fbpx

Nem mind zöld, ami annak látszik

Írta: Szerkesztőség - 2020 március 19.

Fenntartható csomagolások élelmiszerekhez

Szinte minden iparágban egyre nagyobb szerepet kap a fenntarthatóság és a környezet védelme. Ma már a fogyasztók számára is egy fontos kritérium a vásárlásnál. Az élelmiszerek esetében sincs ez másképp.

Alig van olyan élelmiszer, ami nincs becsomagolva, és be kell látnunk, hogy egy csomagolás nélküli világ teljesen utópisztikus. Viszont a csomagolások igyekeznek megfelelni az elvárásoknak: egyre tökéletesebbek, és egyre többet tudnak. Élelmiszerek esetében lényeges szempont a fenntartható csomagolás, csakúgy mint a minőség megőrzése, az eltarthatósági idő, az élelmiszerbiztonság, az akadálytalan szállítás. Azt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a csomagolások védik az árut a megromlástól, szennyeződéstől a szállítás, tárolás során, vagyis a biztos védelem a csomagolások legfontosabb funkciója. Helyet biztosítanak a kötelező jelölésekhez, a tápértékadatok feltüntetésére és reklámfelületként is szolgálnak. Mostanában sok vállalat azonosult azzal az eszmével, hogy a csomagolások környezeti hatását csökkenteni kell. A hagyományos csomagolások néhány fenntartható alternatíváját szeretném bemutatni, amellyel kímélhetjük a környezetet. A szakértők szerint körültekintőnek kell lenni, mert a gyártók zöldnek mondott csomagolásai nem biztos, hogy valóban zöldek, a csomagolások teljes életciklus elemzése a mérvadó.

Fenntartható megoldások

Fa alapanyagú csomagolásokra specializálódott a Superseven. Az általa gyártott fóliák 90% cellulóz, 5% víz, 4% glicerin, 1% kötőanyag összetevőkből állnak. A fa hulladék fenntartható erdőgazdálkodásból származik. A Repaq márkanevű fóliák szabadalommal védettek.

A műanyag bevonatos papír, az alufólia vagy a műanyag frissen tartó fólia környezetbarát alternatívája a Bee’s Wrap, vagyis a méhviasz bevonattal ellátott kendő sokáig frissen tartja az élelmiszert, újrafelhasználható és mosható. Bio pamut hordozóra visznek fel méhviaszt, jojobaolaj és fagyanta adalékot alkalmazva.

Algabázisú, ehető vékony fóliát kínál élelmiszerek csomagolásra az Evoware. A fóliát kézzel állítják elő, az algát megszárítják és lepréselik, 2 évig megőrzi a minőségét konzerválószer nélkül is, íz- és szagsemleges, forró vízben feloldódik. Elsősorban szendvicsek, burgerek, édességek, száraz tészták, fűszerek, kávé, tea csomagolására alkalmas.

A vízoldható PVA fólia folyékony mosószerek egyadagos csomagolásaként már ismert, ugyanilyen elven működő fóliát ajánl a Monosol élelmiszerek – tea, kávé, kakaó, szószok – csomagolására.

A Skipping Rock Labs csomagolásainak nemcsak anyaga, hanem formája is innovatív. Az átlátszó, ehető ooho golyók mutatósak is. Sportrendezvényeken használják, hogy a sportolókat ellássák folyadékkal műanyag hulladék keletkezése nélkül.


Evoware algabázisú fólia


Méhviasz kendő

Az Ooho egy vizet tartalmazó kettős membrán, amely ehető és biológiailag lebomló. Ún. gömbösítési technikával készül algákból származó nátrium alginátból és kalcium-kloridból nagyon alacsony előállítási költséggel, egy golyó gyártási költsége mindössze 2 cent. Mindkét anyag átlátszó gélt képez, és belül tartja a vizet. A golyókat koktéllal, fűszerrel, szósszal is meg lehet tölteni.

Pálmalevélből gyárt egyszer használatos edényeket és csomagolásokat a Leaf Republic. A natúrtálcák többrétegűek, vízgőzzel magas hőmérsékleten préseléssel készülnek. Az edények, csomagolások 90°C-ig hőállóak, 28 nap alatt biológiailag lebomlanak.

A Bio-Lutions nemcsak pálmalevélből, hanem paradicsom, banán, ananász eredetű helyi mezőgazdasági hulladékból gyárt szabadalmaztatott up-cycling eljárással mindenféle vegyszer és egyéb adalék nélkül víz- és olajálló egyutas edényeket és csomagolásokat, amely 100 %-ban komposztálhatók. A Bionatic Greenbox márkanéven kínál cukornádból származó politejsav (PLA) bevonatos karton és pálmalevélből származó biológiailag lebomló csomagolásokat.

A Bio Futura is természetes alapanyagokból – cukornád, pálmalevél, növényi keményítő, bambusz, fa – gyárt csomagolásokat és egyutas edényeket, amelyek a használat után komposztálhatók vagy reciklálhatók.

Fenntartható italoscsomagolások

A legismertebb a Naku többutas csomagolásként is használható, komposztálható bioműanyag flakonja. A flakon politejsavból, a kupak bio PE-ből készül, elsősorban nem szénsavas italokhoz ajánlják.

Az Elopak klímasemleges italoskartonja tejek és gyümölcslevek csomagolására ajánlott. Az italoskarton 100%-ban megújuló nyersanyagforrásból származik, a karton FSC minősítésű fa alapanyag, a PE bevonat és a csavaros PE kupak is fa bázisú a PE alapanyag gyártóknak (Dow és UPM) köszönhetően.

Hogyan lehet a csomagolásokkal takarékoskodni és környezetbarát módon gyártani?

• Általános szabály, hogy a csomagolást csökkenteni kell, újrafelhasználhatóvá vagy reciklálhatóvá kell tenni. • Válasszunk többutas csomagolást.

• Ha egyutas, akkor papír. • Esetleg egyutas műanyag reciklált anyagból.

• Egyutas műanyag új anyagból.

• Vagy egyutas üvegből/alumíniumból.

• Kerüljük a túlcsomagolást még papírból is.

• Különösen ajánlott az utántöltő csomagolás.


Natúr tálcák a Leaf-Republic-tól


Ooho golyó


Bio lutions

Legújabb szakértői vélemények szerint számos zöld csomagolás problémás.

Bioműanyagok

Azt hinnénk, hogy a komposztálható műanyagok jobb környezeti mérleget mutatnak, de a bioműanyagok csak ideális feltételek mellett komposztálhatók, egyébként a lebomlásuk nem megfelelő. Ha nem megfelelő a hőmérséklet, a nedvesség, az oxigéntartalom, a pH, a bioműanyagok a földön is és a tengerben is a hagyományos műanyagokhoz hasonlóan lassan bomlanak le. A komposztálható jelölés tehát nem azt jelenti, hogy az anyag a szemétlerakóban a környezetbe kerülhet.

Vízoldható csomagolások

A vízoldható csomagolások gyártásánál magas az energia- és nyersanyag felhasználás. A hagyományos csomagolások használat után reciklálhatók. A vízben oldódó csomagolások rosszabbak, mint az égetésre kerülő csomagolások, mivel ezeknél az energia egy részét vissza tudjuk nyerni.


MonoSol – fűszercsomagolás


Naku bioműanyag flakon


Elopak 100 % megújuló nyersanyagforrásból származó italoskarton


Repaq komposztálható fólia

Kiss Rozália