fbpx

Az MFB Invest kockázati tőkebefektetésével megduplázta árbevételét a székesfehérvári GalvanPlastik Kft.

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 29.

Székesfehérvár, 2014. október 29., szerda (MTI) – A székesfehérvári GalvanPlastik Kft. várhatóan október végéig kivásárolja az MFB Invest Zrt. részesedését, illetve visszafizeti a kapott tulajdonosi kölcsönt, miután az MFB Invest 2011-ben 130 millió forintos tőkeemelést követően 42,26 százalékos tulajdoni hányadot szerzett a kft-ben.

A cég az állami tőkebefektetés és a 160 milliós tulajdonosi kölcsönkeret segítségével árbevételét a 2010. évi 517 millió forintról 2013-ra egymilliárd 137 millió forintra növelte. A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Kovács Zsolt az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az állami tőkebefektetésekkel – ideiglenesen tulajdonosként – jó üzleti koncepciókat támogatnak. Ilyen volt a székesfehérvári cégé is, amely „ma már megáll a saját lábán, mert az állami tőkét jól használták fel” – tette hozzá. Közölte, hogy a két fél kapcsolata egy „szép házasság volt”, amelynek már az elején tudni lehetett, hogy egyszer vége lesz. A harmonikus együttműködés eredményeként a kft árbevétele megduplázódott, az alkalmazotti létszám az MFB Invest Zrt. belépése óta több mint 60-nal növekedett. Kovács Zsolt elmondta, hogy a GalvanPlastiknál szerzett tapasztalatok után más iparágakban is bármely tőkeszegény vállalkozásnak segítséget tudnak nyújtani hasonló módon. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben minél több kkv problémáira megoldást kínálhatnak. Palásti Károly, a GalvanPlastik Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a cég folyamatos fejlődése után 2009-re eljutottak odáig, hogy a növekvő autóipari igényeket nem tudták kielégíteni. Az új technológiák meghonosításához pénzre volt szükségük, amelyet az MFB Invest kockázati tőkebefektetése és a tulajdonszerzést követő tagi kölcsönei biztosítottak. A cégvezető jelezte, hogy a növekvő vevői igények miatt nem tudnak eleget gyártani, ezért a jövőben az üzemet tovább fejlesztik: új galvánsort telepítenek, valamint a logisztikát és a raktározást is fejlesztik. Úgy vélte, a beruházásokat követően további száz embernek fognak munkát adni. Mészáros Attila (Fidesz) alpolgármester üdvözölte az állami pénzintézet és a cég pozitívan záruló partnerségét. Mint mondta, Székesfehérvár gazdasága akkor fejlődhet tovább, ha a helyi kkv-k erősödnek. Örömének adott hangot a bejelentett új munkahelyek miatt, amelyekhez az önkormányzat a szakképzés és a műszaki felsőoktatás átszervezésével kíván segítséget nyújtani. A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az MFB Invest befektetésének nettó könyv szerinti értéke (2014. szeptember) 128,7 millió forint volt, amiből 193,5 millió forint megtérülés realizálódik. Az eredmény 64,8 millió forint. A GalvanPlastik Kft. 1990-ben alakult. A társaság tevékenységi körébe a műanyag fröccsöntés és galvanizálás, valamint egyéb kapcsolódó szolgáltatások tartoznak. A két, egyenként 1500 négyzetméter alapterületű üzemegységben jelenleg több mint 130 munkavállaló dolgozik három műszakos munkarendben. A Közép-Kelet-Európában egyedülálló galván üzemben gyártott termékek felhasználási területei: autóipar, bútoripar, szaniter ipar, orvosi műszergyártás, híradástechnika, elektronika. Az üzem Volkswagen és Mercedes auditálással rendelkezik, közvetve beszállítók mindkét céghez. A székesfehérvári cég termékeit beépítik még Suzuki, Rolls-Royce, Fiat, Skoda, Opel, Maserati, BMW modellekbe, valamint beszállítói olyan nagy elektronikai gyártóknak is, mint a Samsung.

MTI 2014. október 29.