fbpx

Bővítette kapacitását a mezőkövesdi Leax fémmegmunkáló

Írta: Szerkesztőség - 2014 szeptember 25.

Az elsősorban fémmegmunkálással foglalkozó, svéd tulajdonban lévő mezőkövesdi Leax Hungary Zrt. több mint fél milliárd forintból bővítette kapacitását, a társaság főleg exportra termel, elmúlt évi árbevétele megközelítette a hétmilliárd forintot – mondta Farkas András igazgató az MTI-nek csütörtökön.

 

 

A cég uniós pályázaton 530 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert komplex technológia fejlesztésre és új munkahelyek létrehozására, a pénzből egyebek mellett gépeket vásároltak, a dolgozók számát pedig harminccal növelték, ennek köszönhetően a társaság már csaknem háromszáz embert foglalkoztat – mondta Farkas András. A Leax Hungary Zrt. fő tevékenysége a fémmegmunkálás, ezen belül marás, és esztergálás, valamint az úgynevezett csúcs nélküli palástköszörülés, elsősorban acél, réz- és alumíniumöntvények, műanyagok megmunkálása hő- és felületkezeléssel.

A fejlesztés alapvető célja a piaci keresletre reagálva a kapacitás növelése, a biztonságos működési környezet kialakítása volt. A társaság főleg az általános gépiparnak gyár termékeket, kisebb részben a mezőgazdasági gépiparnak és az autóiparnak is, a gyártmányok túlnyomó hányadát, csaknem 90 százalékát exportálja.

MTI 2014. szeptember 25.