fbpx

Villamosított autópályaszakaszt tesztel a Siemens

Írta: Csomor Zsolt - 2019 május 13.

Új helyszínen teszteli az elektromos kamionok meghajtására szolgáló, úttörő technológiáját a Siemens Németországban.

Az elektromos kamionok meghajtását szolgáló villamos vezetékeket feszítettek egy németországi autópálya-szakasz fölé. A 10 kilométer hosszú etapon a karbonsemleges szállítmányozás egyik lehetséges formájának tesztelése folyik, olvasható a Gyártás Trend oldalán.

A Siemens által kifejlesztett rendszer a maximum 90 km/h sebességgel haladó hibrid kamionok számára teszi lehetővé, hogy menet közben is töltsék az akkumulátorukat. A kábelek végének közeledtével a sofőröket beépített szenzorok értesítik, hogy ismét át kell váltaniuk belső égésű motoros üzemmódra. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen módon villamosított pályaszakaszok Svédországban és az USA-ban egy ideje már valóságnak számítanak.

A Siemens szerint az efféle felsővezetékek számos olyan helyen csökkenthetnék a szén-dioxid kibocsátást, ahová értelmetlen vagy lehetetlen kiterjeszteni a vasúti hálózatot. Az elektrotechnikai vállalat honlapja szerint a kamionos szállítmányozás villamosítása 100 ezer kilométeren járművenként 20 ezer euró megtakarításhoz juttathatja a szolgáltatások működtetőit.