Nagyon sokan fáradoznak azon, hogy Magyarország is felzárkózzon a nyugat- és észak-európai környezetvédelmi tudatossághoz, például a szelektív hulladékgyűjtésben való aktívabb részvétellel. A szegmens egyik leginkább elismert hazai szaktekintélye nincs elragadtatva az ország eddigi teljesítményétől e téren, de ahogy egész eddigi pályáján, úgy ma is az egyik legaktívabb szervező, szemléletformáló tevékenységet végző szakemberként tisztelik. Baka Éva, az Italos Karton Egyesülés ügyvezetője.
Mennyi mindent lehetne és kellene tenni
Mindig csodálom a környezetvédelmi célokért küzdőket: mi képes megtartani bennük a hitet, a kitartást, miközben az ipar és a fogyasztói társadalmak sajnos még mindig nagy része ész nélkül megy előre a pazarlás, a hulladék-kibocsátás növelés irányába. Önt mi élteti?
– Régóta foglalkozom a környezetvédelemmel, amikor még agrármérnökként kezdtem, aztán egy kommunális cégnél dolgoztam – mit mondjak, láttam sokat… Láttam persze azt a sok előrelépést is, amit sokunk tesz, de elsősorban nyilván azzal szembesültem, hogy mennyi mindent lehetne és egyre inkább kellene tennünk. Az EU-csatlakozás után azt hittem, hogy például a szelektív hulladékgyűjtés egykettőre menni fog, hiszen alig vártuk. Ma van számos előremutató kezdeményezés, de tény, hogy tarthatnánk előrébb is. Lehet, hogy hiába mondom, mutatom, csinálom?
Mi az oka ennek?
– Szerintem még mindig kevés a kommunikáció. Életmódváltás kellene. A mai világ a kényelem felé megy – előre gyártott étel, házhoz szállított áru –, és sokszor a legkisebb erőfeszítést sem tesszük azért, hogy könnyítsünk a környezetet terhelő szokásainkon. Így nem bajlódunk a szelektív gyűjtéssel sem.
Számos programot indított a közoktatásban is a szemléletformálás érdekében. Mit tapasztalt a jövő generációinak a motiváltságáról?
– Érdekes módon például a gyerekek fogékonyabbak, mint gondoltam volna. Csillog a szemük, értik a fontosságát, amikor például a szemük előtt bemutatom az italos-kartondobozok újrahasznosítását. Az a korosztály, amelyik érintve érzi magát például a klímaváltozástól, a víz- és levegőszennyezéstől vagy a globális szemét felgyülemlésétől, szintén fogékony, hiszen a jövőjéről van szó. Velük sok programot sikeresen végigviszünk. Például filmet forgatunk valamilyen fiatalos aspektussal a szemléletformálás témakörében, százakat, ezreket lehet így bevonni, aktiválni egy-egy akcióval. Az idősebbek viszont elszomorítóan közönyösek, mintha nem értenék, hogy a gyerekeikre, unokáikra hagyják azt, amit most elhanyagolnak. Pedig nem igaz, hogy nem látják a társasházban a szelektívedényeket, nem igaz, hogy nagy elvárás lenne különválogatni a kidobott hulladékot…!
Ha szép szóval nem megy…
A hulladékkezelésben már számos előírás, szabályzó, törvény igyekszik rábírni az ipart, a kereskedelmet, a lakosságot a szelektivitásra, a körforgásos hulladékgazdálkodás követésére. Segítenek a szankciók?
– Én bízom a szankciókban. Tudomásul kell vennünk, hogy ha oktatással, felvilágosítással nem megy, akkor majd a büntetésekkel kell eredményt elérni. Végül is 15 éve vagyunk az EU tagja, addig nem is létezett olyan, hogy lakossági szelekció.
Aztán elterjedt, hogy felesleges az egész, mert a kukásautókban úgyis összeöntik a házaknál szétválogatott hulladékokat…
– Ez butaság. Nem tudom, miért terjedt el ilyen „városi legenda”, ha csak azért nem, hogy továbbra se kelljen a legkisebb erőfeszítést se tenni… Azért is alaptalan ez, mert a szolgáltató pénzt kap a visszaforgatott hulladékért. Miért öntené összes, amikor pénzt kap a szelektíven gyűjtött hulladékért? Ha a szeméttelepen kell elhelyeznie, ott neki kell fizetni lerakási díjat. Emlékszem, még az egyik környezetvédelmi szakminiszter kukásautóval járta körbe az egyik útvonalat, hogy személyes részvételével meggyőzhesse a lakosságot a valóságról. A szelektíven gyűjtött hulladék jó helyre kerül, és komoly jelentősége van a folyamatnak!
Kezdettől elköteleződött a környezetvédelem mellett?
– Az italoskarton-ágazatban az utóbbi évtizedekben természetesen, de korábban is. Amikor kezdetben a szekszárdi húsiparnál dolgoztam, a miénk volt a legkorszerűbb környezetvédelmi technológiával felszerelt vízgazdálkodási rendszer: a cégnek saját veszélyeshulladék-lerakója volt, és ez 35 évvel ezelőtt. Miután végeztem az egyetemen, egy évet USA-ösztöndíjjal kint jártam; aztán az akkori privatizációs szervezetnél, az Állami Vagyonügynökségnél (ÁVÜ) dolgoztam ezen a szakterületen.
Kis vadkapitalizmusunk első, „szép” évei… Lesújtó lehetett.
– Előfordult. Jöttek a külföldi befektetők, látták, hogy valami eladó, mondjuk, 100 forintért, de van vele legalább 30 forint környezetvédelmi kiadás – nekünk kellett letárgyalni. Sok tapasztalatot jelentett, ráláthattam az egész környezetvédelmi ágazatra, és egyébként néha szép részsikereket is hozott. Onnan aztán a Tetra Pakhoz vezetett az út, és ott, mondanom sem kell, nemcsak ma, hanem már akkor elsőrendűen érvényesültek az ökológiai szempontok, korszerű hulladékgazdálkodási elvek.
ARCKÉP
Baka Évát mint a csomagolási szakterület talán legismertebb és legelismertebb környezetvédelmi aktivistáját, pozitív szemléletformálóját méltatta és tüntette ki A szakmáért életműdíjjal idén a CSAOSZ. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett okleveles mérnöki diplomája után környezetvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett; USA-beli tanulmányok után az Állami Vagyonügynökségnél, majd a Tetra Pak környezetvédelmi és kommunikációs vezetőjeként dolgozott, s itt feladata volt a közvéleményben a társított italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és hasznosításának bemutatása is. Alapítója és máig vezetője a legnagyobb italoskarton-gyártók által létrehozott Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülésnek (IKSZ).
Baka Éva szemléletformáló munkájának része az oktatásban és a környezetvédelmi mozgósítás, szemléletformálásban való részvétel, közösségi programok és médiaakciók, környezetvédelemmel foglalkozó műsorok szereplője; a Budapesti Műszaki Egyetem és a Szent István Egyetem rendszeres előadója.
Két gyermekük sem került messze édesanyjuk ágazatától: fi a vegyészmérnök, lánya biológus és mikrobiológus – hogy eddigi első unokájukból mi lesz, ha nagy lesz, még nem tudják…
Csomagolás haszna és környezeti hátrányai
Pedig elvileg van itt egy ellentmondás: a csomagolás egyrészt a fogyasztáshoz kötődő és hagyományosan környezetterhelő termék, ugyanakkor ma a vezető csomagológyártók sokszor a vezető zöldtechnológia-fejlesztők és -terjesztők is. Mi oldja fel az ellentmondást?
– Két dolog. Egyrészt a csomagolás érintkezik az élelmiszerrel, ezért a fogyasztói elvárások jogos változásával párhuzamosan mind több kutatás és erőfeszítés szolgálja, hogy a csomagolóanyagok ne befolyásolják hátrányosan a termék élelmiszer-biztonsági állapotát. Ma ez egyre fontosabb, hiszen az élelmiszereknek 30 százaléka megy veszendőbe a világon, mivel nem áll rendelkezésre az a technológia, amivel eltarthatnánk hosszabb távon, és természetesen a pazarlás, túlvásárlás is fontos tényező, ez inkább Európára és Észak-Amerikára jellemző. Másrészt a csomagolóanyag-gyártók közvetlenül is érzékelik, tudják, miért és menynyire nem lehetnek rövidlátók! Tudjuk, mi lesz a csomagolással – polisztirol sültkrumplis tálcával vagy pizzásdoboz-kartonnal – azután, hogy betöltötte a szerepét, ezért gondoskodni kell róla. A Tetra Pak például 50-60 éve elkötelezett híve az erdők védelmének. Például olyan papírgyártól vásárol alapanyagot, amelyik fenntartható erdőgazdálkodásból származó alapanyagot, vagyis fát termel. Ezt szimbolizálja az FSC logó.
Honnan fakad az Ön elkötelezettsége?
– Azt hiszem, még az agrártanulmányok felől. Meg a nagyszülői gazdálkodók felől. A földdel foglalkozó ember megtanulja megbecsülni azt a közeget, amiből él. A fenntarthatóság pedig, ahogy mondtam, például a tetrapakos időkből. Azóta is készítek otthon kefirt, sajtot az unokáknak.
Mérföldkövek
Mi az, amire a legbüszkébb, amire a legszívesebben emlékszik az eddigi pályájáról?
– Az ilyesmi egymásra épülő élményekből tevődik össze, azt hiszem. Mindig az foglalkoztatott, amit épen az adott helyen tudtam tenni: amikor környezetvédelmi szakértő, auditor voltam az ÁVÜ-nél, amikor megalapítottuk az Italos Karton Egyesülést: ami egyben mérföldkő is volt, és kellett hozzá az előzőleg a Tetra Paknál eltöltött 10 év. Az, hogy ma legalább 22 százalék italoskarton visszakerül a körforgásba, részben az egyesülés megalapításának és a szemléletformálási munkánknak köszönhető. Persze az egyik szemem sír, a másik nevet, amikor ezt a 22 százalékot hallom…
Ezért a 22 százalékért is kérdeztem a beszélgetésünk elején azt, amit. Ezzel például Cseh- vagy Lengyelország és különösen a nyugati EU-tagállamok mögött kullogunk az italoskarton-visszagyűjtésben, és az EU-átlag felét sem érjük el.
– Igen, ha arra gondolok, hogy az EU-tagság 15 éve alatt jutottunk el 22 százalékig, akkor még 15 év múlva is csak a 40 közelében járunk majd, ami még akkor is kevesebb lesz, mint a mai európai átlag (48% – a szerk.)… De azt is vegye figyelembe, hogy Nyugat-Európa 10 évvel előbb rátért erre az irányra, és nyilván ott sem ment azonnal. EU-rendelet 1994 óta létezik, vagyis az ottani 30-40 éves generáció már ebben nőtt fel. Nem akarom a nálunk nehezebb helyzetű államokkal összevetni a hazai adatokat.
Évek óta Szekszárd és Budapest között ingázik. Hogy bírja?
– Szeretem azt a fenntartható életet, ami vidéken van. Van egy 100 éves vályogházunk, fél hektáron kertészkedünk a férjemmel: Szekszárdon, kis túlzással mondva, „nem ember”, aki nem foglalkozik szőlőtermesztéssel, aki nem készít bort. Egy ideig mi is csináltuk, mert itt szerencsére egyre nagyobb hagyománya van az igényes borkultúrának. De persze fárasztó is a kétlakiság, csak hát tudomásul kell venni, hogy az a fajta iparág, amiben mozgok, inkább a fővároshoz köt.
