A Prinzhorn Csoport csökkenti Magyarország gázimport függését

Írta: Szerkesztőség - 2016 június 13.

A Hamburger Hungária, a Prinzhorn Csoport tagja ünnepélyesen felavatta a dunaújvárosi papírgyár területén épített új erőművet. A 45 milliárd forintos (150 millió eurós) befektetéssel épült erőmű lehetővé teszi, hogy a Hamburger Hungária teljes körűen, a létező legmagasabb hatásfokkal hasznosítsa az ország összes csomagolópapír-hulladékát – nagyrészt a termékgyártásban, illetve energetikailag.

– Az új erőművel mostantól teljes körűen képes hasznosítani az összes magyarországi csomagolópapír hulladékot, valamint nagy mennyiségben egyéb szortírozott éghető hulladékokat és más megújuló energiaforrásokat is. Ennek eredményeképpen Magyarország jelentősen növelheti megújuló energiaforrásokat hasznosító képességét, mindez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy hazánk teljesítse a hulladékanyagok felhasználására vonatkozó Európai Uniós kötelezettségét – mondta el Bencs Attila, a Hamburger Hungária ügyvezető igazgatója.

A magyar papírgyártás vezető képviselője, a Prinzhorn Csoport három hazai vállalata – a hulladékpapírt visszagyűjtő Duparec, a hullámalappapírt gyártó Hamburger Hungária és a hullámpapír dobozokat gyártó Dunapack – tevékenysége által egy olyan hosszútávon is fenntartható, környezettudatos körfolyamatot hoz létre, melynek során innovatív csomagolási megoldásokat állít elő hulladékpapírból. A saját erőmű megépítésével a Prinzhorn Csoport ezt a körfolyamatot teszi teljessé, növelve versenyképességét a regionális és európai piacokon.

– Elkötelezettek vagyunk Magyarország iránt: büszkén mondhatom, hogy az elmúlt években végrehajtott mintegy 430 millió eurós beruházásainknak köszönhetően Dunaújváros, és így Magyarország Európa egyik papírgyártási központja lett – mondta Cord Prinzhorn, a Prinzhorn csoport vezérigazgatója. Az itt gyártott csúcsminőségű csomagolóeszközök 80%-át – mintegy 75 milliárd forint értékben – Közép-Kelet-Európába, részben a csoporthoz tartozó 14 másik országban működő társvállalataiknak exportálják. Európai versenyképességük a nagy energiahatékonyságú és alacsony költségű megoldásokon múlik.

A 45 milliárd forint (150 millió euró) értékű, kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőmű szilárd tüzelőanyagokat, többek között a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel. A csúcstechnológiát képviselő létesítmény olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakókba kerülő termelési hulladék hasznosítását is. Az erőmű kapacitása felhasznált tüzelőanyagban mérve 172 MW, előállított hőben és villamos energiában kifejezve pedig 158 és 42 MW. Azáltal, hogy az erőmű mintegy 1%-kal fogja csökkenteni az ország függőségét az importigényes földgáztól, növeli az önellátást és végső soron a Magyarországon létrejött hozzáadott értéket.

Az energiatermelés hatásfoka kiemelkedően magas, 75%-os az erőműben, ami hagyományos villamos erőművekhez képest több mint kétszeres hatékonyságot jelent, ezáltal feleannyi energiát használ fel. A kedvező tüzelőanyag-összetétellel együtt több mint harmadával csökkenti a gyár szén-dioxid-kibocsátását. A környezetterhelés minimalizálása érdekében az erőműben a legmodernebb füstgáztisztító berendezések üzemelnek, így a működés a környező települések lakosai számára szinte észrevétlen marad.

Dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár elmondta: „Úgy vélem, hogy a Prinzhorn Csoport hő- és villamos energiát termelő erőműve a begyűjtött különböző anyagok energetikai felhasználásával, megfelelően szolgálja hazánk energiapolitikai céljainak elérését. Hozzájárul energiamegtakarítási és energiahatékonysági célkitűzéseinkhez, és fosszilis energiahordozóktól való függésünk mérsékléséhez.”