fbpx

Az önvezető autók csupán harmadával csökkentenék a baleseteket

Írta: Csomor Zsolt - 2020 június 10.

Az önvezető gépjárművek egyik kétségtelen előnye, hogy nincs hatással rájuk az emberi vezetést sok esetben befolyásoló olyan tényezők, mint például a fáradtság, a különféle egészségügyi problémák vagy esetleg az ittas vezetés. Ezek sok esetben vezetnek sérüléshez vagy akár halálos balesethez is.

 

Kép forrása: Shutterstock

 

Az önvezető autók csak bizonyos emberi hibákat képesek „kiiktatni”

A közlekedésbiztonsági szakértők szerint a balesetek körülbelül 94%-át az ember okozza. Az IIHS tanulmánya alapján az önvezető autók révén ennek csak az egyharmada lenne megakadályozható. Amint arra Alexandra Mueller, az IIHS kutató munkatársa felhívta a figyelmet: az „emberi módon” vezető gépjárművek kialakítása már eleve nagy kihívást jelent. Az pedig főleg, hogy ezek a rendszerek – az eredeti elvárások szerint – még túl is szárnyaljanak minket.

A mostani tanulmányhoz az IIHS 5000 ütközést vizsgált meg az NHTSA (National Highway Traffic Association) által összegyűjtött adatok alapján. Bizonyos típusokat választottak ki, mint az „érzékelésből” adódó hibák, ezen belül is a veszélyhelyzetek észlelésének hiánya és a nem megfelelő látási viszonyok. A „cselekvőképtelenséghez” kapcsolódó hibákat – például az alkohol vagy kábítószer miatti befolyásoltságot vagy az egészségügyi problémákat – szintén külön vizsgálták. Az eredmények alapján az önjáró gépjárművek sikeresen képesek „kiiktatni” az ilyen típusú emberi hibázási lehetőségeket.

 

A jövőben a járművek közötti kommunikáció sokat segíthet

A kutatáshoz csak autonóm gépkocsikat vettek alapul, mivel a humán sofőrök és a többi úthasználó „bevonása” jelentősen növeli a kockázatot. Így ugyanis a robotautóknak gyakorlatilag előre meg kellene jósolniuk az emberi cselekedeteket. A biztonságosabb közlekedésben ugyanakkor fontos segítség lehet a jövőben a várhatóan egyre jobban kiépülő járművek közötti kommunikációs technológia.

Jessica Cicchino, a tanulmány társszerzője úgy véli, habár a sofőr nélküli járművek gyorsabban reagálnak, mint az emberek, még így is vannak nyitott kérdések, ugyanis jelen állás szerint az autók sem lesznek majd képesek minden helyzetben azonnal reagálni. Jó példa erre, amikor egy kerékpáros hirtelen irányváltoztatással letér az úttestre. Vagy elég az Uber által 2018-ban okozott halálos balesetre gondolni, amikor a robotpilótával működő autó Tempében egy rosszul megvilágított szakaszon gázolt el egy úttesten átkelő gyalogost.

Az IIHS kutatásának végső megállapítása, hogy az autonóm autók az összes közlekedési szabály betartásával nagyobb mértékben csökkenthetik a baleseteket, olvasható az IoT Tech oldalán. Ha ezek a gépkocsik a mesterséges intelligencia (AI) révén az emberekhez hasonló módon róhatnák az utakat, akkor kevesebb – az emberek által előidézetthez hasonló – ütközést okoznának.