fbpx

Európai színvonal Üllőn

Írta: Szerkesztőség - 2016 november 11.

Az elmúlt 10 évben nagy utat tett meg az AXIÁL Kft. Telephelyeinek színvonala vetekszik bármelyik európai kereskedő cégével – hangsúlyozta Franz-Josef Borgmann, az Agrartechnik Service Award zsűritagja.

A képen a tavalyi győztes, az AXIÁL Kft. szolnoki kollektívája

A német Agrartechnik magazin 2001 óta rendezi meg a Service Award versenyt, amelyen európai országok, köztük Magyarország kiemelkedő mezőgazdasági gép- és alkatrész forgalmazó, valamint szervizszolgáltatást nyújtó vállalkozásai vesznek részt.

A díjazottak kiválasztását komoly kritériumrendszer alapján végzett vizsgálat előzi meg, amelynek célja a vállalkozások gyengeségeinek és erősségeinek feltérképezése és végső soron ezen információk felhasználása a további fejlődés érdekében.

Nagyon fontos, hogy a jó szolgáltatás több mint klasszikus technikai ügyfélszolgálat. Ezért nemcsak a műhely, az alkatrészraktár és a logisztikai területeket és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket vizsgálják, hanem az ügyfelek tájékoztatásának módjait, mint például a szolgáltatási kínálat megjelenítését, a marketingeszközöket, vagy épp az elektronikus adatfeldolgozás hatékonyságát. Természetesen az alkalmazottak viselkedése, hozzáállása is fontos szerepet játszik az értékelésben. Az AXIÁL Kft. esetében Franz-Josef Borgmann, az Agrartechnik Service Award zsűritagja ezt úgy kommentálta, hogy a szakmai tudás és professzionalitás visszatükröződik az elért eredményekben is.

Az AXIÁL Kft. 2006 óta vesz részt a megmérettetésen és a bírák értékeléseiben megjelölteket szem előtt tartva valósítja meg fejlesztéseit. A bajai központú vállalkozás jelenleg Magyarország 19 településén rendelkezik telephellyel, amelyek létrehozásával nem csupán üzletek kialakítása volt a célja, hanem szolgáltató központoké is. Az AXIÁL telephelyein alkatrész-forgalmazás, szerviz, használt és új gépértékesítés is zajlik, ráadásul az AXIÁL Cégcsoporthoz tartozó Axiál Financial Services Kft. és Manax Kft. által finanszírozási és gépbérleti konstrukciók is igénybe vehetők.

A 2016-os értékelésen az üllői ért el első helyezést az AXIÁL Kft. 19 telephelye közül. Franz-Josef Borgmann szerint a pest megyei telephely az elmúlt években nagyon sokat fejlődött és folyamatosan javuló eredményeket tud felmutatni.

A vállalkozás képviselői az Agrartechnik Service Award díjat 2017 januárjában veszik át a Német Mezőgazdasági Napokon (LTU).