fbpx

Gőzerővel zajlik a 2021 végéig tartó tervezés

Írta: Transpack-2020/VI. lapszám cikke - 2021 január 11.

Gőzerővel zajlik a 2021 végéig tartó tervezés, amelynek eredménye kedvező változást jelent majd Záhony logisztikai kapacitásában és a kelet-magyarországi régió iparosodásában. A kormány tavaly döntött úgy, hogy a bonyolult előkészítési feladatokkal a Záhony Logisztikai és Ipari Konzorciumot (CELIZ) bízza meg, amely nemrég Sanghajban mutatja be elképzeléseit, egy gigaméretű kereskedelmi kiállításon. A MÁV-REC Kft. által irányított és a Záhony-Port Zrt-vel alkotott CELIZ konzorcium olyan szakmai koncepción dolgozik, amely a keletről érkező vasúti áruforgalom növekedését célozza meg. A kelet-magyarországi régióban feltérképezik az ipari parkok kapacitását, újak létesítésének lehetőségét olyan kínai termelő vagy logisztikai vállalatok részére, amelyek vasúti szállítást vesznek majd igénybe. A kínai partner-cégcsoport, a CECZ számára a beruházás presztízskérdés is, mert ez lesz az első kínai, országos szintű, tengerentúli kereskedelmi és logisztikai típusú gazdasági és kereskedelmi együttműködési övezet a világon, ami elsőként Európában létesül – írta az origo.hu. A záhonyi fejlesztés során a CELIZ konzorciumnak olyan központot is meg kell terveznie, amely a vasúti-közúti átrakás, vámszabad területek, raktárok biztosítása mellett figyelembe veszi, hogy ugyanezen az útvonalon Oroszországból is érkeznek áruk. A projekt jövő év végére készül el, így a leendő stratégiai partnerek számára még lehetőség nyílik a koncepció formálására.