Összesen 1,2 milliárdos fejlesztés zárult a Continental veszprémi gyárában

Írta: Szerkesztőség - 2014 szeptember 25.

Összesen több mint 1,2 milliárd forintos beruházással bővítette veszprémi gyárát a Continental Automotive Hungary Kft., a fejlesztéshez a cég 321 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán – közölte a cég az MTI-vel.

 

 

A tájékoztatás szerint a Technológiafejlesztés a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyárában című projekt még 2012-ben kezdődött. Ennek keretében autóipari kerék és motorszenzorok gyártásához szükséges berendezéseket vásároltak.

A gyártósor bővítést egyebek mellett fröccsöntő gépek, kivágó, hajlító, beültető gépek, szerelő állomások, teszt berendezések beszerzésével, az infrastruktúra fejlesztést pedig a parkolóhelyek bővítésével, 120 új parkolóhely kialakításával és belső átalakításokkal valósították meg. A közlemény szerint a projekt szerves része volt a termelés létszám bővítése, így 50 operátort vettek fel, a gyárban jelenleg közel 1700 dolgozót foglalkoztatnak.

A Continental, amely Magyarországon hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen és több, mint 6 ezer munkavállalót foglalkoztat, a 2013-as 33,3 milliárd eurós forgalmával világszinten a vezető autóipari beszállítók közé tartozik. Fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és rendszerek, műszerezés, infotainment megoldások, járműelektronika, gépjárműabroncsok gyártójaként és szállítójaként a Continental hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez.

MTI 2014. szeptember 25.