Nem tudja felelősséggel folytatni azt a szakmai munkát, amelyre megválasztásakor tett ígéretet az egyesület tagságának, a kormánnyal folyó tárgyalások pedig az ígéretek ellenére elakadtak – ezzel indokolta lemondását a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke. Szabó György leszögezte: a Versenyképesség 2.0 csomagban foglalt érdekképviseleti javaslatok végrehajtása elengedhetetlen az ágazat versenyképességének megőrzése érdekében, de a csomag egyes pontjaival kapcsolatban megkezdett minisztériumi, hatósági tárgyalások több ponton is elakadnak, noha azok megvalósítását a tavaly ősszel Palkovics László miniszter is támogatta. Az elnök feladatkörét március 20-tól Ignácz József Péter elnökhelyettes vette át.
Lemondott a fuvarozók elnöke
Szerző: Rik Gabriella
Előző
Erősebb lánc, több fizetésKövetkező
Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 13. Nemzetközi KonferenciájaKapcsolódó hírek
-
Május utolsó vasárnapja: gyereknap
Boldog gyereknapot kíván a Transpack szaklap szerkesztősége!
-
Autonóm logisztika– földön, vízen, levegőben
Ígéretes fejlesztések zajlanak az autonóm logisztika területén, de a technológia gyakorlati bevezetése még várat magára.
-
Tovább támogatja a kormány a Budapesti Szabadkikötő fejlesztését
A kormány jóváhagyta a „A Budapesti Szabadkikötő intermodális fejlesztése”című nagy projektet.
-
Mára költséghatékony alternatíva lett a papír raklap
Az ATTA papír raklap minden tekintetben megfelel a piac által felállított raklap iránti elvárásoknak.
-
Következő ütem
A chatGPT már kreativitást mutat, változatos formákban tartalmat készít. A lehetőségek határtalanok. A miénk is? A logisztikusok a választ keresték.