vállal és célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten minél több alapítványt, kezdeményezést támogassunk.

 

Mit jelentenek a BI-KA Logisztika Kft. vállalati filozófiájában ezek a kifejezések? Kérem, fűzzön mindegyikhez egy-két útbaigazító gondolatot.

 

Környezetvédelem?

A vállalat minden szintjén erősítjük a felelősségérzetet a környezetünk védelméért, legyen szó szelektív hulladékgyűjtésről, kerékpárral történő munkába járásról vagy éppen a papírmentes irodáról. Természetesen beruházási döntéseinknél is felmérjük annak környezetre gyakorolt hatását, így többek között kamionvásárlásaink során is a legmodernebb környezetvédelmi besorolásba tartozó modelleket részesítjük előnyben.

 

Etikus üzleti magatartás?

Kiemelt figyelmet fordítunk az etikus üzleti magatartásra, mely megmutatkozik a vállalati döntések, folyamatok minden szintjén. Vállalatunk fejlődését nem úgy képzeljük el, hogy az a megrendelőink és alvállalkozóinktól elvett „lehetőségek” kihasználásával történjen, hanem inkább együttműködő, partneri és hosszú távú közös célok határozzák meg a win-win megoldásokra törekvő munkavégzésünket.

 

Fenntartható fejlődés?

Nagyon fontosnak tartjuk. Szerintünk a fenntartható fejlődés alapja: a vállalati szervezeten belül fenntartható tanulás támogatása és a munkatársi „szenvedély” fenntartása a szakma és a BI-KA brand iránt.

 

Piacközpontú szemlélet?

Folyamatosan figyeljük a piacot. Vevőink igényeit rendszeresen mérjük és elemezzük, mindezek mellett figyelemmel kísérjük a konkurens vállalatok tevékenységét is. Vállalati szervezetünkön belül ezek a területek kiemelten fontosak, jelentős erőforrásokat biztosítunk arra, hogy a változó környezet kihívásaira rugalmasan, magas minőséget biztosítva tudjunk reagálni.

 

Innováció?

Az innovatív megoldások jelentősen hozzájárulnak egy vállalkozás hatékonyságának és eredményességének növeléséhez. Ezt a megállapítást elfogadva a cégem is kiemelt szerepet biztosít az új és innovatív technológiák alkalmazásának (vállalatirányítási rendszer, flotta menedzsment rendszer stb.).