fbpx

25 éves jubileumát ünnepli a New-Profipack Kft.

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 június 13.

Az 1995-ben alakult New-Profipack Csomagológépgyártó Kft. idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A negyedévszádos csomagolástechnikai pályafutás kezdeteiről, múltjáról, a jelenről, nehézségekről és sikerekről Szabó Ferenccel, a kft. egyik alapító-tulajdonosával beszélgettünk.

Hogyan indult a cég annak idején? Kinek az ötlete volt, illetve honnan ismerte a négy cégalapító egymást? Lendületes volt az indulás?

− A rendszerváltást követően a termelőszövetkezetek átalakulása gyakorlatilag „kikényszerítette” cégünk megalapítását. A négy cégalapító: Berkó Ernő, Dér Attila, Erdődi Lajos és jómagam munkatársként dolgoztunk együtt a szécsényi tsz tulajdonát képező NEWTEC-HUNPACK francia-magyar csomagológép-gyártó kft-nél. Az indulás éppen olyan volt, mint a Ferrarié, mi is lóistállóban kezdtük… bérleményben.

Már a kezdetektől bizakodóak voltak?

− Bizakodásra adott okot, hogy az induló cégbe a tulajdonosokat jelentő menedzsmenten kívül a szakmánkénti legjobb szakembereket tudtuk elhívni, és a cég soraiba állítani. Az akkori átlagéletkor 34 év volt a kft-nél. Fiatal, kellő tapasztalattal rendelkező, agilis csapatként dolgoztunk.

Bemutatná a kft-t? Mivel foglalkoznak? Mi a cég üzletpolitikája, hitvallása? Hányan dolgoznak jelenleg önöknél?

− Cégünk övező zsugorfóliázó berendezéseket és tömlőtasakos töltőgépeket gyárt egyedi vevői igényekre. Üzletpolitikánk a megbízhatóságra és a szakértelemre épül. Az elégedett vevőnél jobb reklámot nem ismerek! Igyekszünk maximálisan kiszolgálni a vevői igényeket. Jelenleg főállásban 11-en dolgozunk a cégnél.

Melyik év, évek voltak meghatározó pillanatok, mérföldkövek a cég életében?

− Elsőként természetesen az 1995-ös alapítást említeném, mint egy igen bátor lépést, ez mindenképp jelentős volt. Majd a következő mérföldkő 1997-ben következett, amikor is megvásároltuk a telephelyünket. Ettől kezdve 2004-ig folyamatos növekedést tudtunk produkálni. 2004-ben az Észak-magyarországi Regionális Minőségi díj megszerzése is egyik kedvenc és meghatározó pillanatunk volt. 2006-tól pedig a folyamatos válságkezelés következett, majd 2017-től pedig újra a növekedés volt jellemző. Ezek a sarkalatos momentumok mind hozzájárultak fejlődésünkhöz.

Egy sikeres céget vezet. Mi motiválja a továbbiakhoz? Miben lát még kihívást?

− A New-Profipack Kft. hírnevéhez méltó üzletpolitikát szeretnénk továbbra is folytatni, a kihívást pedig a korosodó tulajdonosi és szakembergárda motiválásában látom. Érezzük a piac kihívásait, változását, és igyekszünk mi is haladni a korral, bár bevallom, adódnak kihívást jelentő pillanatok.

Hatással volt önökre a 2008-as gazdasági válság? Ha igen, hogyan tudták „túlélni”? Miben kellett változtatni?

− Természetesen mi is megéltük a 2008-as gazdasági válságot. A céget már az uniós csatlakozást követően, 2006-tól „karcsúsítottuk”, a költségeinket minimalizáltuk, és szinte minden – profilba illő – munkát elvállaltunk, még ha minimális nyereséget hozott is. És hogyan hat most az idei járványhelyzet a cég életére? – Szerencsére nagyon jól indult az idei év, van mit gyártani. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért akad olyan szerződéstervezet is a fiókomban, amit a járvány miatt egy ideig „jegelni” kell.

Ha 5 év múlva beszélgetnénk, hogyan képzeli el a kft. akkori, jövőbeni állapotát, illetve mi tenné boldoggá, ha addigra megvalósulna?

– Szeretném, ha a New-Profipack Kft 30. születésnapján koccintani tudnánk a közel 400 megvalósított sikeres projektre. Továbbá boldog lennék, ha a születendő unokáink még megkérdeznék, hogy: „Nagypapa, mi az a nagy gép ott a sarokban?”

Ez igazán szép zárómondat volt. Köszönjük szépen a beszélgetést! További sikeres éveket kívánunk!