Csak abból tudunk választani, ami a menün szerepel. A változás valójában azok kezében van, akik a menüt összeállítják

Írta: Transpack-2020/V. lapszám cikke - 2020 október 23.

A csomagolás jövőjéről tartott online kerekasztal-beszélgetést a LUSH augusztus elején. A téma nem is lehetne időszerűbb: a bolygónkért aggódnak a zöldek, a szakmaiságért a gyártók, a felhasználók pedig a két tűz között, sokszor találomra döntenek. Megkérdeztük, a LUSH hogy látja a jövőnket? Beszélgetőpartnerünk Rae Stanton, a LUSH Környezetvédelmi kommunikációjáért felelős vezető.

 

Rae Stanton
Rae Stanton

 

A média és ennek nyomán a politika leggyakrabban a csomagolóanyagok csökkentéséről, fenntarthatóvá tételéről beszél, miközben a gondot nem az anyagféleségek, hanem a fogyasztói pazarlás, szemetelés okozza. Ön szerint miért nem kap kellő hangsúlyt a szemléletformálás?

– A Lush-nál a hulladék kérdését nagyon sürgetőnek látjuk mind a törvényhozás, mind az ipar tekintetében. Ennek a terhét nem lehet egyszerűen a vásárlókra hárítani, akiknek talán nem is áll rendelkezésére alternatíva, vagy egyszerűen nincsenek anyagi lehetőségeik arra, hogy „zöldebb” megoldásokat keressenek.

Bár teljes mértékben tisztában vagyunk a szemetelés körüli problémákkal (a #PlasticGrab kihívás kampányunkban is ezzel foglalkozunk), és folyamatosan dolgozunk azon, hogy felhívjuk a figyelmet a legmegfelelőbb hulladékkezelési gyakorlatokra, mégis úgy látjuk, hogy az, ahol a legsürgetőbb változásra van szükség, az az eldobható megoldások globális problémája. Ez a közvetlenül a beszállítói láncoktól érkező olcsó, egyszer használatos, gyenge minőségű anyagok áradatát jelenti. Ez az, ahol leginkább szükség van a fejlődésre. Innen nézve úgy látjuk, hogy a lakossági tudatosság és a szemetelés kérdése valójában csupán egy kis szelete egy jóval nagyobb problémának.

Természetesen vásárlóként is sokat tehetünk, és megkövetelhetjük a cégektől is a változást. Éppen ezért vállalkozásként fontos számunkra, hogy megosszuk a közösségünkkel a hulladék problémakörével kapcsolatos tudásunkat azért, hogy a vásárlók ennek birtokában a lehető legjobb döntéseket hozhassák. Ám mindemellett szükség van az innovációra, a fejlesztésre és a szállítói lánc „tetején” lévőktől érkező jelentésekre is. A vásárlók végtére is csak abból tudnak választani, ami a menün szerepel, ezért a változás valójában azok kezében van, akik a menüt összeállítják.

 

 

Nem félő-e, hogy végül mindig ugyanabba a falba ütközünk: ha nincs reciklálás, előbb-utóbb minden csomagolóanyagról kiderül, hogy hulladékként terheli a környezetet?

– Ez pontosan így van. Jelenleg óriási szakadék tátong a különböző anyagok globális felhasználása és az ezeket feldolgozó infrastruktúra között. Például a kávéspoharakhoz használt bioműanyagok (PLA) növekvő használata jelenleg messze meghaladja azt, amit az újrahasznosító ipar feldolgozni képes. Ez egyrészt magasabb árhoz vezet a felvásárló cégek számára (miközben ők azt gondolják, hogy „jót tesznek”), másrészt növekszik annak a hulladéknak a mennyisége, amit ugyan újra lehetett volna hasznosítani, ám ehelyett égetőben vagy szeméttelepen végezte.

Mindezek fényében mi két lépést látunk kulcsfontosságúnak:

  1. Olyan termékeket kell kifejleszteni, amelyekhez nincs szükség csomagolásra, a hulladék csökkentésének tehát meg kell előznie az újrahasznosítást. Már korábban is hangsúlyoztuk, hogy az újrahasznosítás önmagában miért nem elég.
  2. Természetesen van olyan is, amikor a csomagolás használata elkerülhetetlen. Ilyenkor rengeteg a lehetőség arra, hogy innovatív, valóban környezetbarát megoldások szülessenek. Idén karácsonykor a Lush például piacra dobja az eddigi első, micéliumrostból készült ajándékcsomagolását. Ez a csomagolás teljes mértékben komposztálható, mégis kellő védelmet nyújt a dobozban található termékek számára.

Emellett maradéktalanul támogatjuk a többször használható és újratölthető megoldásokat, melyek a csomagolás helyett magára a termékre helyezik a hangsúlyt.

 

 

Sok félreértés van a „lebomló” papír és műanyag csomagolásokról: a laikus nem tudja, hogy ezek is csak ipari körülmények (speciális közeg, páratartalom, hő stb.) hatására bomlanak le. Mi a véleményük ezekről a megoldásokról?

– Ez a hulladékkeletkezés és a vásárlói tájékozottság szempontjából is nagyon aggasztó probléma. Az, hogy mit is jelent pontosan, hogy valami biológiailag lebomló, valamint az, hogy mi a különbség az ipari lebomlás (melyhez hőre és baktériumokra van szükség), valamint a házi komposztálás között, mind olyan témák, amikről szívesen tájékoztatjuk a munkavállalóinkat és a vásárlóinkat is.

Az általunk használt alapanyagokat tekintve szeretnénk a lehető legtranszparensebbek lenni, és tisztán kommunikálni, hogy egy adott csomagolás miből készül, és hogy hogyan hasznosítható újra vagy semmisítendő meg. A célunk, hogy teljes mértékben újrahasznosított és újrahasznosítható papír és karton ajándékcsomagolásokat és táskákat használjunk, és hogy ezek az információk a csomagoláson is szerepeljenek. Emellett, ahogyan már említettem, innovatív, biológiailag lebomló megoldásokat is alkalmazunk. Ilyenek például a szilárd samponjainkhoz használt parafatégelyek (melyek Carbon Trust igazolással rendelkeznek, szén-dioxid pozitívak, házilag komposztálhatók és mérgező anyagoktól mentesek), a micélium ajándékdobozok és a lokta csomagolópapírok.

Mi úgy látjuk, hogy a vállalkozásoké és a gyártóké a felelősség, hogy egyértelműen feltüntessék, pontosan milyen alapanyagokkal dolgoznak. A hulladék kérdése nem terhelhető rá kizárólag a vásárlóra: a változásnak ennél sokkal magasabb szinten kell megtörténnie. Mi ennek szeretnénk a részesei lenni.

 

 

Ön szerint milyen intézkedésekre volna szükség az állami törvényhozói és az iparági szereplők részéről?

– A jogalkotók és az ipar számára számos lehetőség áll rendelkezésre, hogy biztosítsák a funkcióját ellátó, a szükségesnél viszont nem nagyobb mennyiségű csomagolóanyag használatát. Az egyszer használatos eszközök használatát nyíltan meg kell kérdőjelezni (hiszen ezek az anyagok a használat után nem tűnnek el csak úgy). A jogalkotóknak és az ipar vezetőinek óriási szerepe lehet a tájékoztatásban, emellett pedig lehetőségük van megmutatni és jutalmazni az alternatívákat. Számos ország vezetett már be kötelező, a zacskók után fizetendő díjakat, tiltotta be a műanyag szívószálak használatát, és kötelezte a gyártókat az anyagkódok egyértelmű feltüntetésére a csomagolásokon. Ezek azonban csupán apró lépések a valós változás felé vezető úton.

Szükség van arra, hogy a hatóságok foglalkozzanak azzal, hogy milyen jelentős mértékben hagyatkozunk az egyszer használatos eszközökre (ilyen irányú erőfeszítés például a Plastic Pact kezdeményezés az Egyesült Királyságban, vagy a csomagolások és egyebek visszaváltását célzó rendszerek, melyek régóta nagy sikerrel működnek számos európai és Európán kívül országban), és ezek segítségével elősegítsék az elmozdulást a tudatosabb fogyasztás felé. A visszaváltó rendszerekhez hasonló, kiemelten fontos megoldások bevezetése, valamint a fenntartható start-upok, új anyagokat fejlesztő cégek és alternatív üzleti modellek támogatása mind olyan kulcsfontosságú terület, amelyek központi szerepet játszanak a kormányok számára.

A valós pozitív változás felbecsüléséhez szükség van arra, hogy átlássunk az úgynevezett greenwashingon is. A greenwashing az a jelenség, amikor egy cég a kommunikációjában környezetbarátként tünteti fel magát, a valóságban azonban nem, vagy csak elhanyagolható mértékben tesz ilyen irányú erőfeszítéseket. A nyersanyagok előállításának komplexitása és a hulladékgazdálkodási rendszerek miatt sokszor nem könnyű átlátni, hogy valójában környezetvédelmi szempontból mely megoldások a jobbak… A hatóságok változó elvárásaival, valamint azzal, hogy a fogyasztók egyre inkább elvárják a cégektől, hogy zölddé váljanak, megeshet, hogy bár a kereskedők és a fogyasztók is azt hiszik, hogy etikus döntéseket hoznak, a valóságban a használt alternatívák ugyanolyan károsak. Ennek példái az eco-fogyasztás lehetséges csapdái. A többször használatos megoldások iránti keresletből kifolyólag a nyugati világot elöntötték az olcsó márkájú vizeskulacsok, pamut vászonszatyrok és fém- és faszívószálak, hogy csak néhányat említsünk. A valóságban ezeknek a többször használatos megoldásoknak azonban sokkal nagyobb lehet a környezeti lábnyoma, mint az olcsóbb társaikénak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne használjuk őket, de ha többet vásárolunk belőlük, mint amire valóban szükségünk van, az a Földnek még akár többe is kerülhet. A megoldás tehát olyan tárgyak megvásárlása, amikre valóban szükségünk van, amiket valóban sokszor használni fogunk, és amik akár több különböző célra is használhatók.

Ezekből látszik, hogy a valós pozitív eredményekhez minden „zöld” kezdeményezés esetén létfontosságú első lépés a tiszta tájékoztatás és az alapos átgondolás, valamint a „kevesebb több” elvének elterjesztése. Csupán a szokások ilyen irányú változásával tapasztalhatunk ugyanis valós fejlődést a fenntarthatóság irányában. Hiszen hogyan számíthatnánk változásra, ha ugyanazt csináljuk, amit eddig is?

 

 

Szerző: Rae Stanton