fbpx

A BMW elhalasztja a debreceni gyárának építését

Írta: Csomor Zsolt - 2020 május 06.

A bajor autóipari vállalat publikálta az első negyedéves jelentését. Az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatón a BMW Csoport igazgatóságának elnöke, Oliver Zipse bejelentette, hogy a vállalat egy évvel elhalasztja a debreceni gyárának építését.

Ahogy az a jelentésben is olvasható, a koronavírus-járvány miatt a cégcsoport igyekszik visszafogni a költségeit, ez pedig a beruházásokra szánt összegek csökkentésével jár (a kutatásra és fejlesztésre fordított pénzekhez viszont nem nyúlnak). Ennek következménye a debreceni gyárépítés elhalasztása is, amit Zipse a kereslet várható visszaesésével is indokolt.

Tavaly decemberben a BMW közölte, hogy idén tavasszal kezdődik az építkezés a Debrecen melletti ipartelepen. Az előkészítés ekkor már jó ideje zajlott a város által korábban megvásárolt 400 hektár területen: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, és a földalatti csőhálózat mellett esőelvezető árkokat is kialakítottak.

A jelentés alapján az első negyedévben jelentősen csökkentek a BMW csoport autóeladásai. Az értékesítési árbevétel kissé nőtt, de az elért nyereség némileg mérséklődött. A világgazdasági visszaesés és az autópiaci forgalom várható csökkenése tükrében a konszern az idén eladásainak és eredményének jelentős csökkenésére számít.

Az első negyedévben a BMW AG 477,1 ezer BMW márkájú autót értékesített, ami 20,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 600,6 ezernél. A motorkerékpárok eladása 9,9 százalékkal csökkent 34,7 ezerre. A MINI márkájú autók eladása 23,4 százalékkal csökkent 64,4 ezerre, a Rolls-Royce eladása pedig 27,2 százalékkal csökkent 853-ra. A BMW AG összesen 477,1 ezer autót értékesített az első negyedévben, 20,6 százalékkal kevesebbet az előző évi 600,6 ezernél. A különböző elektromos modellekből viszont 13,9 százalékkal többet (30,6 ezer) értékesített a BMW, mint az előző évben. Az első negyedévben legyártott autók száma 584,1 ezer volt, 13,1 százalékkal kevesebb a tavaly első negyedévi 672 ezernél.

Kép forrása MTI